Dávid Sándor: Forma-1 sztorik 2003. Budapest Print, 2003. 

 

A legendás kommentátor szokásos évösszefoglaló könyve sohasem a száraz statisztikák elemzéséről vált híressé. Statisztika ugyan van, de az csak arra szolgál, hogy az adatokat megismerhesse az ember, mellette a saját véleményét írja le az adott versenyről. Ez a kötet kicsit szomorúan kezdődik, mert rögtön négy jó barátjáról emlékezik meg, akik a kötet írásakor haltak meg (Knézy Jenő, Molnár Dániel, Kiss Dezső és Balogh Tibor). Mindenkiről egy-egy vidám történetet oszt meg, amely alapján mi is közel érezzük magunkat az elhunytakhoz. Majd következik a megújuló Hungaroring, ahol a történet és az új vonalvezetés mellett a teljes műszaki kialakítást megismerhetjük, végül megismerkedhetünk a menedzserek (Frank Tamás és Gerstl Péter) és a versenyirányítók személyével (Szamos Miklós és Faluvégi Péter) is. Ezután következnek a 2002-es és 2003-as Magyar Nagydíj közötti versenyek leírásai, közbeékelve a 2003-as szabályváltozásokat. A 2002-es évadnak az Aszály évét adja alcíműl, pont az utolsó  versenyek voltak azok, ahol csak a Ferrari győzött és jött a remény a szabályváltozásokkal, hogy talán legyőzik őket. A 2003-as versenyek leírásánál pedig folyton reménykedi a jó versenyek láttán, hogy talán bejön a változtatás. A leírásokban élvezhetjük ironikus humorát, amellyel egyedivé teszi a versenyösszefoglalókat. A végén pedig a szokásos statisztikák sem maradnak el az 1950 óta tartó eredményekről. Ez a könyv ajánlható mindazoknak, akik szeretik a Forma-1-et és egyéni nézőpontból szeretnék megismerni az adott évad versenyeit.

Sásdi Tamás