Kultúrtörténeti évfordulók December 27-én

1571: Megszületett Johannes Kepler német matematikus, csillagász, optikus. II. Rudolf német-római császár udvari csillagásza volt. Egyik legjelentősebb fedfedezése a bolygómozgás törvényeinek megállapítása volt, amelyet azóta Kepler-törvényeknek neveztek el. Optika című művében tudományos szintre emelte az egész optikát. Foglalkozott a fénytöréssel és az optikai leképezéssel, de leírta a szem működését is. Jobst Bürgivel közösen vezették be a matematikában a tizedestörteknél a vesszőt az egész és a tört részek különválasztására. Foglalkozott térfogatszámítással is.

 

1822: Megszületett Louis Pasteur francia mikrobiológus, kémikus, a mikrobiológia, az immunológia és a járványtan megalapítója. Hírnevét leginkább a baktériumok kórokozó hatásairól szóló elmélet felkarolásának és a védőoltási módszerek kidolgozásának köszönheti. Vezetése alatt jött létre a Pasteur Intézet, amely az immunizálást a gyógyítás középpontjába állította. Munkásságának köszönhetően a 19. század közepe óta az emberek halálozási arányszáma csökkent, az emberek várható élettartama pedig megduplázódott. 

 

1923: Megszületett Hajdú Péter Széchenyi-díjas nyelvész, egyetemi tanár. Elsősorban a szamojéd nyelvekkel és az uráli őstörténetkutatással foglalkozott. Egyik legjelentősebb műve volt a Domonkos Péterrel közösen írt Uráli nyelvrokonaink című monográfia. Foglalkozott még a nyelvhasonlítás módszerrtani kérdéseivel és konkrét nyelveken való vizsgálatával is.

 

1948: Megszületett Gerard Depardieu francia színész, filmrendező, producer. Egyike a legfoglalkoztatottabb francia színészeknek. Számos kosztümös filmben szerepelt, melyekben történelmi vagy a francia irodalomból ismert személyeket alakított, de játszott vígjátékokban is. Jelentősebb filmjei: Tartuffe, Cyrano de Bergerac, 1492 - A Paradicsom meghódítása, A vasálarcos, Monte Cristo grófja, Asterix és Obelix, Nyomorultak, Napóleon, Pofa be.

 

1969: Megszületett Rajkai Zoltán színész. Változatos szerepekben bizonyította eddig sokoldalúságát. Lecsúszott, tönkrement lumpent és erőtől duzzadó, tántoríthatatlan vagányt egyaránt sikerrel játszik filmen és színházban egyaránt. A legszebben beszélő magyar színésze egyike, kiváló versmondó,  kedvelt szinkronszínész.