Palotai H. Zsófia: Szabadság mindenek felett 1. rész. Hiems - Tél. Álomgyár, 2013.

„A király ellen összedolgozó társaságot lefülelni – különleges. Egy preceptor kinevezését jogosan, a saját kérésére hivatkozva visszavenni – átlagos.”

Csokonai Vitéz Mihály irodalmunk egyik legikonikusabb alakja, a magyar órákon jobbára a Lilla-versek, Az estve és a Konstancinápoly című költeményei által kerül terítékre és természetesen meg van említve a Debreceni Református Kollégiumban végzett tevékenysége. Hacsek Zsófia kétrészes regényében ezt az időszakot dolgozta fel.

Az első részben megismerjük mondhatni azt a szórakozott professzor-szerű embert, aki rendkívül tehetséges poéta és egyedi tanítási módszereivel partnerként kezeli a rá bízott diákokat. A nagy tudása mellett rendkívül képes elmélyedni a dolgokban és sokszor elkésik az órájáról, mellette pedig felismerhetőek a későbbiekben súlyos tüdőbetegségének előzményei. Alakjában kicsit felfedezhetjük a Holt költők társasága című film John Keatingjé is. Jellemét kiválóan foglalja össze a szerző a következőképpen:

„Pontosan tudta magáról, hogy menthetetlen álmodozó; hogy kevésbé érzékeli a határt a valóság és a képzelgés között, és hogy a fejében a remények és a vágyak valahogy mindig összemosódnak a józan ésszel megjósolható, majd be is következő eseményekkel.”

A történet során megismerhetjük a Kollégium szigorú működési rendét, ahol a felsőbbéves tehetséges diákok tanítják az iskolában bekerülőket. Ez egy nagyon kegyetlen világ, ahol megvetik a különc tanárokat, mint amilyen a főhős Mihály is. Megtudjuk, kik voltak a nagyobb professzor egyéniségek, köztük feltűnik a történész Budai Ézsaiás is, akinek a munkásságába is bepillantást nyerhetünk. Ugyanakkor a Kollégium falai között tanító különc Mihály már a falakon kívülre is kacsingat és arról álmodozik először, hogy Kazinczy Ferenc barátja lesz. Álmodozásai által képet kapunk arról, hogy ebben az időszakban Kazinczy az, aki megmondja, hogy mi az irodalom. A történet későbbi részében pedig főhősünk az Iliász alapján a nagy magyar eposz megírásáról ábrándozik.

Szőrmentén képet kaphatunk a korabeli Debrecenről, azon belül a Nagyerdőről is. Átérezhetjük, hogy ez egy nagyon szép város, de  nagyon messze van a központtól és emiatt ezen a vidéken nem történik semmi a főhős szerint, el is vágyódik innen.

A szerző a Kollégium szigorú világa mellett kiválóan felvázolja a korszak hátterét is, érezhetjük benne az éppen kibontakozó ferenci abszolutizmust. A háttérnél pont belecsöppenünk a Martinovics-mozgalom elfojtásába, a főhős is már azt tudja meg, hogy a mozgalom résztvevőit elfogták, köztük az általa nagyon szeretett Kazinczyt is.

Az első rész nagyon könnyen a székhez szegezi az olvasót és természetesen nem ereszti. A történet annyira lebilincselő, hogy akár egy hosszabb vonatút alatt nagyon gyorsan a végére érhetünk. A szerző nagyon szép gondolatokat ad a főhős szájába, ugyanakkor az ironikus humort sem nélkülözi benne:

„- Ez iszonyú régi lehet, talán még Anakreón is ezt itta!
– Mi bajod van? Örülünk, ha ilyen jut!
– Nektek jut.
– Ahá – rikkantotta Jakab –, savanyú a szőlő!
– Hát az, amelyikből ezt a bort nyomták, tényleg az volt…”

Külön érdeme a kötetnek, hogy a szerző gondolt a latinul kevésbé tudó olvasókra és lábjegyzetben elmagyarázta azok jelentéseit. Ezáltal egy könnyen befogadható mű született a kezei közül, amely ajánlható azok számára, akik egy kiváló történetet szeretnének olvasni a 18. század végi nagy költőnkről!

Sásdi Tamás