Kultúrtörténeti évfordulók December 2-án

1790: Megszületett Kállay Ferenc művelődéstörténész, nyelvtörténész, jogász. A magyarság műveltségi elemeinek, nyelvének, hagyományos életmódjának és vallási képzeteinek őstörténeti irányultságú kutatója volt, akit a hazai művelődéstörténet és néprajztudomány egyaránt úttörő alakjaiként tart számon. Foglalkozott még poétikáva, filozófiai és jogi kérdésekkel is.

 

1906: Megszületett Goldmark Péter Károly magyar származású amerikai mérnök, fizikus. Tevékenységét javarészt az USA-ban fejtette ki, de büszkén vállalta őseit. Már egyetemista érdeklődött a televíziózás iránt. Részt vett a mikrobarázdás hanglemez, a színes televízió, a képmagnó fejlesztésében. Foglalkozott a televíziós technika orvosi alkalmazásával is. Találmányát az űrkutatásban is sikeresen alkalmazták. 

 

1923: Megszületett Maria Callas Amerikában született görög származású operaénekesnő (szoprán), aki elsősorban bel canto technikájának, valamint hatásos drámai képességeinek köszönhette hírnevét. Három oktávnyi hangja a felső E-től az alsó F-ig terjedt, így a koloratúrszoprántól a drámai szopránig mindenre alkalmas volt. Legszívesebben olyan érzelmekben gazdag asszonyok bőrébe bújt, akik meghalnak vagy ölnek szerelmükért, kevés vígoperát vállalt. Olykor botrányaival rendszeresen szerepelt a bulvárlapok címoldalain. 

 

1948: Megszületett Gazda István tudománytörténész, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója. Ő volt az első egyetemi hallgató, aki tudománytörténetre szakosodott. Munkássága során foglalkozott a természettudományok, az orvostudomány és a könyv történetével. A Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatójakánt számos tudománytörténettel foglalkozó kiadványt jelentetett meg, az egyetemeken, főiskolákon megszervezte a tárgy oktatását. Oldalunkon a Kuriózumok a magyar művelődés történetéből című könyvéről lehet olvasni: https://konyvtori.webnode.hu/konyvajanlo/tortenelem/kuriozumok-a-magyar-muvelodes-tortenetebol/

 

1981: Megszületett Britney Spears amerikai énekesnő. Gyermekkorában kezdett el énekelni, a nemzetközi sikert 19 évesen érte el. Első lemeze a legsikeresebb tizenéves előadótól kiadott lemez lett. Ezt követően a popzene egyik legsikeresebb énekesnőjeként tartották számon. Számos slágert énekelt, sokan a Pop hercegnőjének hívják.