Szerb Antal: A varázsló eltöri a pálcáját. MEK, 2017. 

„Az irodalom a lélek válasza a sorsra.”

Szerb Antal írásait olvasni mindig felemelő érzés. A világirodalom története és a Magyar irodalomtörténet alapmű, amelyben a szerző nagyon nagy szenvedéllyel tekinti át az irodalmak történetét, régebben azt mondtam, hogy sokkal élvezetesebben lehetne tanulni belőlük, mint a gimnáziumi tankönyvekből. Jelen kötet pedig kiegészítőként szolgál a fent említett két munkához, az írások 1937 és 1944 között keletkeztek.

Az kötetben szereplő kis esszéket áthatja a kultúra szeretete, érezhető bennük a nagy műveltség és az, hogy ezt a tudást a szerző nagyon szeretné átadni olvasójának. A legtöbb témát az irodalomtörténet minden korszakában körbejárja, az egy korszakkal foglalkozó írásoknak pedig nagyon szép korrajzot fest. Olvashatunk többek között a romantika és a klasszicizmus stílusáról, az újságírás és az irodalom kapcsolatáról. Az író és életrajza című írásban azt boncolgatja, mi érdekli legjobban az embereket a nagy írókkal kapcsolatban:

„az olvasót – vagy mondjuk az embert általában – hiába, minden remek szellemtörténeti elemzésnél jobban érdekli kedves írójának magánélete. Lehet, hogy ez teljesen ostoba érzés, de az ember nem tud segíteni magán, mindíg arra kíváncsi, hogy „mi igaz” abból az érdekes történetből, amelyet olvasott, „mennyire őszinte” az a költő, akinek verse megrendítette, szóval, tudományosabban kifejezve, ösztönösen keresi a mű élményalapját – s az irodalomtörténettől erre vonatkozó felvilágosításokat vár.”

Megtudhatjuk mitől különlegesek az angolok és az irodalom legfőbb témáját, a szerelmet is többször, vicces megfogalmazással előveszi. Nagyon érdekes gondolatokat olvashatunk még, Machiavelliről, Hölderlinről és az ókori görögökről is.  Vannak külön írások, amelyek évfordulókra születettek, itt áttekinti többek között Petrarca és Vörösmarty pályáját, míg a Lánchídról szóló fejezetben érződik a szerző Budapest és a tárgyalt átkelő szeretete, és az építtető, Széchenyi István iránti tisztelete. Természetesen az írásokból nem hiányozhatnak az érdekes, olykor nagyon jó szójátékkal megfogalmazott gondolatok sem:

„Ma már ott tartunk, hogy még abban sem vagyunk biztosak, hogy semmi sem biztos.”

„Mert jól hazudni csak az tud, aki el is hiszi, amit hazudik.”

A könyvben szereplő írások könnyen magával ragadják az irodalomtörténet iránt fogékony olvasót, ez köszönhető az író szellemes, olykor iróniát sem nélkülöző stílusának. A kötet ugyan tekintélyes terjedelemmel bír, ezt teljesen elfeledteti velünk Szerb Antal irodalom iránti szeretete és tisztelete, ezáltal az olvasó is könnyen kedvet kaphat egyes témákban a nagyobb elmélyülésre. A pár oldalas esszéket lehet egyszerre és külön szemezgetve is olvasni, nincsenek egymással összefüggésben. A kötet a Szerb Antalt kedvelőknek és az irodalomtörténet iránt érdeklődőknek egyaránt kötelező olvasmány!

Sásdi Tamás