Dávid Sándor: Forma-1 sztorik 2006. Alonso duplája. Duna Könyvkiadó, 2006.
„„Aki erős és gyors, az halad, a többi meg hátulról nézi a „lóversenyt”.”
A 2000-es évek közepét mondhatjuk őrségváltásnak is a Forma-1-ben, hiszen öt év után először nem Michael Schumacher lett a királykategória bajnoka. A 2005-ös és a 2006-os év egyaránt Alonso sikerét és felejthetetlen futamokat hozott a sportág akkori rajongói számára, olyan versenyeket, amelyek ma már 20 év múltán klasszikusnak számítanak. Nosztalgiázni mindig jó, és ha egy kiváló sportriporter, Dávid Sándor szokásos, nyártól nyárig terjedő évkönyveit vesszük elő, a múlt felidézése igazán szórakoztatóvá válik.
A szerző a 2005-ös Német Nagydíjtól egészen a következő év francia futamáig tekinti át a sportág eseményeit, kiemelten a versenyekre fókuszálva, de jó szokásához híven mást is felidéz, illetve elmondja a véleményét. A futamokat szokás szerint kétféle módon adja közre, először azt, ahogyan ő látta, pár oldalas összefoglaló alapján, majd külön következik a statisztika, ahol ismerteti az adott pálya főbb adatait, körről körre leírja mi történt, majd ejt pár szót az adott helyszín múltjáról és végül felsorolja az addigi győzteseket.
A nagyobb beszámolókban olyan eseményeket idézhetünk fel, mint Kimi Räikkönen folyamatos pechszériája, Alonso első világbajnokságának bebiztosítása, az első Török Nagydíj, amelynek szervezői magyar segítséget is kaptak, Montoya és Fisichella utolsó győzelme, a kolumbiai vesszőfutása és búcsúja, Schumacher és a Ferrari magára találása és késhegyre menő csatái Alonsóval, Rosberg leggyorsabb körrel való debütálása vagy éppen az akkor még szárnyait bontogató Red Bull és magazinjának visszhangja.
A futamösszefoglalók mellett olvashatunk arról, mekkora szó, hogy megrendezték a 20. Magyar Nagydíjat, mellette felidézi, hogyan került sor az első Grand Prix megrendezésére Franciaországban, amelyet a magyar Szisz Ferenc nyert meg, akinek röviden felvázolja az életét is. Külön megoszt velünk egy véletlenül átvett szöveget a sorozat előző kötetéből és közreadja az akaratlanul megkárosított szerzővel folytatott levelezését.
Lapaj itt is hozza a megszokottat, olvasmányosan adja közre a gondolatait és a humorát most sem felejti az asztalfiókban. A szöveg mellett a statisztikákat számos táblázat, pályarajz és rajtsorrend illusztrálja, míg minőségi papírmellékletként több kép hozza hozzánk még közelebb az eseményeket.
Kiváló évkönyv, amely most már nosztalgiázásra hívja a Száguldó Cirkusz akkori kedvelőit, akik pedig később szerették meg a sportot, azoknak egy kiváló olvasmány arról, hogy milyen volt régebben a Forma-1.
Sásdi Tamás
.jpg)
