Kultúrtörténeti évfordulók Március 19-én

1687: Széchenyi György esztergomi érsek megalapítja az Academicum et Universitatis Collegiumot. A török kiűzését követően ez volt a mai Budapest területén az első működő közép-és felsőoktatási intézmény. Az intézmény a mai Hilton Szálló helyén volt található, 1698-ban vált 6 osztályossá. Napjainkban jogutóda a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium.

 

1832: Megszületett Vámbéry Ármin orientalista, egyetemi tanár. A közeli türk-magyar népi és nyelvi kapcsolat elméletének szószólója volt, munkái gyakran durva hangvételű tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon,. amely ugor-török háborúként vonult be a köztudatba. Amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar közötti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös észak-ázsiai eredetére mutatnak. Ellenfelei a finnugristák voltak Budenz József vezetésével. 

 

1887: Megszületett Kabos Gyula színész, humorista. Pályáját táncoskomikusként kezdte, majd a pesti kabaré utánozhatatlan egyénisége lett, s maradandót alkotott vígjátékokban, komikus és tragikomikus szerepekben is. Testi és lelki sebeket hordozó kisemberei szívszorító őszinteséget és ügyefogyottságot sugároztak. Hadaró és dadogó beszédével, eszköztelen játékával, félszeg mozdulataival, groteszk mimikájával sajátos karaktert teremtett.

 

1944: Megszületett Szécsi Pál énekes, szövegíró. Egy salgótarjáni amatőr versenyen nyerte meg először az énekesek versenyét, majd a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc című dallal ért el második helyezést. Vitathatatlanul minden idők egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója volt. Korai halála pillanatától fogva mítoszok és legendák fonódnak személye köré, melyek napjainkban is számos összeesküvés-elméleteket szülnek. 

 

1947: Megszületett Glenn Close kétszeres Emmy-és kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznő. Színpadon és filmen egyaránt megállja a helyét. Tehetsége és habitusa leginkább a drámai szerepekhez passzol legjobban, ennek ellenére játszott vígjátékokban is. Jelentősebb filmjei: Garp szerint a világ, Veszedelmes viszonyok, Végzetes vonzerő, 101 kiskutya, Támad a Mars, Az elnök különgépe

 

1955: Megszületett Bruce Willis Golden Globe-és Emmy-díjas német születésű amerikai színész, énekes. Az 1980-as évek végén vált ismertté és azóta Hollywood egyik legnagyobb sztárjává nőtte ki magát. Legismertebb szerepe a Die Hard-sorozat John McLeanjének karaktere. Több zenei albumot is megjelentetett, és szerepelt televíziós sorozatokban is.