Kultúrtörténeti évfordulók Május 20-án

1799: Megszületett Honore de Balzac francia regényíró, a francia realista regény megteremtőinek egyike, a világirodalom egyik legjelentősebb képviselője. 1842-től regényeit egy nagyobb ciklus megteremtése érdekében írta meg, a ciklusnak Az emberi színjáték címet adta. Főszereplői többször is megjelentek, volt aki egyik regényében mellékszerepet játszott, de a következőben már főszereplőként tűnt fel. A ciklus egyik legismertebb darabja a Goriot apó.

 

1806: Megszületett John Stuart Mill angol filozófus, közgazdász. Minden tudomány számára általános egységes metodológiát akart alkotni. Elképzeléseit a Deduktív és induktív logika rendszere című művében fejtette ki, eszerint az induktív logika szabályainak megfelelően, a tapasztalatok elemzésével következtet általános törvényszerűségekre. Szerintem a szellemtudományokban csak az oksági törvényeknek megfelelő leírások alkalmazhatóak. Írt közgazdasági műveket is, amelyekben a termeléssel, az elosztással, a cserével, a kapitalizmus fejlődésével és az állam gazdasági szerepével foglalkozott. 

 

1875: Megszületett Navratil Ákos közgazdász, jogtudós. Heller Farkas mellett a két világháború közötti közgazdaságtan kiemelkedő jelentőségű képviselője volt, a gazdaság interdiszciplináris vizsgálata terén iskolateremtő elméleti munkát fejtett ki. Tanított a kolozsvári, majd a budapesti tudományegyetemen, rendszeresen publikált folyóiratokban (Közgazdasági Szemle, Magyar Ipar) és számos könyve jelent meg.

 

1908: Megszületett James Stewart Oscar-díjas amerikai színész. Vígjátékszínészként lett ismert, majd karrierje során komoly dráamszínésszé fejlődött. A westernfilmekben ő volt a saját igazáért küzdő, kisemmizett hős, míg Alfred Hitchcock filmjeiben az az ember, aki szembenéz saját démonaival, hogy szeretteit megmenthesse. 

 

1936: Megszületett Orbán Ottó költő, esszéíró, műfordító, egyetemi tanár. Csodagyermekként indult, majd olyan költő lett, aki sokféle hagyományt épített együvé az újholdas tárgyiasságtól a látomásos misztikusságon át az amerikai beatköltészetig. Hagyomány és újítás határmezsgyéjén állt egész pályája során, amely jellemző volt szemléletére, irodalomfelfogására és poétikájára egyaránt. 

 

1937: Megszületett Végvári Tamás Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész. Lírai alkatú művész volt, aki előbb romantikus hősöket ábrázolt, majd karakterszínész lett belőle. Színházban és filmen egyaránt sikeres volt. Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész volt, több mint 200 filmben hallhattuk hangját, az egyik legszebben beszélő magyar színész volt. 

 

1944: Megszületett Joe Cocker Grammy-díjas angol rock-és bluesénekes. Jellegzetes rekedtes, mély hangon énekelt, sikereit olyan nagy slágereknek köszönhette, mint a You are so beatiful, az Up where we belong, az Uncain my heart, a You can leave your hat on, a Summer in the city, a Fire it up, Számos alkalommal koncertezett Magyarországon.

 

1952: Megszületett Szakácsi Sándor Jászai Mari-díjas színész. Számos színdarabban és filmben szerepelt, de leginkább szinkronszínészként volt ismert. Jellegzetes orgánumának köszönhetően az egyik legkedveltebb magyar hang volt, egészen haláláig szinkronizálták. Az ő hangján szólalt meg többek között Kevin Costner és Steven Seagal, de szinkronizálta párszor Bruce Willist és Jeremy Ironst is és ő volt Doktor House első magyar hangja.