Kultúrtörténeti évfordulók Augusztus 2-án

1814: Megszületett Tavasi Lajos pedagógus, pedagógiai szakíró, a modern magyar pedagógia egyik úttörője. Jelentős érdemeket szerzett a korszerű pedagógiai nézetek, elsősorban Pestalozzi magyarországi elterjesztésében. A pesti evangélikus gimnázium igazgatójaként a korszakban újnak számító oktatási módszereket vezetett be. Fontosnak tartotta a tanulók testmozgását, az önképzőköri munkát és gondoskodott a jól felszerelt könyvtárról. Ő indította el és szerkesztette az első magyar nyelvű pedagógiai szakfolyóiratot Nevelési Emléklapok címmel. Nevéhez fűződik még az első protestáns tanári gyűlés és az első egyetemes tanítógyűlés megszervezése. 

 

1908: Megszületett Kardos Tibor irodalomtörténész, filológus, italianista, műfordító. Kutatásai elsősorban a középkori magyarországi humanista műveltségre és reneszánsz irodalomra, valamint az itáliai és az európai reneszánsz művészeti és szellemi irányzataira irányultak. Műfordítói tevékenysége során a humanizmus jelentős irodalmi alkotásait és bölcseleti munkáit ültette át magyarra. 

 

1922: Megszületett Agárdy Gábor a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész. Sokoldalú karakterszínész volt, Komikus szerepeit éppolyan pontosan fogalmazta meg, mint a drámai jellemeket. Színpadon és filmvásznon egyaránt sikeres színész volt, ikonokat is festett.

 

1932: Megszületett Peter O' Toole háromszoros Golden Glode-, egyszeres Emmy-és Oscar-díjas ír származású brit színész. Kezdetben színházakban játszott, majd kisebb filmszerepeket kapott. Első jelentős szerepe az Arábiai Lawrence című filmben volt, amely meghozta számára a világhírt. Ezt olyan filmek követték, mint a Robinson Crusoe, a Caligula, a Ne folytassa felség, a Gulliver utazásai, Trója, Tudorok

 

1973: Megszületett Ullmann Mónika színésznő. Gyermekszínészként kezdte karrierjét, számos gyermekfilmben és televíziós produkcióban szerepelt. Nyolcévesen énekelte el a Moncsicsi című dalt, amely a korszak egyik legnagyobb slágere lett. Felnőttként is sikeres színésznő, szerepelt a Szomszédok és a Barátok közt című sorozatokban, a 6:3 avagy játszd újra, Tutiti, a Hyppolit és az S.O.S. Szerelem című filmekben