Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány. Magvető Könyvkiadó, 2005.

Másodjára fogtam neki ennek a könyvnek és most is nehezen rágtam át magam rajta. Sokak számára kellemes olvasmány, nekem valahogy egyszerre varázslatos és nehéz. Egy ismerősöm mondta 10 évvel ezelőtt, mikor először olvastam, hogy ezt a könyvet 60 éves kor után kell elolvasni. Lehet volt benne valami amit mondott, mert számomra 32 évesen is nehéz olvasmány maradt. Pedig a szerző, akit a mágikus realizmus legnagyobb mesterének neveznek, egy különleges világba kalauzol el minket. Ursula és José Arcadio Buendia egy családot és egyben egy települést, Macondót alapítanak és ennek a környezetnek a történéseit követhetjük végig a történet folyamán. Van itt minden mint egy rendes regényben. Háború, vérfertőzés, amelynek következtében végig benne van a félelem a szereplőkben, hogy disznófarkú gyermekük fog születni. Nagyon sok szereplő van a kötetben, aminek köszönhetően könnyen elveszhetünk a történet során. A végére már nem tudjuk, hogy ki kinek a kicsodája, de az egyetlen összekötő kapocs Ursula, aki elég szép kort megél a történet során. Egyszóval tényleg egy mágikus világba kalauzol minket az író, annyira mágikus, hogy mi is elvarázsolódunk tőle, nálam ez azt hozta ki, hogy tényleg elvesztettem a fonalat másodjára is és csak sodródtam az árral, végül már örültem hogy a történet végére értem. Talán 10 év múlva már sikerül jobban megértenem ezt a könyvet. Mindenesetre azoknak ajánlom ezt a klasszikust, akik modern irodalmat szeretnének olvasni és nem vesznek el a történet során.  

Sásdi Tamás