Hunyady Sándor: Családi album. Kossuth Kiadó, 2015.
Nyáry Krisztián könyveiben mindig lehet gyöngyszemeket találni. Az Így szerettek ők harmadik részében nagyon érdekesen írt Hunyady Sándorról, akiről összesen addig kevés ismeretem volt. Ezáltal kaptam kedvet az általa írt Családi album című művéhez, amely egy igazi gyöngyszem a századforduló kulturális élete iránt érdeklődő olvasó számára.
Ez a kötet lényegében három réteget rejt magában. Egyszerre ismerjük meg a kötet által az író szüleit, a dualizmus pezsgő kulturális életét és az első világháborút és a történelmi Magyarország széthullását. Kezdésként lépet kaphatunk arról, ahogy a színésznő édesanyja egyedül neveli, és megismerjük a közvetlen környezetét is. Rendszeres látogatójuk Jászai Mari, akinek mindig „bőszen megfeszül az orrcimpája”. Megismerjük édesanyja munkahelyét, a Vígszínházat és egy nagyon jó leírást kapunk annak korabeli környezetéről, amelyet mi napjainkban el sem tudunk képzelni már:
„Istenem, milyen magányos volt a Vígszínház. Milyen szellősen állt az üres háztelkek között pompás palotája, mint egy korán kinyílt virág.”
A szűkebb környezet mellett képet kaphatunk olvasmányairól is, és kirajzolódik előttünk lényegében egy korabeli könyvmoly. Nagyon részletes és elszomorító képet kapunk arról, hogy édesanyja milyen körülmények között távozik az élők sorából és ezután kerül író édesapjához, akiről sokáig azt se tudta, hogy létezett. Innentől kezdve a korabeli írók társaságába csöppenünk bele és itt is kapunk egy nagyon találó képet a korabeli írók által látogatott kávéházak hangulatáról:
„Most szeretnék rajzot adni galériájukról. De nem emlékszem már minden névre, mennyi tehetség herdálódott el közöttük. Csak arcokat látok és önmagam előtt röstelném, ha kifelejtenék valakit. Persze, voltak, akik tisztirangot viseltek bensőimben. A keserű-meleg Bán Ferenc, villogó csiptetőjével, hasadt szájával, a szívós, kis Turcsányi Elek, az ideges Füst Milán, a száraz, józan és önző Nagy Lajos, a szurokból ábrázolt vad Somlyó Zoltán, a szelíden-sárga, nagyhomlokú Tóth Árpád, amint csont-ujjaival fogja a szivart, kicsiny szája halkan mosolyog, mintha máris tudná és nem bánná, hogy leghamarabb fog köztünk meghalni. Sztrokay Kálmán, a pápaszemes csillagász és a csillagász lakótársa, Kosztolányi Dezső, aki karcsú volt, leventeszerű és mégis, valahogy nagyobb a többieknél, fontosabb, mint az egyiptomi rajzokon a Fáraó.”
Egyetlen hiányossága a kötetnek, hogy a leírásból és magából a történetből nagyon hiányzik Ady Endre személye, de ezt részben feledteti velünk a korszak leírása.
Miután édesapjához kerül, részletes képet kapunk hogyan szoknak össze és miután az érettségi miatt Kolozsvárra költözik egy időre, az erdélyi városnak is megismerhetjük a dualizmuskori pezsgő kulturális életét.
A kultúra mellett bepillantást nyerhetünk, hogyan élte meg az első világháborút és az azt követő összeomlást. A háború után pedig láthatjuk hogyan kezd önálló életet élni a trianoni döntés következtében elszakadt Kolozsváron és általa tanúi lehetünk az erdélyi magyar irodalmi élet megszervezésének.
A kötet szövege a szépirodalmat kedvelő olvasó számára könnyen emészthető, az szerző olykor kiszól a történetből, elnézést kérve, hogy nem lineárisan mutatja be az eseményeket. Olykor az ironikus humort sem nélkülözi és nagyon érdekes sztorikat hoz számunkra, amelyeket az írótársakkal közösen élt meg, például részletes beszámolót kapunk a Krúdy Gyulával közös késmárki bordélykalandról. A kötet fő erőssége a századforduló virágzó kulturális életének bemutatása, a korszak iránt érdeklődőknek mindenképpen kötelező olvasmány!
Sásdi Tamás
