Esterházy Péter: Vanni van. Válogatott beszélgetések. Magvető Könyvkiadó, 2025.

„Válaszait, adott esetben kérdéseit, történeteit, cseleit és hazaadásait olvasni éppen olyan, mint szépirodalmi szövegeit: friss fuvallat, némi cikázás, s mögötte, mellette, alatta, felette, benne, könyékig, szügyig, nyakig: a hagyomány, ami az irodalom, nem magyar vagy világ, hanem maga. Maga az irodalom.”

A magyar irodalom ikonná vált képviselőinek legnépszerűbb műveit haláluk után is megtaláljuk a könyvesboltok polcain. Egy kis idő elteltével összegző munkák is megjelennek róluk. 9 évvel azután, hogy eltávozott közöttünk, egy interjúkötet jelent meg Esterházy Péterrel, amely felfogható egyfajta karrierösszegző kötetnek is, amelyben a válogatott beszélgetések szinte lefedik az író egész pályáját.

A kötetben 19 beszélgetés található kronológiai sorrendben, amelyek 1982 és 2016 között jelentek meg különböző sajtóorgánumokban, illetve egy fejezetben internetes fórumon feltett kérdésekre válaszolt. Az itt olvasható dialógusokat Pál Sándor Attila író válogatta, aki a bevezetésben gyönyörűen összegzi EP pályáját és művészetét, ezután következnek a dialógusok, melyek nem egyforma hosszúságúak, akad közöttük több mint 30 oldalas és van, ami nem éri el a tízet sem.

Ha végigmennék minden beszélgetésen, szinte unalmassá válna az ajánló, ezért csak egy összegzőt írok. Ezekben természetesen megismerhetjük magát az embert és az írót egyaránt. Szó esik a családi hátteréről, tanulmányairól és arról is, hogyan lett író. Előkerülnek a főbb munkák és így láthatjuk többek között a Bevezetés a szépirodalomba, az Egy nő, a Harmonia Caelestis, a Javított kiadás, a Semmi művészet, az Egyszerű történetek és a Hasnyálmirigynapló születéseinek körülményeit. Szóba kerül az írásművészete, az olvasókhoz, a focihoz és a kritikához való viszonya. A műveihez hasonlóan ezekben a beszélgetésekben is előjön a humora és pár alkalommal még az írásaira jellemző nyelvi játékok is. A legutolsóban természetesen a betegsége van a fókuszban, ami által szívszorítóan fogalmazza meg, hogy milyen kevés ideje maradt hátra:

„Sokáig az ember nem is gondol az idő múlására. Mert az is egy tényező, függetlenül a betegségtől. Függetlenül attól, hogy figyel rá az ember, vagy nem. Fiatalon persze hogy nem figyel, nem vesz tudomást arról, hogy múlik az idő. Aztán egy reggel arra ébred, hogy „jé, múlik az idő!” Ez az a nap, amikor elmúlt az ifjúság. Más kérdés, hogy megijedsz tőle, vagy nem, de mindenesetre már eszedbe jutott, és immáron benned van a gondolat.”

E sorok írásakor EP már 10 éve nincs közöttünk, ezek a párbeszédek ugyan megjelentek már máshol, mégis egymás után olvasva egy különleges pályafutás elevenedik meg előttünk, amelyben a száraz leírás helyett az ő szavaival tekintetjük át pályáját és idézhetjük fel halhatatlanná vált alkotásait.

Sásdi Tamás