Márton László. A kárpótlás. Kalligram, 2022.

„Eltűnődött a magyar állam folyamatosságán. Porzsolt Zoltánt csendőrök hurcolják a váradi gettóba, Porzsolt Ernőt rendőrök vonszolják a zuglói közjegyzőhöz.”

Por Zsolt kap egy idézést, miszerint egy, a vészkorszakban elhunyt rokona miatt kárpótlásra jogosult, ezért meg kell jelennie a közjegyzőnél. Nem nagyon akarja, de muszáj mennie, miközben ezen őrlődik, feltárul előttünk a múltja…

Márton László kisregénye egy zsidó család életén keresztül mutatja be a 20. századi magyar történelem második felének hamis világát. Por Zsolt valamikor Porzsolt Ernő volt, csak az Ernőt elhagyta, mert nem tetszett neki, ahogy a családját sem igen kedvelte. Ősei megjárták a vészkorszakot, volt aki túlélte, és volt aki nem, utóbbi után járna valami pénz a tovább élő rokonoknak, ha már mást nem tud tenni az állam az élet elvesztése miatt. A család egy része valamikor Monoron élt, amíg a csendőrök el nem hurcolták őket zsidó származásuk miatt. A szerző kiválóan mutatja be azt a magatartást, ahogy a szocialista rendszer kezelte a zsidókérdést, vagyis azt, hogy maga a főhőst nem nagyon tudott a származásáról, és erre egy érdekes fejlemény miatt világosította fel egy rokona:

„Úgy hitte – meglehet, tévesen –, hogy hat évvel korábban, 1967-ben az arabok a szabadságukért harcoltak, Izrael pedig megalázó vereséget mért rájuk. Most, hogy újra kezdődött a háború, hallva az erről szóló tudósítást, az járt a fejében: egyszer már győzhetnének az arabok is.
Fennhangon kimondta, amit gondolt: „Egyszer már győzhetnének az arabok is!”
Anyja felállt a székből, megfordult, és teljes erővel arcul ütötte. „Nem tudtad, hogy te is zsidó vagy?” – rivallt rá. – „Nem tudtad? Hát akkor most közlöm veled!”
Ezt a felvilágosítást minősíthetjük egyrészt elhamarkodottnak, másrészt elkésettnek, és mindenképpen kevéssé szerencsésnek.”

A család a szocializmusban annak köszönhette a megélhetését, hogy volt egy-egy női tagja, aki mindent el tudott intézni a telefonvonaltól kezdve az államtól való kártérítés kifizetéséig, vagyis jó kapcsolatai voltak. Ezt leszámítva egy átlagos szocializmusbeli família mindennapjai rajzolódnak ki előttünk, ahol az apuka fogtechnikusként dolgozik és néha elkapja a dühroham, a Nagymama mindenkit lenéz, a gyerekek pedig nincsenek jóban egymással. Más családok által előkerül a családon belüli fizikai erőszak is.

Maga a főhős egy érdekes figura, családtagjaival nincs jóban, annyira, hogy már a tegezést is megvonja egyesektől. Emellett nagyon szereti a könyveket és a filmeket és egy hölgyet, akit még az ország végébe is követ.

A történet szövege rendkívül egyszerű, a párbeszédek helyett a szerző csak elbeszéli a főhős életét és viszonyát a családjával egy nagyon falatnyi korrajz mellett. Ezen pedig végig érződik az, hogy a főhőst abszolút nem érdekli, mi zajlik körülötte, ő csak van, történnek körülötte a dolgok és ezt Márton László kellő iróniával festi le. A túl egyszerű leírás mellett azért van a történetnek csattanója is, amiért érdemes végigolvasni ennek az érdekes karakternek a történetét, aki lényegében a mindenre teljesen közömbös átlagembert testesíti meg.

Aki egy egyszerű, de ugyanakkor iróniával teli történetre óhajtozik, annak mindenképpen ajánlom!

Sásdi Tamás