Finy Petra: Ultramarin. 21. Század Kiadó, 2024.
„Tudod, öregem, néha egész apróságokon múlik, hogy kihúzza-e ép ésszel az ember. Elég pár apró lépést tenni ahhoz, hogy ne csavarodj be.”
Az Ultramarin a prágai tavasz idején játszódik, 1968-ban öt budapesti, Rákóczi gimis diák sorsát követhetjük benne nyomon. Egyikük a sakk, másikuk a divat megszállottja, ám különbözőségeik ellenére barátságuk mindennél nagyobb összetartó erő . Ötösükből némileg kilóg a Prágából érkező Nina, akinek a történelmi és az egyéni traumák bemutatásában mégis kiemelt szerep jut. A fejezetek végén pedig dőlt betűs naplóbejegyzéseket olvashatunk egy katonaiskolából, melyeknek az első néhány fejezetben még nem világos az elbeszélője, ám az rögtön egyértelmű, hogy fontos jelentőséget kapnak majd a történet folyamán.
A regényben kiváló a korrajz, többek között megjelenik benne a kultikus Ifipark, a Csepel Pannin száguldó Vilma néni és a Palatinuson a hullámokat váró strandolók, ahogy az egyenlőség hamis mítosza is, mégis az egyéni sorsok és tragédiák azok, amik igazán nagyot ütnek benne, és teszik egy feledhetetlen olvasmányélménnyé. Hiszen itt aztán van minden: traumatizált nemzedék, erőszakos szülők, transzgenerációs örökségek, hatalmas egyéni veszteségek, életveszélyes iskolai zaklatások, titkolandó szexuális irányultság. A szerzőtől megszokott gyönyörű, költői mondatok, illetve a becsületről és a barátságról szóló lélekemelő üzenet némiképp tompít a regényt végigkísérő feszültségen és a megrendítő emberi sorsokon, amelyek még biztosan sokáig velem maradnak majd.
Sásdi Tamás:
„Mert azok az üveggolyók, amik ennyi időt töltöttek együtt a zsebben, azok egy életre összetartoznak, azok egymás nélkül már nem is tudnak se tündökölni, se gurulni.”
Egy budapesti gimnázium öt diákja, három fiú és két lány, barátságot köt és élik a tizenévesek mindennapjait, szerelmesek lesznek, összevesznek, konfliktusokba keverednek. És közben zajlik a nagybetűs történelem…
Finy Petra egy különleges regényt tár elénk, olvasása közben olyan érzést kelt, mintha összekeverte volna A Pál utcai fiúkat és az Iskola a határont, tett hozzá két lányszereplőt és betette az egészet a Kádár-korszak díszleteibe. A végeredmény pedig egy kiváló történet lett, amelyben a budapesti Mechwart liget közelében levő Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulói a főhősök. Egyikük se a korszak tipikus fiatalját testesíti meg, a mindenkin segítő Kelemen templomba jár családjával és szereti az üveggolyókat, Belphegor igazi művészlélek, aki megjárja a katonaiskolát is, míg Gizi követi a divatot és kihívóan öltözködik. Tömpe kiválóan sakkozik, Nina pedig Csehszlovákiából érkezett. Mindegyikük olyan családból jön, amely valamilyen traumával küzd: itt megjelenik a múlt feldolgozatlansága, ahol előkerülnek a második világháború és 1956 eseményei, míg másik szereplőknél a családon belüli erőszak, a másik el nem fogadása és az alkohol a probléma. A negatív karaktert megtestesítő Pásztor testvéreknél pedig láthatjuk azt, milyen volt az, amikor a gyermek bármilyen gaztettet elkövethetett büntetlenül, csak mert az édesapja magas pozíciót tölt be.
Miközben a szerző elbeszéli a kamaszok mindennapjait és küzdelmeit, kiváló korrajzot fest nekünk. Átélhetjük a villamoson való tujázás balesetveszélyes voltát, milyen szigorú öltözködési szabályok szerint lehetett az Ifjúsági Parkban szórakozni. Nekünk már természetes, akkor viszont különlegességet jelentett, ha valaki Coca-Colát ivott, fügét ehetett vagy autója volt. Megjelenik a korabeli populáris kultúra, számos korabeli sláger, zenekar és film említésre kerül. Nina érintettsége miatt hangsúlyos szerepet kap a prágai tavasz eltiprása.
Fiatal főszereplők révén kis hiányérzetem volt, hogy a szerző kihagyta a Túró Rudit és a Mesesajtot a történetből, hisz ez a két magyar termék is a regény cselekménye idején jelent meg a magyar piacon.
Az írónő gyönyörű stílusban beszéli el nekünk a történetet, a szépirodalmi igénnyel megalkotott szöveg olvasmányos volta garantálja, hogy az olvasót magával ragadja a történet és észre se veszi, ahogy pörögnek az oldalak. A szereplők szájába olykor lélekbemarkolóan gyönyörű gondolatokat ad, amelyek még tovább fokozzák az olvasmányélményt. Engem legjobban Nina zenével kapcsolatos gondolatai fogtak meg:
„Van, akinek a zene csak annyit jelent, hogy meghallgat valamit, ami kellemes a lelkének és a szívének. A testének, a gondolatainak, a zsigereinek, a lényének. De nem lép túl a kellemeskedés határán.
A szüleimnek a zene az élet volt És a halál.
A zene az nem valami édelgés, nem udvariaskodás, nem szépelgés, az valami olyan, amibe belepusztulsz, ha kell, akár a színpadon szakad bele a szíved, és visz el a mentő. Vagy ha nem is belepusztulsz, de meghalsz érte. A zene olyan, amiért meg kell halni, vagy amiért meg kell dögleni.”
Finy Petra egy kiváló utazásra hív bennünket öt kamasz társaságában, akikkel együtt átélhetjük az 1960-as évek mindennapjait. Bátran ajánlható, aki ezen díszletek mögött szeretne kikapcsolódni!
