Kultúra a Horthy-korszakban III. rész

Könyvkultúra

Olvasási szokások a korszak folyamán:

A két világháború közötti Magyarországon bővült az irodalom iránt érdeklődők köre. A dualizmus korában szinte csak a vagyonos rétegek olvastak szépirodalmat, a Horthy-korszakban már a kispolgárság és a szervezett munkások is kezükbe vettek ilyen jellegű könyveket. Természetesen a könyvet olvasók körében továbbra is az úgymond könnyű olvasmányok, a ponyvák voltak a legnépszerűbbek. A magas szépirodalomnak tehát továbbra is csekély tábora volt, ebből következően a kortárs magyar írók versesköteteit átlagosan 500, a regényeket 2-3 ezer példányban adták ki. A könyvtárba járó emberek között a legnépszerűbb szerző Jókai Mór volt. A kortárs magyar írók népszerűsítésére jött létre a Supka Géza által megálmodott Könyvnap, amelyről még részletesebben lesz szó. A szépirodalmat olvasók köre leginkább a városokra korlátozódott, a paraszti lakosság körében a kalendáriumokban közölt történetek voltak a népszerűek, de itt is népszerű volt a ponyvairodalom.

A szépirodalmat olvasóknál jobban nőtt az újságolvasók tábora. Itt az olvasni vágyók a korszak végére közel kétezer különböző sajtótermékből választhatták az őket érdeklőt- Ezek között volt politikai napi-és hetilap, szépirodalmi folyóirat és hetilap, élclap, tudományos és szakfolyóirat. A posta által terjesztett összpéldányszám meghaladta a 100 milliót.

I. Nyomdászat:

A tömegkönyv

A világháború kezdetére már a nagy részvénytársaságok uralták a könyvszakmát, amelyek egy kézben tartották a főbb könyvszakmai munkaköröket: Banki hitelekkel betűöntödéket, grafikai műhelyeket, papírgyárakat, nyomdákat, könyvkötő üzemeket, kiadóhivatalokat, könyvesboltokat, terjesztő hálózatokat és nyomdagépgyártó gyárakat vásároltak.

A könyvelőállítás gépesítése ellenére azonban továbbra is próbáltak művészi könyveket előállítani.

Legkedveltebb tömegkönyv az album volt, amelyek reprezentatív külsőt és néha hatalmas méretet öltöttek. A borító díszítése megfelelt a korszak művészeti irányzatainak. A leggazdagabban díszített óriáskönyv a Klasszikus Arany Biblia volt. Emellett számos klasszikus szerző munkája jelent meg díszkiadásban.

Az albumok historikus, eklektikus és szecessziós stílusban készültek. A szecesszió képviselői voltak a gödöllői művésztelep tagjai, de a stílus legjelentősebb képviselője Jaschik Álmos volt, akinek illusztrációit népies hangvétel és dekorativitás jellemezte. Az illusztrálás mellett a könyvek kötésének is művészi mestere volt. A Horthy-korszakban a könyvművészek elszakadtak a szecesszió stílusától és visszatértek az egyszerű tipográfiához.

Itthon is meghonosodott a nagyüzemi gépesített könyvkötés. Ez még a századfordulón terjedt el, legnemesebb képviselője Gottermayer Nándor volt.

Bibliofil könyvek:

Galli Katalin szerint a következő jellemzők fontosak a bibliofil könyveknél: „a tervezésnél a tartalom és a forma egysége alapvető követelmény, a papír legyen különleges, finom, famentes, simított okmánypapír, vagy egyéb, jó minőségű írófelület. A tipográfia legyen jól olvasható, harmonikus a könyv borítójával és tartalmával. Az illusztráció és a belső díszítés legyen egyedi kivitelű művészi alkotás. A könyv kötése készüljön igényes anyagokból, a művészi borítógrafika harmonizáljon a könyv tartalmával és alakjával.”

Az amatőr-bibliofil könyvkiadás az 1920-as években virágzott leginkább. A nagyvárosi nyomdák ontották a tömegkönyveket, miközben az Alföldön két vidéki kis nyomda szentelte működését az új könyvművészetnek. Mindkét műhely szegényes körülmények között indult és mindketten külföldön tanulták ki a mesterséget. A gyomai Kner nyomda és a békéscsabai Tevan nyomda a korszak könyvkultúrájának meghatározó alakja lett.

Mindkét nyomda más irányban tevékenykedett. A Kner nyomda főképpen a tisztán tipográfiai feladatok megoldását tűzte ki maga elé célul. A korszakban két segítőtársa akadt Kner Imrének: Király György és Kozma Lajos. Király irodalomtörténészként tevékenykedett, javaslatai és szerkesztése nyomán jelent meg a kiadó két nevezetes sorozata, a Kner Klasszikusok (12 klasszikus magyar művet tartalmaz) és a Monumenta Literarum (a világirodalom legszebb novelláit, kisregényeit adja közre 24 kötetben).  Kozma leginkább építészként vonult be a köztudatba, lényegében szabadidejében foglalkozott könyvillusztrálással. Szabadidős könyvművészként tökéletesen valósította meg azt az alapelvet, hogy a tipográfiának, a könyvdíszítésnek és az illusztrációnak harmonikus egységet kell alkotnia. Ő tervezte a két sikersorozat szecessziós könyvgrafikáit, Kner pedig építészként is hasznosította barátját, akinek tervei alapján készült el a gyomaendrődi lakóház, amely napjainkban Nyomdaipari Múzeumként funkcionál.

A Tevan nyomda az illusztrált könyvekre helyezte a hangsúlyt. Legjelentősebb sorozata az Amatőr Tevan-sorozat, amely 1913 és 1949 között jelent meg. Ezek voltak az első bibliofil könyvek hazánkban, amelyek nemes illusztrációs eljárásokkal, eredeti fametszettel, rézkarccal vagy kombinált linóleumszínezéssel jelentek meg. A korszakban Kolozsvári Sándor és Hincz Gyula illusztrálták a nyomda kiadványait. Sorozatai mellett más igényes kiadványokat is készített, amelyeket szép papírra, elegáns betűtípussal nyomtatott.

II. Könyvkiadás-és kereskedelem:

A könyvszakma általános helyzete:

A trianoni békeszerződés aláírása után a könyvszakma még jobban Budapest-centrikus lett, a legtöbb kiadó kevés kivételtől eltekintve itt működött. A korszak állandó problémája volt a kicsi olvasóközönség. A könyvszakma rendszerében nem következtek be nagy változások, lényegében ugyanaz maradt, mint ami a dualizmus korában volt. A legtöbb vezető kiadó megmaradt, csak néhány új alakult meg. Súlyos gondot jelentett a pengő bevezetéséig az infláció, a könyvek árát alig lehetett követni. A pengő bevezetése után nem sokkal jött a gazdasági világválság, amely még rosszabb helyzetbe hozta a könyvkiadást. A könyvszakma szereplői keresték a kiutat a válságból, olykor egymásnak keresztbe téve. A könyvszakmát irányító Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete 1936-ban megalkotta új alapszabályát, amely a következőképpen tagolta a szakmát:

• Kiadó

• Viszontelárusítók: szortimenter (új állapotban levő kiadványokat árusító könyvkereskedők), antikvárius (régi állapotban levő kiadványokat árusító könyvkereskedő), kolportőr (házaló könyvkereskedő), részletüzlet

• Közvetítők (bizományos, grosszortimenter (nagykereskedő bizományos kiadványokra vonatkozólag), viszontelárusítókat foglalkoztató cégek

• Könyvkölcsönzők és kölcsönkönyvtárak

Az 1930-as években Magyarországon mintegy 5000 fő dolgozott a könyvszakmában. Körülbelül ötszáz szortiment bolt működött, de ezek közül számos kereskedés más cikkeket is forgalmazott. Újdonság volt, hogy a nagyobb csak könyvre specializálódott cégek mellett megjelentek azok is, akik könyvet is árusítottak. Ilyen volt például az IBUSZ leányvállalata, a Könyvkereskedő Rt., amely főleg pályaudvarokon értékesítette a könnyed nyári olvasmányoknak számító, irodalmilag érdektelen ponyvákat. Emellett lapkiadók is működtettek könyvesboltokat. Megjelentek a nagykereskedők is, Földes Ede cége volt az első, amely a vidéki könyvesboltok ellátására szakosodott, nagykiadókkal és a magánkiadókkal egyaránt kapcsolatban állt. A korszak végén újabb nagykereskedés alakult Berzy Éva kezdeményezésére, amelynek szépen induló, de rövid pályafutására a háború nyomta rá bélyegét. A Buzás Irodalmi Vállalat pedig kifejezetten arra szakosodott, hogy kis-és középkiadók kiadványait terjessze Budapesten és környékén.

A nagyobb kiadók továbbra is kiterjedt ügynöki hálózatot tartottak fenn. 1924-ben az Athenaeum és a Franklin AFRA néven terjesztései vállalatot hozott létre terjesztési vállalatot hozott létre kiadványaik közös értékesítésére. Az együttműködés mintegy öt évig tartott. Az Athenaeum önálló részletosztálya foglalkozott a könyvek értékesítésével és a mai Erzsébet körúton könyvesboltot is működtetett. Emellett a Református Egyházi Közalkalmazottak Könyvosztályát is ellátta könyvekkel és a Magyar Divatcsarnokban is megtalálhatóak voltak a kiadványai.

A nagyobb kiadók különféle eszközökkel próbálták kiadványaikat terjeszteni a korszak folyamán. A legabszurdabb ötlete a Révai Testvéreket irányító Lantos Kálmánnak volt. A harmincas években a Révai volt az erdélyi írók magyarországi kiadású műveinek kizárólagos forgalmazója. Lantos azt az ötletet vetette fel, hogy minden vásárló, aki az erdélyi sorozatot megrendeli, díszes ládikában, közjegyző által hitelesített erdélyi földet kapjon a sorozat kötetei mellé. A megbeszélésen elnöklő erdélyi író, egykori külügyminiszter, Bánffy Miklós kínjában inkább az erdélyi anyák közjegyző által hitelesített könnyeinek ajándékozását vetette fel. Szerencsére ez nem valósult meg, a könyveket viszont halina-kötésben forgalmazták.

A kisebb kiadók számára még nehezebb volt kiadványaikat eljuttatni az olvasókhoz. Püski Sándor például főiskolai és egyetemi hallgatókból próbált terjesztői kört létrehozni, míg az Egyetemi Nyomda könyvklubot hozott létre Magyar Könyvbarát néven.

Az Ünnepi Könyvhét:

A szakma nehéz helyzete szülte meg úgymond a Könyvhét ötletét. A könyvszakma képviselői 1927-ben Miskolcon próbálták megtárgyalni a könyvkiadás-és kereskedelem problémáit, amelynek okai között szerepelt az irodalom iránti érdeklődés csökkenése és a könyvvásárlók alacsony száma.

A tanácskozás fénypontja Supka Géza beszéde volt. Supka régész, művészettörténész, író és újságíró volt egy személyben, a Nemzeti Múzeum munkatársa is volt egy ideig. Beszédében felvetette a Könyvnap ötletét, amely gyógyír lehetne a szakma problémáira. Az általa kitalált rendezvénynek az lenne a célja, hogy az élő magyar irodalom számára nyerjen új vásárlókat. Ezzel közelebb kell vinni a könyvet az olvasóhoz. Ezt egyfajta utcai karneválként képzelte el, sátrakkal, művészekkel, írókkal, különféle előadásokkal.

Javaslatát elfogadták és a következő évben a Magyar Hét keretében került sor az első könyves eseményre, majd egy évvel később, 1929. május 12-19. között rendezték meg az első Könyvnapokat a Vörösmarty téren.  A felállított sátrakban az írók dedikálták könyveiket, a vásárlók pedig kedvezményesen vehették meg a kiadványokat. A következő években fokozatosan kialakult a rendezvény rendje, a második Könyvnapokon az Egyesület kiadta az Írók a könyvről című kötetét, amellyel elindult a könyvnapi könyv gyakorlata. A rendezvényre külön jegyzéket állítottak össze, az ekkor megjelenő kötetetek kiemelten reklámozták. Egészen 1949-ig csak magyar szerző könyve kerülhetett fel a jegyzékre. A Könyvnapokat napjainkban is megrendezik, most már Ünnepi Könyvhét néven tavasz végén, nyár elején, ugyanúgy a Vörösmarty téren.

A korszak jelentősebb könyvkiadói:

A korszak folyamán mintegy száz kiadó működött, a kiadványok nagy része a nagyvállalatok által került az üzletek polcaira. A közepes és kisebb kiadók csak úgy tudták megmaradni, ha tevékenységüket valamilyen kisebb területre korlátozták. A hét nagy kiadó annyi könyvet jelentetett meg, mint a többi 30-40 kicsi egyszerre, a könyvek egy kisebb része pedig magánkiadásban került forgalomba.

A legtöbb címet az Athenaeum jelentette meg. A magyar és a külföldi irodalom értékesebb részét jelentette meg, javarészt már befutott írók műveivel foglalkozott. Nagyszámban jelentette meg Petőfi műveit és a Nyugatosok kiadványai is itt láttak napvilágot. Számos nyelvészeti, irodalomtörténeti, néprajzi és egyéb tudományos munkákat is kiadott. A legtöbb kiadóhoz hasonlóan az Athenaeum is adott ki sorozatokat, ezzel is ösztönözni a vásárlókat a folyamatos könyvvásárlásra. Legismertebb sorozatuk az Olcsó Könyvtár, a Modern Könyvtár, a Szociológiai Könyvtár és a Természettudományi Könyvtár voltak, de itt indult el a Magyarország felfedezése sorozat is. Féja Géza Viharsarok című műve nagy botrányt kavart, ezért más kiadónál folytatódott a sorozat kiadása.

A fentebb említett Révai Testvérek sokat segített a határinkon túl élő magyar írók népszerűsítésében, legjobban az erdélyieket támogatta. Alapvetően magyar szépirodalom volt a fő profilja, de kisebb világirodalmat is megjelentetett. Egyik legjelentősebb kiadványuk a Babits fordította 3 kötetes Dante-kiadás volt, de itt jelent meg Márai, Illyés Gyula és Németh László is. Regényvilág címmel olcsó, de színvonalas irodalmat jelentettek meg füzetes formában.

A Franklin Társulat felkarolta az új írókat, itt bontogatta szárnyait többek között Németh László, Kolozsvári Grandpierre Emil és Halász Gábor. A szépirodalom mellett számos történelmi könyvet adtak ki, a Történelmi Társulattal közösen jelentették meg az 1930-as években a Magyar Történelmi Életrajzot. Nagy számban jelentettek meg külföldi szerzőket, mint például Gide és Huxley, de sikeres sorozatuk volt Verne műveinek kiadása is.

A Singer és Wolfner megtartotta régi íróit, az 1920-as években számos művészettörténeti kiadványt adott ki. Továbbra is itt jelent meg az Új idők Herczeg Ferenc szerkesztésében, maga a kiadó is nevet váltott a 30-as években Új Idők Kiadóra. Egyik legnagyobb vállalkozásuk az Új Idők Lexikona volt, amelyet 12 és 24 kötetes változatokban jelentettek meg.

1920-ban alapította Bíró Miklós és Erdős Ármin a Dante Kiadót, amelynek irodalmi vezetője Benedek Marcell lett. Értékes szépirodalmat, bibliofil kiadványokat és gyerekkönyveket adtak ki főképpen. Itt jelentek meg Remarque és Romain Rolland művei, a magyar irodalomból Gárdonyi műveivel arattak közönségsikert.

Baloldali fiatalok kiadójaként alapította meg cégét Cserépfalvi Imre 1931-ben. Nála jelentek meg József Attila, Radnóti és Kassák művei, de itt jelent meg Szekfű Gyula Forradalom után című írása is. Külföldiek közül kiadta Gide Oroszországi naplóját és Solohov Csendes Donját.

Az utolsó békeévben alapította meg Püski Sándor a Magyar Élet Kiadót. A népi írók műveit adta ki, amellyel egyben a mozgalom szellemi műhelyévé is vált.

A katolikus kiadványok legfőbb kiadója és terjesztője továbbra is a Szent István Társulat volt. Kiadványai között tudományos művek, szépirodalmi munkák, folyóiratok és tankönyvek egyaránt szerepeltek. Jelentős sorozatai voltak a Családi Regénytár és a Szent István Könyvek, de itt jelent meg a Kis Pajtás című gyereklap is.

A szortiment ágazat és az antikváriumok a korszakban:

A korszak könyvkereskedői próbálták üzleteiket valamilyen területre specializálni. Egyik jó példa erre a Kudelka Sándorné által vezetett Mentor Könyvesbolt volt. Az 1922-ben megalakult kereskedés az Andrássy úton az új irodalom és a kortárs magyar képzőművészet fontos intézménye lett. Az üzletben rendszeresen tartottak képzőművészeti kiállításokat és írói felolvasásokat. Kassák Lajos legfontosabb terjesztői voltak, maga Kassák rendszeresen vendégeskedett a boltban, sokszor ő rendezte be kirakatot is.

A Rózsavölgyi-cég a korszak folyamán kibővítette tevékenységét a hangversenyek rendezésére és szervezésére. Zongorák árusítását ugyan megszüntette, helyette hanglemezekért térhetett be az érdeklődő vásárló, amelyet ki is próbálhatott az üzletben elhelyezett fülkékben.

A Váci utcában nyitotta meg üzletét a fentebb már említett Cserépfalvi Imre. A kiadói munka mellett francia könyvek behozatalával is foglalkozott. Üzlete a francia tájékozódású hazai értelmiség egyik népszerű központjává vált, a könyvek mellett francia folyóiratokat, újságokat is talált az érdeklődő vásárló.

A vidéki könyvesboltoknak nehezebb volt sorsuk Számos újságcikkben panaszkodtak, hogy a vidékiek nem olvasnak. A Könyvnap során a nagyobb városokban próbálkoztak különféle rendezvényekkel. Debrecenben a Városi Nyomda a református egyházzal közösen főbizományosi rendszert a tankönyvei terjesztésére. Szegeden Szukits László alapított könyvkereskedéssel foglalkozó céget, amely a városon kívül is terjeszkedett. Pécsett pedig az egyetem és Thienemann Tivadar kezdeményezésére alakult meg a Danubia Könyvkiadó Rt., amely jelentős szakkiadói tevékenységet fejtett ki, majd kiadványait a Dunántúl egyetemi könyvkereskedésen keresztül terjesztette az országban.

Budapesten számos antikvárium működött a korszakban, többségük még az első világháború előtt kezdte tevékenységét. Egy részük szortiment és kiadói tevékenységet is folytatott. A legjelentősebbek Lantos Adolf, Stemmer Ödön és Ranschburg Gusztáv üzletei voltak. Lantos szervezte újjá a budapesti könyvárveréseket, amelyek majd száz év után kezdődtek újra. Emellett megszerezte a Genius Könyvkiadó Rt.-t, amely főleg irodalomtudományi és szépirodalmi munkákat adott ki, többek között Móra Ferenc műveit is. Megjelentette még a Bibliofil Szemle, a Literatura és a Lantos Magazin című folyóiratokat is.

A korszakban fejtette ki tevékenysége jelentős részét Stemmer Ödön, akinek a mai József Attila utcában található egykori üzlete a legjelentősebb tudományos antikvárium volt. Kiváló kapcsolatot tartott fenn a korszak valamennyi nagy könyvtárával és intézményével. Üzletében ismert tudósok, írók és politikusok fordultak meg, Teleki Pál például rendszeres vásárlója volt. A második világháború alatt zsidó származása miatt be kellett zárnia az üzletét, de egy alkalommal kivételt kellett tennie. Nem más, mint Heinrich Himmler válogatott nála könyveket, főleg az erotikus témájú kiadványok érdekelték. Stemmer üzlete Budapest ostromakor elpusztult, ő maga a Múzeum körúton található Központi Antikváriumban kapott munkát a háború után és megírta visszaemlékezéseit, amely fontos forrása a korszak könyvkultúrájának.

Szakmai szervezetek a korszakban:

A korszak kezdetén a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők, Zeneműkiadók és Zeneműkereskedők Országos Egyesülete irányította a teljes hazai könyvszakmát, majd 1927-ben kiváltak a zeneművesek, így a grémium Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete néven folytatta tevékenységét. Ugyanebben az évben a budapesti Magyar utcában önálló székházba költözött az Egyesület, amelynek főtitkárai között megtaláljuk Benedek Marcellt is. Naplómat olvasom című önéletírásában kitér erre az időre is, amelyet leírása alapján nem nagyon kedvelt: „A munka nem boszorkányság, inkább unalmas. Mégis kifáraszt, és idegesít néha, mert sok ember fordul meg az irodában, és sokan telefonálnak. Ez az, amit sehogy se vesz be a természetem. Bajom nincs senkivel: a könyvkereskedők, akik ügyes-bajos dolgaikkal fölkeresnek, nemcsak a személyemet – az írót és a „tanár urat” – tisztelik, hanem a tagsági díjukból fenntartott irodába is olyan félelemmel lépnek, akár az adóhivatalba”.

Az Egyesület alapvető feladatához tartozott a könyvkiadói és kereskedői érdekek közötti összhang megszilárdítása és a Könyvnapok megszervezése. A szakma érdekvédelmi szervezeteként a hatóságok előtt a könyvszakma egészét képviselte és különböző eredményeket harcolt ki számára, például a Postával kedvezményes szállítási tarifa-megállapodást sikerült kötnie, majd elérte, hogy az állami közkönyvtárak és a tudományos intézmények gyűjteményei közvetlenül a könyvkereskedőktől szerezhessék be könyveiket. Kevés sikert értek el a tankönyvek ügyében, a szortimenterek állandóan panaszkodtak, hogy az iskolák maguk árusítják tankönyveiket, sőt egy 1925-ben kiadott miniszteri rendelet továbbra is lehetővé tette ezt az Egyesület szerint törvénytelen tevékenységet. Az Egyesület lapja továbbra is a Corvina volt, amelynek kiadásáért a főtitkár felelt. Az Egyesület által kiadott évkönyv a háború után hosszú ideig nem jelent meg, csak 1930-ban sikerült újra kiadni, amelyben helyet kapott az éves kereskedelmi bibliográfia. A korábban Petrik Géza által szerkesztett bibliográfia folytatása csak 1939-ben készült el az Egyesület szerkesztésében, de 1930 és 1940 között a Corvina mellékleteként jelent meg kurrens bibliográfia.

Ugyancsak a Magyar utcai székházban alakult újjá a 1930-ban a „Csak Szorosan” egyesület, amely később Magyar Könyv-és Zeneműkereskedő Alkalmazottak Egyesülete néven működött. Elsősorban a könyves szakképzés megszervezésével és érdekvédelmi kérdésekkel foglalkoztak, de a tagok önművelésével is foglalkoztak és A Könyves címmel egy rendszertelenül megjelenő szaklapot is indítottak.

Törekvések a könyves szakképzésre a korszak folyamán:

A korszak folyamán az Egyesület igyekezett megszervezni a szakképzést. Egy 1932-ben készült jegyzőkönyv szerint kérvényezték a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztériumtól a könyves szakoktatás beindítását, amely hosszasan elhúzódik. A szervezésbe beszállt a „Csak Szorosan” is és megtervezték, hogy évi 60 órában, heti két óra rendszerességgel fogják tartani a tanfolyamot, amelynek megindítását 1935. októberére tervezték. A tanterv német minta alapján készült, és felölelte mindazt, amit egy könyvkereskedőnek tudnia kell. Többek között Benedek Marcell és Fitz József is tartott órát, ők képviselték úgymond az általános műveltséget a magyar irodalom és a magyar könyv története című előadásaikkal, a többi előadás a szortimentekről szólt, de kitértek a bibliográfiára és az antikvárius munkára is. Az első évben nagyon kevesen látogatták az előadásokat, így a második évfolyam hallgatói már egy index-jellegű könyvecskét kaptak és vizsgadolgozatot írtak. A tanfolyamon előadást tartott már Ráth-Végh István is, az érdeklődő hallgatók 1 órában a könyvek kuriózumáról szerezhettek tőle ismereteket. De lehetett hallani A könyv művészetéről is Jaschik Álmos előadásában. A tanfolyamon 44 beiratkozott hallgató vett részt és ismereteket szereztek még a könyv előállításáról és a könyvkiadásról is.

III. Könyvtárak:

Könyvtárak helyzete Trianon után:

A trianoni békeszerződés súlyos veszteséget jelentett Magyarország könyvtárainak is. Olyan nagyvárosok könyvtárai kerültek idegen ország fennhatósága alá, mint a pozsonyi, a kassai, a kolozsvári, a nagyvárosi, a marosvásárhelyi, a szabadkai. Az addig 1348 egységből mintegy 605 maradt a területileg is megcsonkított ország területén, ez kötetenként nézve 9,3 millióból 5,2 milliót jelent.

Az előző korszakban létrejött központi könyvtári szervnek, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának és Főfelügyelőségének működése szűk körre korlátozódott. Pénzforrás híján nem volt lehetőségük az állami segélyek szétosztása és a fenntartási és beszerzési költségek előteremtésében sem tudtak segédkezni. A felügyeletet a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium vette át, amely az 1922/19-es tc.-kel az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet. Ez közös szervezetbe foglalta össze a Magyar Nemzeti Múzeum különböző osztályait, amelybe beletartozott az Országos Széchényi Könyvtár is. A könyvtárak közül csatlakozott a szervezethez a Kultuszminisztérium Pedagógiai Könyvtára is, ellenben a budapesti Egyetemi Könyvtár nem lépett be, hiába kezdeményezte többször is Klebelsberg a tagságát.

A szervezet igazgatására az intézmények vezetőiből, neves tudósokból, egyetemi professzorokból álló tanácsot szerveztek. Ez a szervezet fogta össze az intézmények együttműködését és fejlesztését egyben véleményeznie kellett a VKM által előterjesztett kérdéseket. Később még nagyobb szerepet kapott: az 1929/9-es tc. a közgyűjtemények ellenőrzését kivette a minisztérium közvetlen felügyelete alól és a Gyűjteményegyetem Tanácsának mindenkori elnökére ruházta át. Az ő feladata lett a közgyűjtemények elhelyezésének, működésének, kezelésének ellenőrzése és vezetőinek útbaigazítása. A Gyűjteményegyetem nem sokáig működött, a teljesen különböző feladatú és profilú intézmények együttműködése nem vált be, ezért 1934-ben feloszlatták.

A VKM a Magyar Nemzeti Múzeum keretében 1923-ban létrehozta az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központot. Elsősorban nemzetközi kiadványcsere lebonyolítására alapították, mellette a rendkívül munkaigényes központi címjegyzék megszervezése volt a feladata. Ebben a katalógusban húsz intézmény külföldi szerzeményei szerepeltek, amely sokat segített a kutatóknak a keresett könyvek megtalálásában, a könyvtáraknak pedig a másod-és harmadpéldányos rendelések megelőzésében. A Központ emellett 1929-ben elindította A magyar tudományos irodalom 1901-1925 című kiadványsorozatát, amelyben kötetenként a különböző tudományágak bibliográfiáját adták közre. Tizenhárom kötetre tervezték, de csak öt jelent meg: a filozófia, a matematika, a klasszika-filológia, a kémia és a növénytan könyvészete. A sorozat a gazdasági válság miatt szakadt meg, hiányzott a nyomdaköltségekre a pénz.

A korszak folyamán megnőtt a könyvtárak állománya és forgalma, ezzel együtt az ott dolgozók feladata is. A nagyobb állományból az olvasók nehezebben tudtak választani, ami szükségessé tette a katalóguscédulák sokszorosítását. Az OSZK 1936-tól egy adrémagéppel sokszorosította ezeket. Ez azonban nem vált általánossá, mert nagyon drága volt. A szakkatalógusok terén az OSZK a harmincas évek közepén áttért az Egyetemes Tizedes Osztályozás szerinti beosztásra. Ennek is a korábban Szabó Ervin által, a Fővárosi Könyvtárban bevezetett változatát vette át. Az OSZK-t követve a háború kitöréséig harminc könyvtár vette át ezt az osztályozást.

A könyvtárvezetők többsége felismerte a tájékoztató szolgálat létesítésének szükségességét, de ezt megfelelő személyzet hiányában nem tudták biztosítani. Sajnos összesen csak az OSZK-ban és a Fővárosi Könyvtárban kaptak segítséget rendszeresen a látogatók az általuk keresett művek megtalálásában. Szervezetten egyik intézmény sem vállalkozott arra, hogy az egyes szakterületek legújabb irodalmát feltárják és megismertessék az olvasókkal, de a nagyobb könyvtárakban mindig akadt egy ott dolgozó, aki önkéntesen segített a látogatóknak az adatok kikeresésében, a segédkönyvek használatában, az irodalomkutatásban. Külön kiemelkedő Móra Ferenc tevékenysége a szegedi Somogyi Könyvtárban, aki tárgyszókatalógust készített. A sok ezer tárgyszó az állomány 80%-ról adott tájékoztatást, a példáját sajnos nem követte senki.

A bibliográfia ügye így is az egész korszakban jelentősen visszaesett. Hiányzott egyrészt az anyagi és erkölcsi támogatás és az előző korszak nagy bibliográfusait se pótolta senki. A Kereskedelmi és Iparkamara főkönyvtárosa, Barcza Imre ugyan összeállítottá az 1911-1920-as ciklus nemzeti bibliográfiáját, de az ország anyagi helyzete és a könyvészet iránti érdektelenség miatt csak két évtizeddel később jelenhetett meg. A korszak folyamán Fitz József hangsúlyozta, hogy a magyar nemzeti bibliográfia elkészítése és kiadása az OSZK természetes feladatának kellene lennie. Ezt követően az intézmény 1936-tól kezdődően vállalta a feladatot és megjelentette az ezt feldolgozó Magyar Könyvészetet.

A könyvtárosok szerény fizetésük mellett olyan pályát választottak, ráadásul ekkoriban ez egy autodidakta szakma volt, képzés nélkül. A korszak folyamán került előtérbe az igény, hogy a könyvtárosok számára is legyen képzés. 1928-ban Hóman Bálint még a Nemzeti Múzeum főigazgatójaként bízta meg Gulyás Pált, hogy állítson össze vizsgatervezetet a tudományos könyvtárakban szolgáló könyvtárosok részére. Azonban semmi konkrét tervezet nem született, csak három kisebb tanfolyam. Az elsőt az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ szervezte, amely felhasználta Gulyás tervezetét is. A tanfolyamnak 25 résztvevője volt, nagy részük fiatal értelmiségi. A programban előadásokat hallgattak és könyvtárakat, nyomdákat látogattak. A tanfolyam ingyenes volt, de a résztvevők még bizonyítványt sem kaptak.

1935-ben alakult meg a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, amely célul tűzte ki a könyvtárosok szakmai és társadalmi érdekeinek védelmét. Emellett átvette a Magyar Könyvszemle kiadását és felkarolta a könyvtárosképzés ügyét is. A szervezet két vezetője, Fitz József és Nyireő István kidolgozták egy tanfolyam szervezeti szabályzatát, tan-és vizsgarendjét és két kurzust indítottak. Az elsőre kereken százan jelentkeztek, végül 82 hallgatót vettek fel, akik 100 elméleti és 125 gyakorlati órán ismerkedtek meg a könyvtárüggyel olyan előadók tolmácsolásában, mint Fitz József, Gulyás Pál, Halász Gábor és Kner Imre. A résztvevőket két hétre az OSZK-ba és a Fővárosi Könyvtárba, újabb két hétre pedig az Egyetemi és a Technológiai Könyvtárba osztották be gyakorlatra. A második tanfolyamot 1937-1938-ban tartották, itt már azok tényleges könyvtári dolgozók vettek részt, akiket a munkahelyük igazgatója küldött tanulni. A képzéshez nem adta támogatását a VKM, csak azért mert a tanfolyamot egy magántestület rendezte.

Az Országos Széchenyi Könyvtár:

A könyvtár továbbra is a Magyar Nemzeti Múzeum szervezetéhez tartozott. Maga a könyvtár elég rossz állapotban volt, egyik tisztviselője, Nyíreő István a 20-as években hatalmas zsúfoltságról és a könyvtárosok számára áldatlan munkakörülményekről számolt be.

A korszakban jelentősen megcsappant az állam támogatása, ezért az intézmény gyűjtőköre szinte teljesen a hungarikára korlátozódott, de a hungarika fogalmába beletartoztak az elszakított területen megjelenő magyar nyelvű és magyar vonatkozású művek és az emigránsok által nyugaton kiadott könyvek, folyóiratok, amelyeket valutáért kellett megvásárolni.

A gyarapodás nagyobb része a kötelespéldányokból adódott, a trianoni békeszerződés miatt a korábbi terület egyharmadáról jött csak példány és azokat sokszor a nyomdák hibásan vagy abszolút nem küldték meg. Ezt segítette az 1929-ben hozott kötelespéldány-törvény, amely lehetővé tette az OSZK tisztviselőinek, hogy ellenőrizhessék a nyomdák nyilvántartásait, amely alapján kiderült, hogy elküldték-e az adott termék kötelespéldányát. A szankció azonban igen enyhe volt, a beszolgáltatás elmulasztását kihágásnak minősítette és csekély pénzösszeg volt a büntetés.

A Könyvtár vezetői többször változtak a korszak folyamán, a legjelentősebb változások Fitz József igazgatósága alatt következtek be. Kezdeményezésére a Könyvtár átállt az ETO-számok alkalmazására, a katalóguscédulák gépi sokszorosítására, a folyószámos raktári felállításra. 1937-ben tájékoztató osztályt szerveztek, amely a könyvtár használata mellett az állományról és az olvasót érdeklődő kérdések irodalmáról adott felvilágosítást.

Az Akadémiai Könyvtár:

Már az első világháború idején nagy volt a zsúfoltság a Könyvtár raktáraiban, ez csak a húszas években javult, amikor az Akadémia hivatala néhány szobát átadott a Könyvtár részére. Ez egészen 1932-ig volt elég, amikor újra megjelent a zsúfoltság.

A korszak folyamán pénz hiányában lecsökkent a külföldi könyvek behozatala, csupán néhány nyugati akadémia küldte meg kiadványait ellenszolgáltatás nélkül. Ennek köszönhetően sokáig csak a kötelespéldányok és néha hagyatékok révén gyarapodott az állomány. Az állomány nagy része sokáig feldolgozatlanul szaporodott, ez köszönhető volt a kevés személyzetnek és az idősen megválasztott, könyvtárosi tapasztalattal nem rendelkező főkönyvtárnokoknak is. A helyzet 1925-ben javult, amikor a 69 éves Ferenczi Zoltánt nevezték ki főkönyvtárnoknak, aki értett a katalogizáláshoz. Új módszereket vezetett be és felvehetett még öt tisztviselőt és három altisztet, ami meggyorsította a feldolgozó munkát.
Ekkor indult meg újra az akadémiai könyvkiadás is, ez pedig elősegítette a külföldi intézményekkel folytatott cserét.

1928-ban Szinnyei József lett a főkönyvtáros, aki az első évben minden rendelkezésére álló pénzt a háború miatt be nem szerezhető könyvek pótlására használt fel, a következő évben pedig a katalogizálást végző külső munkaerő alkalmazására. Ennek eredményeképpen csökkent a külföldi beszerzések száma, viszont elkészült 134 ezer felvétetlen mű címleírása. 1932-ben új alkalmazottakat vehettek fel, a VKM négy gyakornok fizetését finanszírozta- 1943 nyarán Melich János lett a főkönyvtáros, akinek legfőbb gondja az állomány háborútól való megóvása volt.

Az Egyetemi Könyvtár:

A korszak folyamán ez az intézmény is anyagi gondokkal és helyszűkével küszködött. Ferenczi Zoltán nyugdíjba vonulása után az igazgatói lakás nagy részét átalakították raktárrá, de a harmincas évek közepére ezek is megteltek. Ekkor a korábbi igazgató, akkor kultuszminiszter Hóman Bálint segített: félmillió pengőt biztosított az állami költségvetésből az épület átalakítására és korszerűsítésére. Ennek köszönhetően a régi férőhelyeket a korábbi háromszorosára növelték, a pince egy részét folyóiratraktárrá alakították át. Berendeztek egy kutatótermet, a raktárakat házi telefonnal, könyvliftekkel és csőpostával kötötték össze.

Az intézmény gyűjtőköre kiterjedt az egyetemen tanított tudományágak mindegyikének irodalmára, ezeket egyenletesen igyekezett gyarapítani. A korszak folyamán a kevés támogatásnak köszönhetően az orvostudományi művek nagy részét kénytelen volt átengedni a kari könyvtárnak, és csak a tankönyveket és az orvostanhallgatók számára legszükségesebb műveket szerezte be. Történelemből és filozófiából azonban az angol, francia és olasz munkákat is igyekezett az állomány részére megszerezni. A többi tudományágból igyekezett minél több bibliográfiát, lexikont megrendelni, hogy tájékoztatni tudják az érdeklődőket arról, hogy az adott kérdésekről mit érdemes olvasni. Ennek köszönhetően a tájékoztató művekből álló kézikönyvtára a legjobb volt a korszak folyamán a magyarországi könyvtárak közül.

Felhasznált irodalom:

Benedek Marcell: Naplómat olvasom. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1985.

Csapodi Csaba – Tóth András – Vértesi Miklós: Magyar könyvtártörténet. Gondolat Kiadó, Bp., 1987.

Egy évszázad mezsgyéjén. A Kner Nyomda gyomai és békéscsabai üzemeinek története. (szerk.: Balog Miklós). Kner Nyomda, Békéscsaba, 1982.

Galli Katalin: A könyv története II. 1500-tól a 20. század közepéig. Hatágú Síp Alapítvány, Bp., 2005.

Kókay György: A könyvkereskedelem Magyarországon. Balassi Kiadó, Bp., 1997.

Pogány György: A magyar könyvkereskedelem rövid története. Hatágú Síp Alapítvány, Bp., 2004.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Bp., 2005.

Sásdi Tamás: A könyvkereskedelmi szakképzés Magyarországon. Szakdolgozat. Eszterházy Károly Főiskola, Pedagógia-történelem szak, 2009. Témavezető: Dr. Mészáros Ilona.

Stemmer Ödön: Egy antikvárius visszaemlékezései. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1985.

Tevan Andor: A könyv évezredes útja. Gondolat Kiadó, Bp., 1973.