Benedek Szabolcs: Aranyalma. Ostrom és szerelem Budán. Athenaeum Kiadó, 2024.

„Ketten állnak szemben az egész világgal. Más körülmények között egy szívfacsaróan gyönyörű érzésnek számított volna, most azonban inkább ijesztőnek tűnt.”

Sábán és Lina különböző okokból egyaránt elhagyja a családját. Miközben a keresztény seregek a török uralom alatt álló Budát ostromolják, a két fiatal egymásra talál és rájönnek, hogy a csodás városukat nem csak a két fél háborúskodása fenyegeti, hanem egy annál sokkal rémisztőbb, nem erről a világról származó valami…

Benedek Szabolcs regénye a törökkori Budára kalauzolja el az olvasót, ahol a főhős két fiatal, egy török fiú és egy cigánylány. A cselekmény kettejük szemszögéből indul el, fejezetenként váltakozva, végül összeér. A történet főszereplője maga a város is, ami egyben a Birodalom északi részének legszebb része és nem hiába nevezik Aranyalmának. A fejezetek egyes városrészekről kapták a címüket, amelyeket mi is részletesen megismerünk. Ezáltal olvasás közben olyan érzésünk támad, mintha mi is a korabeli Budán járnánk, amikor pedig kitör a háború, szinte érezzük annak brutális hatásait.

A szerző a cselekményt rendkívül alapos korrajzzal alapozza meg. A város bemutatása mellett előkerülnek a török közigazgatás hétköznapi szereplői és részei, mint a vilajet, a defterdár, a kádi és a pasa. Az édesapjával frissen a városba költőző Sábánt érdekelni kezdi a régen itt élő magyarok történelme, így megidézésére kerül többek között Gellért püspök, Szent István és Mátyás király tevékenysége, de a korabeli eseményekben felvillan a magyarországi reformáció hatása és a könyvnyomtatás elterjedése. A történelem és az irodalom, valamint az olvasás szerelmesei pedig a következő idézetben találnak szívmelengető gondolatokat:

„A régiek úgy tartották – magyarázta Feriz, és Sábánnak úgy tűnt, mintha kizárólag neki szánná ezt –, hogy a történelem az élet tanítómestere. A világ csupa körforgás: a nap minden áldott nap fölkel keleten, majd megtéve égi útját nyugaton lenyugszik. Hasonlóképpen követik egymást esztendőről esztendőre az évszakok. Az emberek is megszületnek, fölnőnek, megöregszenek és meghalnak, de születnek helyettük mások. A bölcs uralkodókat hitványabbak követték, majd ismét bölcsek jöttek. Aki tehát tanulmányozza a népek és a tartományok históriáját, azt nem érheti meglepetés. De hasonlóképpen fontos az irodalom is, amely túl azon, hogy Isten kegyelméből gyönyörködtet, az emberek legmélyebb tulajdonságait is föltárja előttünk, és előre figyelmeztet arra, hogy társaink vagy akár mi magunk miként viselkedhetünk és mit érezhetünk bizonyos helyzetekben. Nem beszélve arról, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy amit a könyvekben megírnak, és sokan esetleg csak holmi megmosolyogni való történetnek vagy éppenséggel gügyögő soroknak tartanak, az előbb-utóbb valósággá válik. Úgyhogy én azzal egészíteném ki a régiek bölcsességét, hogy nem csupán a történelem az élet tanítómestere, hanem az irodalom is. Amikor a könyveket forgatjuk, azt nem pusztán a gyönyörűségünkre tesszük, hanem hogy okuljunk belőlük. Soha ne szégyelljétek hát, ha könyv van a kezetekben, és ne foglalkozzatok a balgákkal, akik nevetnek rajtatok. Ők ugyanis nem tudják, hogy nagyobb tudásotok van, mint nekik, és azzal a bölcsességgel, amelyet a könyvek által szereztetek, jobban helytálltok majd az élet viharaiban, mint ők.”

Lina származása által a szerző részletesen kitér a cigányság történetére és korabeli életvitelére is. Sábánnal ellentétben ő nem jár iskolába, hanem a mindennapok által tanult meg mindent, ezáltal mostani szóval élve szinte természetgyógyász lesz belőle.

A szerző gondoskodik róla, hogy a két fiatal története ne egy sima romantikus sztori legyen alapos történelmi háttérrel, ezért még belekever egy kis misztikumot is. Ostrom közben különleges halálesetek történnek és a történet nagy kérdése, vajon a két fiatal hogyan birkózik meg ezzel?

A korábbi könyveihez hasonlóan az író hozza a tőle megszokott stílust és színvonalat. Maga a cselekmény lassan indul be, több teret ad a történeti alapozásnak. Nem hiányoznak olykor a mélyreható gondolatok és a humoros kiszólások sem, a sorok között ugyanakkor napjaink társadalmának bírálatát is kiolvashatjuk, számomra a következő idézet volt a legerősebb:

„Az ember mohó: hatalomra és gazdagságra vágyik, meg arra, hogy mások imádják és szolgáljanak neki. Ezt viszont csak annak árán érheti el, ha másokat legyőz és megtapos. A dicsőséghez a szenvedésen át vezet az út, gyermekeim, és ha kellően eszesek vagyunk, akkor a szenvedésből nem mi vesszük ki a részünket, hanem mások.”

Benedek Szabolcs regényének fő erőssége a törökkori Buda bemutatása egy kis misztikummal megfűszerezve, amelyet két külön kultúrából érkezett fiatal szemszögéből mesél el.

Sásdi Tamás