Czine Mihály: Móricz Zsigmond. Gondolat Kiadó, 1979. Nagy Magyar Írók sorozat
A könyv a 20. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb írójának a pályáját követi végig. Először a családjáról olvashatunk, majd a pályakezdése következik. A művek bemutatásánál megtudhatjuk a mű keletkezésének körülményeit, majd megismerhetjük a tartalmát, végül az adott mű közvéleményre gyakorolt hatásáról olvashatunk. Szinte kivétel nélkül minden híres Móricz-műről olvashatunk, a teljesség igénye nélkül például megismerhetjük a Hét krajcár, az Isten háta mögött, a Légy jó mindhalálig, az Erdély-trilógia, az Úri muri, a Rokonok, az Árvácska és Rózsa Sándor keletkezésének történetét, tartalmát és hatását. Részletesen olvashatunk Móricz és Ady kapcsolatáról is. Ami nagyon meglepő a műben, hogy Móricz biográfia ellenére Ady jelentőségét is bemutatja, aki valljuk be, megkerülhetetlen a korszak irodalmában. Más kortárs írókkal való kapcsolatáról kevesebbet olvashatunk, de feltűnnek Babits, József Attila és a népi írók a könyv lapjain. A könyvet egyfajta Móricz-biográfia felsorolás, az író életpályájának kronologikus összefoglalója és a főbb műveinek felsorolása zárja. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a szerző munkássága, illetve a korszak irodalomtörténete!