Kultúrtörténeti évfordulók Május 8-án

1737: Megszületett Edward Gibbon brit történész. Hivatalosan parlamenti képviselő volt, kortársai közül senki sem tudta róla, hogy szabadidejében történelemmel foglalkozik. Elsősorban a Római Birodalom történetével foglalkozott. Legfőbb műve a Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története, amelyben a felvilágosodás racionalizmusától vezérelve a kereszténységet okolja Róma bukásáért.

 

1835: Megszületett Székely Bertalan festő, a romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet egyik legnagyobb képviselője. Egyénis stílusát az akadémikus komponálás, pszichikai jellemzés és a naturalisztikus anyagábrázolás jellemezte. Jelentősebb művei: II. Lajos holttestének megtalálása, Zrínyi kirohanása, Dobozy és hitvese, Thököly búcsúja.

 

1903: Megszületett Fernandel francia színész, komikus énekes. Elsősorban vígjátékokban szerepelt, az 1930-as évek végére lett először Franciaország, majd egész Európa egyik legnagyobb nevettetője. A népszerű vásári és kabaréhumort szelidítette olykor magasrendű komikummá, kihasználva rendkívül mulatságos testi adottságait, Gyakran űzött gúnyt saját magából, ennek ellenére stílusa mindvégig közvetlen maradt. Legismertebb karaktere a kisvárosi pap, Don Camillo volt.

 

1913: Megszületett Sidney James dél-afrikai színész, komikus. Pályafutását színdarabokban kezdte, melyek között volt bűnügyi és vígjáték egyaránt. Leghíresebb filmes szereplése a Folytassa ... sorozathoz köthető, összesen 19 részben szerepelt. A felvett nevét is a sorozatnak köszönheti, karaktereit általában Sidnek, vagy Sidneynek hívták a különböző részekben. 

 

1926: Megszületett Sir David Attenborough brit természettudós, dokumentumfilmes, az ismeretterjesztő televízióműsorok egyik úttörője. Több mint 50 éve készít természetfilmeket és sorozatokat a brit BBC csatorna számára, ezek közül légismertebb az Élet-sorozat, amely átfogó képet mutat be a Föld élővilágáról. Munkájának elismeréseképpen 1985-ben II. Erzsébet lovaggá ütötte