Gáspár Ferenc: Galeotto. Coldwell Art Könyvkereskedelmi, 2019.
Ebben az író által továbbalkotott reneszánsz világban minden lehetséges. Az odautazó olvasó-turista nem győzi kapkodni a fejét, miféle események gabalyodnak egymásba, s kénytelen pörgetni elméjét, hogy egybekapcsolja az összetartozókat. Ámde ettől jottányit sem szabad tartani, mert a sodró lendületű történet saját magát oldja meg, s tisztítja le históriás jelenetképeit, már amennyire a ravasz Gáspár Ferenc engedi. Eseményről eseményre bontokozik ki az olasz Galeotto Marzio személyisége is, aki a kor neves csillagásza, történésze, költője, filozófusa, a regényből merítve azonban leginkább Mátyás könyvtárosa.
A kezdő szín szerint Galeotto életének ebben a szakaszában a velencei inkvizíció börtönében senyved, ámbár ez talán erős kifejezés, mert jól bírja a rabságot, hisz segítségére van a megvesztegethető fegyőr és tulajdon víziói, amelyek eltüntetik a koszos falakat, s mi időről-időre ott találjuk magunkat a ravasz Mátyás király dédelgető-tudós udvarában vagy a napfényes Itália számos tájékán, városában: Ferrarában, Firenzében, Padovában, Montanában, satöbbi. Így aztán Janus Pannoniust sem kell nélkülöznünk, rendre felbukkan a kavargó emlékek, látomások sűrűjében, a valós és képzelt események színhelyein, mint barát, vitapartner, poéta és diáktárs. S ha ez még nem lenne elegendő, a magyar király táltosa, Kampó (szelleme) is sűrűn látogatja a bebörtönzött könyvtárost, aki a De incognitis vulgo című tanulmányával vonta magára az egyház haragját.
Galeotto már idejekorán elmélkedett a heliocentrikus világképről, kétségbe vonta a test halhatatlanságát, tagadva az inkarnációt. Művével, ha csak ennyi lett volna annak veleje, már „kiérdemelte” az elzárást, a vagyonelkobzást, s ki tudja, hogy az inkvizíció miféle ítéletet hozott volna a kihallgatások végén. Határokon átívelő hírneve azonban megmentette őt: IV. Sixtus pápa, Lorenzo de’ Medici és Mátyás király közbenjárására felmentették a vádak alól és birtokait is visszakapta. A történtek után Galeotto újfent Budára utazott, s ha lehet, még odaadóbban szolgálta Mátyás királyt és segítette elveivel humanizmusát. Megsemmisített művét is újra írta az uralkodó kérésére.
Ha csak ennyi lett volna a regény közlendője, már ezzel is érintené az érdekfeszítőség határát. Ennél azonban sokkal több Gáspár Ferenc műve, mind irodalmi értékeit, mind ezoterikus világát, mind sajátos pajzán humorát illetően. Diószegi Szabó Pál ezúttal is kitett magáért régies zamatú verseivel, amelyek elhihető konstellációban magas színvonalon illeszkednek az elbeszélés tartalmiságához. Az olvasó mindvégig részese egy okkult játéknak, amelyben egyre jobban élvezi a valóság és képzelgés összevegyülését, és akkor teszi jól, ha elfogadja ezt a szétválaszthatatlanságot. Hiszen ezzel Galeotto csapongó szellemiségébe nyer bepillantást, aki sok esetben még saját magát sem tudja az eseményekbe pontosan belehelyezni. Könnyen lobbanó lelkére jellemző: egy szoknya képes úgy elcsavarni a fejét, hogy jó időre elveszíti saját magát. Aztán elhinti egy titok magját, amire az olvasó joggal teszi föl a kérdést: hogyan vált Vlad Draculból, a kegyetlen havasalföldi törökverőből az évszázadok során Dracula néven az egész világ által ismert, hírhedt vámpír.
Az író a vége felé még erőseben megnyomja tollát, már a nándorfehérvári várban meg Kenyérmezőn riadozunk. Galeotto, mint hivatásos krónikás-haditudósító közvetíti sorsfordító győztes csatáinkat. És még egy pokoli robbantás idejére elénk vizionálja az 1440-es ostromot is, melyet Tallóci Jován vitt diadalra. S hogy a posztmodern antagonizmus se maradjon ki, feltűnik Küsgergő, vagyis a Fekete Lovag, akit háromszáz évvel később álmodta regénybe egy modernkori Hunyady.
„Mert hívő soha nem lehet poéta.” – rágódik Janus Pannonius eme véleményén, s Galeotto hozzáteszi a magáét: „De a hit az nem az értelem erénye.” Mint lelkiismeretének része él benne tovább jóval korábban elhunyt barátja, Janus, időnkénti fel-felbukkanása kétségkívül szürreális. „Halandónak születtünk és a vég már kezdettől ott lebeg a fejünk felett.” Ezt a felismerést szinte valamennyi nagy gondolkodó osztja, elvégre jelentős műveket létrehozni képtelenség a halál állandó tudata nélkül.
A Galeotto regény mégis bolondos, fiatalos és erotikus
