Gál Vilmos: A lengyel freskó. Historycum Kiadó, 2018.
„Most először érzem, hogy érdemes leírnom ezeket. Ha majd a gyerek, vagy az unokám kézbe veszi egykor, amikor én már nem is leszek, biztos örül majd neki, hogy olvashat ezekről a dolgokról, ahogy az elődei megélték.”
Kriszta és Fanni Vámosmikolán tölt pár napot egy családtag betegsége miatt. A kényszerű rokonlátogatásból igazi vidéki kikapcsolódás lesz, ráadásul megtalálják a nagymama naplóját, amiben sok érdekességre bukkannak a család múltját illetően…
Gál Vilmos regénye két idősíkon játszódik, a jelenben a munkából ki sem látó Kriszta keveset foglalkozik a lányával, Fannival, egy rokon betegsége mégis közelebb hozza egymáshoz őket. Számomra különleges volt a regény eleje, hisz a betegeskedő Erzsi néni a váci kórház falai között lábadozik, jómagam pedig ebben a Kádár-korszakból itt maradt épületben láttam meg a napvilágot negyven évvel ezelőtt. Mivel a beteg nem sokáig élvezi eme intézmény vendégszeretetét, anya és lánya hazaviszi Vámosmikolára és ha már itt vannak, eltöltenek Kriszta szülőfalujában pár napot, itt pedig egyből előkerül a nagyvárosi élet sivársága:
„A nagyvárossal vigyázni kell. Megváltoztat és még csak észre sem veszed. Mire ráeszmélsz, ha egyáltalán ráeszmélsz, már keveset tehetsz. Elszakadsz a gyökereidtől, más igényeid támadnak, s akár le is nézheted a régi mivoltodat, benne apádat és anyádat. Láttam ilyet eleget. Aki elment innen Pestre, az már alig jár haza.”
Miközben jókat esznek és isznak, Fanni összebarátkozik a helybeli Danival és Zolee-val, és a társaságba bekerül egy lengyel család is. Mivel a falu annak idején jó kapcsolatot ápolt a második világháborús lengyel menekültekkel, szerveznek egy ünnepséget ennek tiszteletére, amiben tevékenyen részt vesznek a fiatalok. A jelen szál fő kérdése, az, vajon mennyire lesz sikeres a lebonyolítás?
A készülődés mellett találnak egy naplót, amelyet Kriszta nagyanyja, Katalin írt a második világháború kitörése idején. Ebben mély családi titkok rejtőznek, melyek napjaink szereplőit is érintik. Emellett kiolvasható belőle a korabeli falusi élet minden fontosabb eseménye és ünnepe, hogyan készülődtek az év közbeni ünnepekre. A faluban emberként kezelik a lengyel menekülteket, közülük kiemelkedik a két festő, Hilary és Jan, akit Katalin még Budapestre is elkalauzol, gyönyörű leírást adva a Horthy-korszakbeli fővárosunk legszebb részéről:
„Katalin mutatta az utat, a hatos villamossal elmentek a Margit híd pesti hídfőjéig, ahol átszálltak a kettesre, amely a Duna partján haladt.
– Ez a város szíve. – magyarázta lelkesen. – Innen minden fontosat láthatunk.
Rövidesen elhaladtak a Parlament épülete mellett, amit Hilaryék kellőképpen megcsodáltak, majd nagyszerű kilátás tárult eléjük: a budai várhegy a Királyi Palotával, a Halászbástyával és a Mátyás templommal. Katalin próbálta az idegenvezetőt alakítani, de továbbra is csak tőmondatokra szorítkozott.”
A két festő elvállalja a falu Kultúrházának kifestését, a lakosság nagy része pedig mindenben segíti őket. Persze itt is akad, aki nem rokonszenvezik velük, ezáltal a faluban is megtalálható a korabeli idegengyűlölet, az antiszemitizmus és persze a nyilasokkal való szimpatizálás is. Kati hírt ad még a háború elejének fontosabb eseményeiről, így az ő szemszögéből olvashatunk az olaszok belépéséről, Norvégia és Franciaország kapitulációjáról. Nem maradhat ki a kultúra sem, naplóírónk részletesen beszámol a hangosfilm térhódításáról, a mozi jelentőségéről és a korabeli sikerfilm, a Halálos tavasz és a benne szereplő Karády Katalin fogadtatásáról is.
A történet már az elejétől magával ragadja az olvasót, aki egyből megkedveli mindkét idősík szereplőit. Nem ajánlatos ezt a művet korgó gyomorral olvasni, hisz miközben Katalin emlékei által a múltban járkálunk, a történések közepette finomabbnál finomabb falusi ételek kerülnek a szereplők szájába.
Kiváló történelmi regény, amely egyszerre szól a jelenben a falusi élet szépségeiről és bemutat egy olyan részletet történelmünkből, amikor magyar és lengyel jóbarátként számíthattak egymásra.
Sásdi Tamás
