Kultúrtörténeti évfordulók Október 12-én

1882: Megszületett Gulácsy Lajos festőművész. Művészete a preraffaelitizmus magyar változata, hatott rá a szimbolikus szecesszió és az expresszionizmus, késői víziói néhol a szürrealistákhoz közelítették életművét. Grafikusként is jelentős alkotó volt, főleg nagyobb műveinek vázlatát készítette el először grafikus formában. Nevét napjaiban utca őrzi Budapest III. kerületében.

 

1935: Megszületett Luciano Pavarotti többszörös Grammy-díjas olasz operaénekes, a Három Tenor egyike. Karrierjét egy helyettesítés indította el, majd Donizetti Az ezred lánya című operája hozta meg számár a világhírt, amikor egymás után kilenc magas C-t énekelt ki. Placido Domingóval és José Carrerasszal közösen alkották a Három Tenor trióját. Opera mellett fellépett könnyűzenei produkciókban is. 

 

1953: Megszületett Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas író, költő, szerkesztő, kritikus, a kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja. Versben, prózában és drámában egyaránt maradandót alkotott. Szerkesztője volt a Jelenkor folyóiratnak, itt jelentek meg versei is. Verseiben a nyelv válik főszereplővé. A nyelv működésének ellenőrizhetetlen elemei, a nyelvi botlások,. törések, elvetések irányítják a szöveg jelentéseit. Sokat foglalkoztatott fordító és átdolgozó, drámaíróként is sikeres. Sárbogárdi Jolán álnéven is írt kisregényt.