Nyáry Krisztián: Így ettek ők. Magyar írók és ételeik. Corvina Kiadó, 2023.

„A magyar irodalom legjobbjai is mindent el tudnak mesélni egy tál étel történetén keresztül szegénységről és gazdagságról, örömről és boldogtalanságról.”

Sokszor leírtam már személyes tapasztalat alapján, hogy Nyáry Krisztiánt üdítő hallgatni és olvasni egyaránt. Számos könyve jelent már meg, bátor emberek életét mutatta be, végigjárta a Himnusz és a Szózat történetét, legismertebb munkái azonban továbbra is az irodalmi nagyjaink szerelmi életéről szóltak. Most egy újabb fába vágta a fejszéjét, magyar írók és költők szíve után a hasukat célozta meg és a tőle megszokott formában hozta is a kötelezőt.

Az előszóban leszögezi, hogy csakis már nem élő írók és költők kerülnek a kötetben terítékre, hiszen élő emberről nem szokása továbbra sem írni. Ezután harminc történetet mutat be, amelyeknek az adott íróra jellemző címet ad és a történet mellé mintegy körítésként az adott személyhez kapcsolható étel receptjét is leírva, ami el van különítve a törzsszövegtől. Az adott elbeszélésben kirajzolódik előttünk a korszak, amiben a tárgyalt személy élt és annak életkörülményei, milyen lehetőségei voltak az étkezésre és miket fogyasztott szívesen, illetve mire vágyott. Van, akinek a művein keresztül ismerjük meg az ízlésvilágát. A történeteken belül megismerhetjük például az arisztokrata Bethlen Miklóst, aki nagyon szerette a kávét, de a teát az első fogyasztás után megutálta és a káposztás hús volt a kedvenc étele. Miközben felfedezzük Vörösmarty étkezési szokásait, tanúi lehetünk, hogyan született meg a fröccs. Jókai Mórnál végigkövethetjük, hogyan alakult ki a Jókai-bableves mai formája és elképedhetünk azon, hogy mennyit tudott enni Vajda János. Krúdy Gyula történetében most sem fogunk csalódni, ebből az írásból érződik, hogy A has ezeregyéjszakájának szerzője egyszerre falta a finomabbnál finomabb ételeket és a nőket. Képet kapunk különböző tájegységek ételeiről Mikszáth Kálmán és Tömörkény István történetében, és Karinthy Frigyesnél láthatjuk, hogy az étkezésből is tréfát űzött olykor. Átélhetjük a sokat nélkülöző József Attila helyzetét, aki a Japán Kávéházban egy időben Lakatos Péter Pállal közösen ettek egy nagy tál bablevest és elosztották egymás között a benne található kolbászt és oldalast.

A történetek a szerzőtől megszokott könnyed, de olykor tárgyilagos stílusnak köszönhetően egyből a könyvhöz szegezik az olvasót és szinte nem is veszi észre ahogy halad a barokk kortól egészen napjainkig. Olykor a humorbombát is eldobja, véleményem szerint a Petőfiről szóló történet a legszórakoztatóbb, amit három megállapítás miatt nagyon veszélyes tömegközlekedésen olvasni:

„Forradalomba nem indul tele hassal az ember”

„Március 15-e lett az egyetlen forradalom a világtörténelemben, ahol a felkelt nép déli tizenkettőkor szünetet tartott, és hazament ebédelni.”

„A szintén akkoriban divatossá váló fokhagymás kolbászt is szerette, s az sem meglepő, hogy ennek ifjú felesége nem különösebben örült.”

A szórakoztatóan megírt történeteket gazdag képanyag hozza hozzánk még közelebb. A szerző nagyon sokat idéz a tárgyalt személyek műveiből, ezek által mi is kedvet kaphatunk a még nem olvasott író könyveihez / verseihez. A történeteket kevésbé ajánlott éhgyomorra olvasni, mivel garantáltan összefut a nyál a szájában a korgó gyomrú olvasónak. A kötet végén pedig egy kisebb irodalomjegyzék gondoskodik arról, hogy a témában további szellemi táplálékot keressünk magunknak.

Nyáry Krisztián szokása szerint ismét egy érdekes könyvet tálalt fel nekünk, remélhetőleg a magyar írók gyomrában való kutakodásnak lesz folytatása, akár más szereplőkkel is kiegészítve!

Sásdi Tamás