Móra Ferenc: Aranykoporsó. Kossuth Kiadó, 2014.

„Az elöregedés minden nyavalyája kikezdte a római világot, de legnagyobb baja mégis az uralom bizonytalansága volt. A világ urának lenni nem volt nehéz, de megmaradni annak csak Diocletianus tudott a katonacsászárok közül. Éremvésői hízelgés nélkül nevezhették „restitutor orbis”-nak. Uralma biztosításával megmentője lett a birodalomnak.”

Ha Móra Ferenc neve kerül szóba, akkor általában mindenkinek a búskomor Kincskereső kisködmön jut eszébe, hiszen alsós korában kötelező olvasmányként találkozik vele. Jelen regényét ifjúságinak is mondják, ami szerintem a maga 430 oldalával kicsit túlzásnak érzek, szerintem ez egy igazi történelmi regény, amibe egy icipici pajkos romantika is került.

A cselekményt nem is igazán lehet megfogni, a történet nagy részét elviszi a korszak bemutatása és kisebb részben egy ártatlan románc kibontakozását követhetjük végig, ami Quintipor, a császár rabszolgája és az egyik caesar lánya, Titanilla között szövődik. Először csak ugratják egymást, majd beceneveket aggatnak a másikra, végül ugyan beteljesedik a szerelem, de a nagy kérdés az lesz, hogy a társadalmilag furcsa felállás vajon tartós lehet-e?

A történelmi háttér annyira aprólékosan van prezentálva, hogy az olvasó érzése az lehet, sokkal inkább egy ismeretterjesztő munkával van dolga regény helyett, utóbbit azért erősíti az a tény, hogy vannak fiktív szereplők, akik meg is szólalnak. Időben a Római Birodalom egyik nagy válsága után járunk, amikor a kaotikus katonacsászárok kora után Diocletianusnak még sikerült megmentenie a Császárság renoméját. A szerző nagyon részletesen belemegy az új rendszer, a dominatus működésébe, ahol az egyszemélyes hatalmat felváltja a négyes uralom, ahol két augustus és két caesar igazgatja a birodalom egy-egy részét. Az öregedő és már fáradt császár épp egy gyűlést hív össze az uralkodótársakkal és alapos betekintést kapunk arról, hogyan zajlott a korszakban egy ilyen tanácskozás.

Abban a korszakban járunk, amikor egy új vallás, a kereszténység elkezdett terjedni, de a tiltott kategóriába került és a tagjait üldözik a hitük miatt. Egyes szereplők megtérnek, ezáltal képet kapunk arról, milyen az, amikor valakinek titkolnia kell a hatalom által üldözött gondolatait és csak suttogva beszélhet róla másokkal. Egyfajta burkolt kritika is megfogalmazódik benne a másokat elnyomó rendszerekkel szemben, ami minden korszakra érvényes lehet.

Móra saját múzeumigazgatói hitvallását is beleírta a regénybe, ami akkor kerül elő, amikor a betiltott keresztény könyvek múzeumi megőrzéséről szól egy párbeszéd:

„– Te keresztény könyveket másolsz?
– Azt kellene csodálnod, ha nem tenném, s akkor én nagyon rossz múzeumigazgató lennék. Én nem azért fogtam a másolásba, mert keresztény akartam lenni, hanem mert nem akartam, hogy elvesszen valami, amiben emberi szellem van. A törvénynek eleget lehet tenni, de ami szellem, azt meg kell menteni akkorra, mikor a törvény elmúlik.”

A szerző gyönyörű szép mondatokat kanyarintva mutatja be számunkra egy világbirodalom utolsó nagy korszakának kezdetét, amiben már érződik a változás szele az államvallás terén. Az egyszerű párbeszédeket sokszor hosszú bekezdésnyi leírások követik, amelyek igazi csemegét jelentenek a történelem, azon belül különösképpen az ókor szerelmeseinek. Nagyon sok elbeszélés közben az idegen kifejezés, ennek feldolgozásában a végén található jegyzetapparátus lehet az olvasó segítségére.

Elsősorban azok számára ajánlott, aki a római történelem egy érdekes szeletét szeretnék jobban megismerni regényes formában.

Sásdi Tamás