Illyés Gyula: Puszták népe. Osiris Kiadó, 2024.
„A puszta reggel úgy szívta be, s este úgy öntötte ki magából a népet, akár egy hatalmas gyártelep.”
A Horthy-korszak közepén jelent meg Magyarországon a szociográfia műfaja, amelyben szépirodalmi eszközökkel mutatnak be egy-egy tájegységet, vagy népcsoportot. A műfajt a népi írók karolták fel és a legismertebb munka Illyés Gyulához köthető, amelyben önéletrajzi elemekkel átszőve mutatja be annak a vidéknek a társadalmát, ahol a gyermekkorát töltötte.
Ha magyar irodalomból eljutunk érettségi előtt közvetlen Illyés Gyula munkásságához, egyből azt tanuljuk meg, hogy a rendkívül hosszú nevű Felsőrácegrespusztán született. Ebben a művében ennek a Tolna megyében található helyiségnek és környékének állít emléket, próbálva feltárni a történetét és a korabeli helyzetet a saját emlékeivel megfűszerezve.
Először a földrajzi egységet és az itt élő emberek összetételét mutatja be. Különlegessége e népnek, hogy eddig senki sem foglalkozott velük, se regényhősök nem voltak, se tudományos vizsgálat alá nem kerültek. Elmondása szerint ez egy láthatatlan csoport volt évszázadokon át, amely így rejtve szolgálta ki az országot a munkájával. Ennek ellenére megpróbálja bemutatni hogyan viszonyult az elfeledettek az 1848-as szabadságharchoz, a kiegyezéshez, illetve voltak, akik harcoltak az első világháborúban. Ezután tér rá a jelen helyzetre és felvázolja, kihez tartoznak az itt dolgozó, akik legtöbbször béresnek vagy cselédnek szegődnek el. Felvázolja egy rendes napjukat, amely javarészt munkával telik kora reggeltől késő estig és azt, hogy lényegében vasárnap sincsen igazán pihenő, mert az állatokkal akkor is foglalkozni kell. Kiemeli a nők fontos szerepét, akik lényegében a család irányítói e környezetben. Lefesti előttünk, ahogy egymással viselkednek, ír a konfliktusokról és arról, hogyan öltözködtek, táplálkoztak. Kitér a gyerekek nevelésére és szexuális felvilágosításukra, majd arra, a fiatalok hogyan találnak párt egymás között. Előkerül az iskolai nevelés, és az, hogy a sok munka mellett ők is időt fordítottak akkoriban a kultúrára. Szóba kerül az egészségügy, az, hogyan hittek a népi gyógymódban és miként próbáltak akár halálos betegen is dolgozni. A jelenben felvázolja milyen innen elkerülni és mennyire lehetetlen az, hogy visszajöjjön, aki egyszer letelepedett a városban. Szól az őket érintő problémákról is, ebben az időszakban a mezőgazdaság technikai fejlődése volt számukra a legnagyobb gond, hiszem
„Egyetlen aratógép egy egész aratóbanda dolgát megcsinálja, feleannyi idő alatt… Az uradalmak természetesen ezeket is rögtön beszerezték; kitűnően beváltak. Egyik nyárról a másikra az ország egész földműves-arató munkássága feleslegessé vált. A lehető legrosszabb időben.”
A kötet lapjain egy dolgos és szabálykövető embercsoportot ismerhetünk meg, akik kiváló képviselői a korabeli viszonyoknak, hisz hozzá vannak szokva, hogy kiszolgálják az urakat:
„Igénytelen ez a nép; engedelmes annyira, hogy már parancsolni se igen kell neki, telepatikusan megérzi ura gondolatát, s már teljesíti is, amint az olyan szolgához illik, akinek már apja, anyja, dédje és üke is egy helyben és egyfajta urat szolgált.”
A szerző tárgyilagosan, szépirodalmi stílusban mutatja be egy olyan a Tolna megyei pusztán élők életét. Művébe saját élményeit is beleszőtte, ami megadta azt a lehetőséget az olvasó számára, hogy testközelből átérezze milyen volt ebben a környezetben felnőni. A korszak irodalmi újdonságát majdnem száz évvel később mi már korabeli forrásnak is tekinthetjük, ezáltal elengedhetetlenül kötelező olvasmány a Horthy-korszak iránt érdeklődők számára!
Sásdi Tamás
