Márai Sándor: Válás Budán. Helikon Zsebkönyvek 130. Helikon Kiadó, 2023.
„Egy ember felbukkan a múlt süllyesztőjéből, s egyszerre nincs „múlt”, nincs „szerep”, nincs helyzet, csak a valóság van, valamilyen átkozottul érzékelhető, kimondhatatlanul is penetránsan észlelhető valóság.”
Kőmíves Kristóf bíróként válóperekkel foglalkozik. Hozzá kerül egy régi iskolatársa, Greiner Imre orvos és feleségnek, Fazekas Annának a válása. Egy véletlen folytán még a hölgyet is ismeri a régmúltból…
Márai Sándor kisregényének cselekményét össze lehetne foglalni pár mondatban, azonban ahogy a műveiből megszokhattuk, sohasem igazán a cselekményen van a lényeg. Amellett hogy megismertet minket két nagyszerű, magas kvalifikációt igénylő munkával, az emberi érzelmek legmélyére hatol be. Két ember tevékenységét ismerhetjük meg, először Kőmíves Kristófot és családját mutatja be nekünk. Ez alapján képet kapunk a bírói hivatásról és arról, hogy voltaképpen főhősünk már a gyerekszobában erre készült, hisz ilyen családból származik. Az ember ábrázolása mellett kitűnően kiérződik a sorok közül a kor hangulata, az első világháborút lezáró zűrzavar és a trianoni trauma hatása, különösen, mert mindkét főhős a Felvidékről származik. A bírót egy szigorú életvitelt követő emberként ismerjük meg, akinek még a magánélete is patikamérleggel van kimérve. Vele ellentétes személyiség Greiner Imre az orvos, aki szintén komolyan veszi a szakmáját, emellett nagyon mély érzései is vannak, különösen felesége, Anna iránt.
A két fél nagyon régen beszélt egymással, mindig sietnek valahová. Azonban egy éjszakán az orvos mindenképpen beszélni akar a bíróval a válóper ügyében és ez nem tűr halasztást. A fontos megbeszélésen pedig természetesen ekkor hangzanak el a kötetben az emberi kapcsolatokról szóló legmélyebb gondolatok:
„Nincs nehezebb, mint segíteni valakinek. Csak azt látod, hogy egy ember, aki kedves vagy fontos neked, vesztébe rohan, érdekei ellen él, eszeveszetten vagy szomorúan, kínlódva, rogyadozva, már alig bírja, már összeroskad… s odasietsz, szeretnél segíteni, s egyszerre megtudod, hogy nem lehet. Gyönge vagy hozzá? Nem vagy elég jó? Elég őszinte? Elég önzetlen, eléggé lángoló, eléggé alázatos? Igen, soha nem vagyunk eléggé olyanok… de ha próféta lennél s delejes erő áradna a kezedből s az apostolok nyelvén beszélnél, az sem elég… Nem lehet segíteni senkin, mert az emberek »érdeke« valami más is, mint ami jó és értelmes. Nincs bonyolultabb titok, mint egy ember »érdeke«… A tüneteket lehet orvosolni, a fejfájás ellen tudok porokat írni, de azt, amitől a fejük fáj, nem tudom megközelíteni.”
„Ki tudja lefényképezni, megrögzíteni, kitapintani a pillanatot, mikor két ember között eltörik valami?”
„Mi az, szeretni valakit? Sokáig azt hiszem, megismerni… tökéletesen megismerni, minden titkával megismerni a másik test minden reflexét, a lélek minden indulatát… megismerni talán annyi, mint szeretni.”
A mély tartalmú kisregény szövege az igényes szépirodalmi szövegekhez szokott olvasót könnyen leveszik a lábáról. Ők megkapják a szokásos Márai-receptet: a kevés párbeszédet, az extra hosszú bekezdéseket és a barokkos körmondatokat, a fent idézett mély bölcsességek mellett magáról a szerző szövegalkotásáról is képet kapunk egy ugyancsak szép elgondolás alapján:
„Szeretett a szavak súlyával bíbelődni, megszokta, hogy véletlen, odavetett szavakat igazi értelmükre vizsgáljon meg, s különösen utánanézett az ilyen „gyanús” szavaknak, melyek beszéd vagy gondolkodás közben, mintegy az értelem ellenőrzése nélkül szabadjára engedett az értelem alvilága.”
A hazai klasszikus szépirodalmat, különösen Márai műveit kedvelő olvasók számára kötelező olvasmány, de bátran ajánlható azoknak, akik elsősorban nem az izgalmas cselekmény miatt vennék a kezükbe a könyvet!
Sásdi Tamás
