Feszty Árpádné Jókai Róza: Akik elmentek... Szépmíves Könyvek, 2017.

„Ha csak pár ember olvassa és azt gondolja: »Lám, megint ilyen ragyogó jellemű, egyéniségű magyar művészekről kaptam halvány képetz« – nem írtam hiába.”

A régmúlt történéseit az akkor élt emberek szemszögéből a legérdekesebb megismerni. Feszty Árpádné Jókai Róza két visszaemlékezése a boldog békeidőkbe vezet minket vissza és legfőképpen a korabeli művelődés alakítóit tárja elénk.

A szerző Jókai Mór nevelt lánya volt, festő és egyben az egyik leghíresebb magyar festmény, a Feszty-körkép alkotójának felesége. Két memoárt írt, az első az Akik elmentek… címet viseli. Legrészletesebben a Jókai család életébe pillanthatunk be, ahol bizony Laborfalvy Róza hordta a nadrágot. Az ünnepelt színésznő nagy hatással volt férjére, aki nélküle vélhetően sohasem érdemelte volna ki „a nagy magyar mesemondó” címet. Ő volt az, aki mindig motiválta egy-egy regény megírása közben. A házaspár kapcsolata mellett kirajzolódik az egykori nagy barátság Jókai és Petőfi között, egyben az, ahogyan Jókai soha nem tudott a már halott barátja hatásától megszabadulni. A nevelőszülők után előkerül Mikszáth Kálmán és a dualizmus korának nagy politikusegyéniségei, többek között Tisza Kálmán és Bánffy Dezső. Képet kapunk Róza festői pályájáról, kitűnő portrét rajzol tanáráról, Székely Bertalanról, de megelevenedik Mednyánszky László és Munkácsy Mihály is. Utóbbiról az ő leírása alapján is érezhetjük, hogy nem akármilyen megítélése volt a kortársak között:

„Lehet ugyan, sejtette, mennyire hat mindenkire különös, fáradt, idegen járása, mozgása, de nem sokat gondolkozott rajta, mint ahogyan semmin se gondolkozott a képein kívül. Az egész ember nem volt más, mint egy nagy óriási ecset.”

A mű végén kijelenti, hogy a férjéről nem írhat a hozzá fűződő mély kapcsolat miatt, pedig jómagam kíváncsi lettem volna például a körkép megszületésére.

A második munka A tegnap címet kapta, ebben megindokolja, hogy ezt felkérésre írta meg. Itt kevesebb ember élete tárul elénk, de az nagyon részletesen. Először a Gárdonyi Gézával való kapcsolatot mutatja be nekünk, majd ezután jön a legérdekesebb rész, ahol nagyon negatívan ábrázolja Szendrey Júlia alakját, aki még a nevelőapjával is ki akart kezdeni, miközben Petőfivel már jegyben járt. Gyönyörű életképeket rajzol balatonfüredi tartózkodásaikról és még a gyerekkorába is bevezet minket. Itt leírja, hogy mindig bántotta, hogy nem ismerte az igazi szüleit, de ugyanakkor érezhetjük, hogy a Jókai-házaspár minden szeretetet megadott neki. Az utolsó előtti fejezet a legkeserűbb, itt az öreg Jókai a fiatal Nagy Bella színésznővel való házasságkötésének a körülményeit vázolja fel, és azt, ahogyan véglegesen megromlott közöttük a kapcsolat, annyira, hogy nevelőapja halálakor se búcsúzhatott el tőle közvetlen.

Róza ugyan az elején leszögezi, hogy nem tud írni, felidézett emlékeit mégis olvasmányosan osztotta meg olvasóival és portréi egyből a lapokhoz szegezik az embert. Kiváló látlelet a 19. század második felének kultúrájáról, ajánlott mindenkinek, a korszak irodalmi és művészeti nagyjainak az életébe kíván belelátni!  

Sásdi Tamás