Sásdi Tamás: A Vörös Bika tündöklése 

a bénázó Ágaskodó Paripa és a hanyatló Csillag árnyékában 

avagy Krónika a Formula-1 2022-es évadáról

A rendkívül feszült 2021-es évadzáró után az volt a fő kérdés, hogy ebben az évadban folytatódik-e a parázs harc a Red Bull és a Mercedes között, esetleg a Ferrari végre épít egy olyan autót, ami képes felvenni a versenyt a két csapattal. Ebben az évadban a versenyautók jelentősen átalakultak, a szabályok változtatásával főleg a könnyebb előzéseket kívánták elősegíteni, emellett el akarták kerülni, hogy egy csapat a teljesítményével túlságosan kiemelkedjen a mezőnyből.

A csapatok közül a legtöbben az előző évi párossal vágtak neki a futamoknak, a Mercedesnél George Russell váltotta Valteri Bottast, a finn az Alfa Romeóhoz igazolt. Nagy kérdés volt, hogy a frissen csatlakozott brit tehetség partiban lesz-e a hétszeres világbajnok csapattársával, aki nem tudta megemészteni az előző évad végén elszenvedett vereséget. Minden adott volt egy új, érdekes szezonhoz, amely ismét Bahreinben kezdődött el.

 

Bahreini Nagydíj (2022. március 20.)

Az időmérőn Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Ferrarival, őt követte a címvédő Verstappen, majd Sainz és Perez, Hamilton csak az ötödik helyről indulhatott. Nagyobb meglepetést okozott a Haas csapata, akik az előző szezonban sereghajtóként szerepeltek. Most az orosz-ukrán konfliktus miatt lecserélt Mazepin helyére szerződtetett Magnussen a hetedik rajthelyet szerezte meg, míg Mick Schumacher a tizenkettedik lett.

A rajtnál az elején jól jöttek el, Perez egy kicsit elrontotta az indulást, Hamilton és Magnissen is elment mellette, de nagyon gyorsan visszaelőzte őket. Meglepő módon Hamilton nem tudta tartani a tempót az élmezőnnyel, és előjött az autón az úgynevezett delfinezés, vagyis nagy sebességnél elöl elkezdett pattogni. Kisvártatva a verseny Leclerc és Verstappen csatájává vált. Késhegyre menő, de tiszta párharcban oda-vissza előzgették egymást. A versenyt Gasly kiégő kocsija zavarta meg, pár körre be is küldték a biztonsági autót. Annak távozása után újrakezdődhetett volna a csata az élen haladó két versenyző között, de Verstappen egyre jobban elkezdett panaszkodni a rádióban az autójára. Először csak Sainz előzte meg, majd hirtelen lelassult és kiállt. Az utolsó körben Perez Red Bullja is ugyanerre a sorsra jutott. A Ferrari hosszú idő után kettős győzelemmel kezdhette a szezont, míg a két Mercedes a harmadik-negyedik helyen kocogott be. A nagy visszatérő Magnussen az ötödik lett, a sorozat első kínai versenyzője, Zhou pedig a tizedik helyen futott be, pontszerzéssel kezdve Forma-1-es karrierjét.

 

Szaúd-Arábiai Nagydíj (2022. március 27.)

A futamot egy robbantásos merénylet árnyékolta be, amely még pénteken borzolta a kedélyeket a pályától nem messze. A versenyt nem fújták le, és a merényletet leszámítva nyugodtabb hangulatban zajlott le, mint az előző decemberben megtartott futam. Az élről Perez indulhatott, akinek egy darabig sikerült is maga mögött tartoani a Ferrarikat és a csapattársát. Eleinte a két Alpine szolgáltatta a néznivalót, egymást tartva fel, később Alonsónak mindegy is volt, mert kiesett a versenyből. Rendben ment minden a tizenötödik körig, amikor Latifi szokásához híven a falba tette autóját, és jöhetett a biztonsági kocsi. Perez elvesztette vezető helyét, majd Leclerc és Verstappen került az élre, akik megint megkergették egymást. Most kibírta a Red Bull, és Verstappen egy szemfüles előzéssel a vége előtt pár körrel átvette a vezetést, majd meg is nyerte a versenyt. Sainz lett a harmadik, az első helyről induló Perez a negyedik, míg Russell az ötödik helyen futott be. Hamilton viszont szerencsétlenül járt, mert Ricciardónak a bokszutca előtt leálló autója miatt nem tudott időben bemenni kereket cserélni, és ezért az egy pontot érő tizedik helyen intette le őt a kockás zászló.

 

Ausztrál Nagydíj (2022. április 10.)

Az időmérőn Leclerc volt a leggyorsabb, a rajtnál is megtartotta pozícióját. Hamilton elment Perez mellett, de később a mexikói simán visszaelőzte a hétszeres világbajnokot. Az első áldozat a hátulról induló Sainz volt, aki rosszul mérte fel előzés közben a kanyart, és a kavicságyban kötött ki. Később Vettel kóstolta meg a falat, ami miatt be is jött a biztonsági autó. Újraindítás után úgy tűnt, hogy ismét jön a Leclerc – Verstappen párviadal, de most nem tartott sokáig, mert Verstappen kocsija az első versenyhez hasonlóan ismét megadta magát. Leclerc kényelmes előnnyel futott be az első helyen, Perez eléggé lemaradva követte, majd két Mercedes következett, most Russell – Hamilton sorrendben. A nap hőse kétségkívül a sereghajtó Williamset vezető Albon volt, aki kemény keverékű gumin rajtolt, és egyetlen kötelező kerékcseréjét az utolsó előtti körben hajtotta végre, de végül ezzel is be tudott jönni az utolsó pontszerző tizedik helyre.

 

Emilia-Romagna Nagydíj (2022. április 24.)

A pénteki időmérőn Verstappen volt a leggyorsabb, a szombati sprintversenyen eleinte ez mit sem ért, mert a mellőle induló Leclerc egyből lerajtolta. A monacói az utolsó körig vezetett is, ám ekkor Verstappen átvette a vezetést és megnyerte a rövid futamot, így másnap a főversenyen megint ő indulhatott az élről.

Vasárnap a tavalyihoz hasonlóan ismét leszakadt az ég. Verstappen jól rajtolt, Leclerc viszont beragadt, és páran elmentek mellette. Ez nem a Ferrarik napja volt. Sainzot az elején Ricciardo találta el, ami miatt egy darabig a biztonsági autó is lassította a tempót. Egy idő után felszáradt az út, és mindenki átváltott száraz pályákra alkalmas gumikra. Ekkor került Leclerc elé Perez is, akit a monacói megpróbált utolérni, de megpördülés lett a vége, és a 16-os számú Ferrari egy kicsit még a falat is megkoccantotta. Leclerc jöhetett a bokszba, végül a hetedik helyen intette le őt a kockás zászló. A Red Bull viszont kettős győzelmet aratott, a harmadik nagy meglepetésre Norris lett a gyengélkedő McLarennel. A Mercedestől Russell lett a negyedik, míg Hamiltonnak ezen a hétvégén semmit sem jött össze, és a delfinezéssel küszködő hétszeres világbajnok a tizenegyedik helyen zárt.

 

Miami Nagydíj (2022. május 8.)

A két Ferrari indulhatott az első sorból Leclerc – Sainz sorrendben, a rajtnál a harmadik helyről induló Verstappen simán megelőzte Sainzot, míg Leclerc-hez kellett neki pár kör. A nagyon unalmas autókázást Gasly zavarta meg, aki már nem tudta pályán tartani az elkopott gumikat, és egy kanyart túl szélesen vett, aminek következtében összeakadt a teljesen vétlen Norris-szal, aki a falban kötött ki. Emiatt jöhetett a biztonsági autó, amelynek távozása után Leclerc egy darabig kergette Verstappent, de nem tudott mit kezdeni a hollanddal. Csapattársaik, Sainz és Perez is egymásra találtak, a mexikói megpróbálta megelőzni a spanyolt, de elrontotta a kanyart, így végül Sainz mehetett pezsgőzni Verstappennel és Leclerc-kel. Egy darabig úgy tűnt, hogy a kisebbik Schumacher végre megszerzi első pontjait, de összeakadt Vettellel, és így végül tizenötödikként ért célba.

 

Spanyol Nagydíj (2022. május 22.)

Ezen a versenyen is Leclerc indulhatott az első helyről, aki egy darabig magabiztosan vezetett is, aztán megállt alatta az autó. Most senkinek sem volt tökéletes versenye, Sainz és Verstappen megjárták a kavicságyat is, de a holland jött ki jobban a dologból, mert végül a győzelemért csatázott Russell-lel és Perezzel. A két Red Bull aztán simán otthagyta a Mercedest, és hárman is osztoztak a dobogón, Perez és Verstappen között a gumitaktika döntött a holland javára. Úgy tűnt, a Mercedes már talált valamit, Russell vezetett is egy darabig a versenyen. Ezt Hamilton nem nagyon tudta kihasználni, mert az első körben összeakaszkodott Magnussennel, és mehetett egy kisebb szervizre, végül Sainz-cal csatázott a negyedik helyért, amit üzemanyaggondok miatt kellett visszaadnia a spanyolnak.

 

Monacói Nagydíj (2022. május 28.)

Az időmérőn a Ferrari megint kisajátította az első sort a szokásos Leclerc – Sainz sorrendben, a verseny azonban teljesen más volt. Előtt leszakadt az ég, az autók elindultak ugyan a felvezető körre, de a versenyirányítás inkább a piros zászló mellett döntött, és egy órát vártak a jobb időre. A rajtra a biztonsági autós felevezetés után került sor, és sok esemény nem történt ezen a futamon, csak a két Ferrari és a két Red Bull keveredett össze a végén. Mindkét csapatnál egyszerre hozták ki a versenyzőket a száraz pályára alkalmas gumikért, ennek Verstappen és Leclerc itta meg a levét, és a két másodpilóta nyert vele Perez – Sainz sorrendben. A körözést Mick Schumacher durva balesete zavarta meg egy időre, majd a Perez –Sainz – Verstappen – Leclerc vonat be is gördült a célba, amit most nem futottak végig a kétórás időlimit lejárta miatt.

 

Azeri Nagydíj (2022. június 12.)

Az időmérőn ismét Leclerc volt a leggyorsabb, de másnap ez megint nem ért semmit. A mellőle induló Perez lerajtolta, majd nemsokára Verstappen is megelőzte. A két Red Bull elhúzott a messzeségbe, de nem kellett félniük, mert előbb Sainz, majd Leclerc is kiesett. A verseny legizgalmasabb momentuma az volt, amikor Verstappen átvette a vezetést csapattársától a tizennegyedik körben. Aztán a pattogós aszfalton célba értek, mögöttük a két Mercedes futott be Russell – Hamilton sorrendben. Előbbi örült a dobogónak, utóbbi viszont a delfinezésnek köszönhetően nagyon erős hátfájásra panaszkodott.

 

Kanadai Nagydíj (2022. június 19.):

Az időmérőn Verstappen szerezte meg a pole pozíciót, míg Leclerc autójában motort cseréltek, így ő csak a tizenötödik helyről indulhatott. A másik Ferrari a harmadik lett, míg a legnagyobb meglepetést Alonso okozta, aki a második helyre hozta be az Alpine-t.

A vasárnap Alonso számára a csalódást keltő hetedik hellyel zárult, Verstappen viszont hozta az évadbeli szokásos formáját, és megnyerte a versenyt. Ez azért nem volt olyan egyszerű, mert először az egyik kerékcsere után Hamilton maga mögé utasította, de az előző évadbeli nagy ellenfelét a hátsó egyenesben a DRS segítségével simán visszaelőzte. A harmadik helyről rajtoló Sainz pedig rosszkor ment ki szervizelésre, egy kicsit lassan tették fel az új gumikat, és így Verstappen átvette a vezetést. Ezután állt a falba Tsunoda, ami miatt jöhetett a biztonsági autó. Az újraindítás után Sainz megkergette Verstappent, de előzésre nem került már sor, és így futottak be az első két helyen, míg a dobogó harmadik fokára Hamilton állhatott fel. A tizenötödik helyről rajtoló Leclerc pedig az ötödikre jött fel.

 

Brit Nagydíj (2022. július 2):

Az esős időmérőn Sainz szerezte meg az első kockát Verstappen és Leclerc előtt. A másnapi rajtnál Verstappen simán lerajtolta a spanyolt, és Hamilton is szépen indult el az ötödik helyről, az első kanyarban már harmadik volt. Ez a rajt azonban nem ért semmit, mert hátrébb összeakadt Gasly, Russell és Zhou, utóbbi bukfencezett is egy nagyot, még hátrább pedig Vettel lökte a bokszfalnak Albont, akit a visszapattanás után még páran eltaláltak.

A roncsderbi hatására piros zászlóval leállították a versenyt, a balesetet szenvedő pilótáknak szerencsére semmi bajuk nem esett, és takarítás után újraindult a verseny. Sainz most nem hagyta magát, és egy darabig tartotta a vezetést, de nem sokáig, mert elnézett egy kanyart, ezután Verstappen tört az élre, de egy kisebb műszaki hiba miatt nem sokáig maradt ott. Lelassult, és még a bokszba menetel sem segített neki, végül a hetedik helyen ért célba. Miután Verstappen lemaradt, a két Ferrari került az élre, és furcsa módon a csapatvezetés nem utasította Sainzot a pontversenyben jobban álló csapattársa elengedésére, pedig Leclerc gyorsabb is lehetett volna, mint ő. Leclerc versenyét végül azután rontották el véglegesen, hogy Ocon autója leállt a régi célegyenes közepén, és emiatt jött a biztonsági autó. Egyedül Leclercet nem hívták ki a bokszba, a többiek mind új gumikkal folytatták a versenyt. Ennek köszönhetően Sainz elhúzott a messzeségbe, és megnyerte élete első versenyét, míg Leclerc csak feltartani tudta a többieket, amiből egy nagyon kemény küzdelem alakult ki a dobogós helyekért. Először Hamilton előzte meg Perezt és Leclercet, majd Perez ment el könnyedén a hétszeres világbajnok mellett, Leclerc egy pillanatra visszaelőzte, de nem tudta sokáig tartani. Alonsónak már nem sikerült, így örülhetett a negyedik helynek. A hátsó régiókban is volt ok az ünneplésre, mivel Mick Schumacher végre megszerezte első pontjait, kis híján a gyengélkedő Verstappent is megelőzte.

 

Osztrák Nagydíj (2022. július 10.):

Az időmérőn már a mondhatni szokásos eredmény született Verstappen – Leclerc sorrendben. Ezen a hétvégén sprintversenyt is rendeztek, amelyen Verstappen gondtalanul rajt-cél győzelmet aratott, a két Ferrari egymással vetekedett a dobogó másik két fokáért, de maradt az időmérőn elért Leclerc – Sainz sorrend. Hátul Hamilton küzdött a két Haas-szal, de csak Mick Schumachert tudta megelőzni az egyetlen pontszerző nyolcadik helyért.

Másnap Verstappen újra jól kapta el a rajtot, őt a két Ferrari követte. A harmadik kanyarban Russell és Perez akadt össze, a mexikói a kavicságyban landolt, míg az ifjú angol tovább tudott menni, de ezért a tettéért kapott egy öt másodperces büntetést. Időközben Verstappennek gumikezelési gondjai adódtak, így a két Ferrari simán átlépte őt minden kerékcsere után. Már-már úgy tűnt, kettős Ferrari győzelem lesz, de pár körrel a cél előtt Sainz motorja elfüstölt. Ennek köszönhetően a harmadik helyre Hamilton állhatott fel, míg Russell befutott harmadiknak, és a két Haas megint pontot szerzett. Ráadásul Magnussen az év egyik legszebb előzését produkálta, amikor a célegyenes végén egyszerre ment el Alonso és Zhou mellett.

 

Francia Nagydíj (2022. július 24.):

Az időmérőn most Leclerc volt a leggyorsabb, másnap a rajtot is jól kapta el. Verstappen folyamatosan a sarkában maradt, aztán a vezető Ferrari a gázpedál beragadása miatt a gumifalban kötött ki. Verstappent ezután senki sem zavarta a győzelemben. A másik Ferrari is peches volt, Sainznak most a kerékcserekor intézték el a versenyét, mert túl korán engedték ki, és majdnem összekoccant egy másik autóval. Öt másodperces büntetés lett a jutalma, de így is bejött az ötödik helyre. A másodikat Hamilton szerezte meg, míg a harmadik helyért Russell és Perez vívott kemény küzdelmet. és ebben a sorrendben is futottak be az ötvenharmadik kör végén.

 

Magyar Nagydíj (2022. július 31.):

Az időmérőn mindenki nagy meglepetésére Russell szerezte meg az első rajtkockát, mögötte a két Ferrari várhatta a startnál a piros lámpák kialvását Sainz – Leclerc sorrendben, míg Verstappent kivételesen egy baki száműzte a tizedik helyre.

A versenyen persze minden másképpen alakult: Russell jól jött el a Ferrarikkal, és Verstappen is elkezdett feljönni. A címvédő hollandot még egy megpördülés se akadályozta meg abban, hogy az élre álljon és megnyerje a versenyt, míg a két Ferrarinak megint a csapatvezetés rontotta el a versenyét, amikor az erre a pályára totál alkalmatlan keménygumi feltevése mellett döntöttek. Az addig jól működő piros autóknak elment a tapadásuk, és még Hamilton is megelőzte őket, aki még a csapattársával is vívott egyet. A két angol párbaját a hétszeres világbajnok nyerte meg, és végül Hamilton – Russell sorrendben mentek fel a dobogóra Verstappen után.

 

Belga Nagydíj (2022. augusztus 28.):

Az időmérőn Verstappen volt a leggyorsabb, de mivel autójában motort és váltót cseréltek, így a tizennegyedik helyről várhatta a rajtot, Leclerc hasonlóan járt a tizenötödik helyről indulva. Ennek köszönhetően az első sorba Sainz és Perez került. A spanyol jól kapta el a rajtot, míg Perez beragadt, ezért elment mellette a két Mercedes és Alonso is. Az Eau Rogue utáni hosszú egyenesben összetalálkozott a két régi csapattárs, Hamilton és Alonso, aminek az lett a következménye, hogy Hamilton szaltózott egyet és autója megérett egy nagyobb javításra, úgyhogy ő ki is állt a versenyből.

 Hátrébb Latifi és Bottas akadt össze, ami miatt tényleg jöhetett a biztonsági autó. Az újraindítás után Verstappen szépen előretört, a kerékcserék után már csak Sainz volt előtte, de őt is gyorsan megelőzte, majd Perez is így tett . Leclercet most egy boxutcai gyorshajtás hátráltatta. A Red Bull újra kettős győzelmet aratott a szokásos sorrendben, míg a harmadik Sainz lett. Verstappen szenzációs felzárkózását az M4 kommentátorai sem hagyták szó nélkül: ahhoz hasonlították, mint amikor a szimulátoros játékban a versenyző 80%-os erősségre állítja be az ellenfeleket.

 

Holland Nagydíj (2022. szeptember 4.):

Az időmérőn Verstappen szerezte meg az első rajtkockát, mögötte a két Ferrari végzett a szokásos Leclerc – Sainz sorrendben. Vasárnap azonban Verstappennek meglepő módon az egy sorból hátrébb induló Mercedesekkel kellett megküzdenie a győzelemért. Sima versenynek tűnt, ám az ötvenharmadik körben Bottas Alfa Romeója a célegyenes végén leállt, jöhetett is a biztonsági autó. Páran ekkor kiálltak kereket cserélni, Hamilton azonban maradt, és ennek köszönhetően pár körre az élre került, idén először. Egészen az újraindításig az élen is tudott maradni, ám ekkor a friss gumikra váltott Verstappen egyből megelőzte a hétszeres világbajnokot, sőt, még csapattársa, Russell és Leclerc is lehagyták őt. Hamilton így kénytelen volt megelégedni a negyedik hellyel, az őt ebben a sorrendben megelőző pilóták pedig felkísérhették a győztes Verstappent a dobogóra, hogy a hazai közönség előtt ünnepelhessen.

 

Olasz Nagydíj (2022. szeptember 11):

Az időmérőn Leclerc volt a leggyorsabb, míg a mögötte végzők nagy része motorcsere miatt hátrébbról indult, Verstappen is csak a hetedik helyről várhatta a piros lámpák kialvását. A versenyen az idényben megszokott koreográfiát láthattuk: Leclerc jól jött el, Verstappen pedig előreegerészte magát, és meg is nyerte a versenyt Leclerc és Russell előtt. Daniel Ricciardo autója a negyvenhetedik körben állt meg a két Lesmo-kanyar között, ennek köszönhetően jöhetett a biztonsági jármű, és a lassú mentésnek köszönhetően már nem volt újraindítás. Külön említést érdemel a vakbélműtéten átesett Albont helyettesítő holland Nyck de Vries, aki élete első versenyén a harmatgyenge Williamsszel a kilencedik helyen futott be.

 

Szingapúri Nagydíj (2022. október 2.):

Az időmérőn Leclerc volt a leggyorsabb, Verstappen csak hetedik lett, így Perez indulhatott mellőle másnap. A heves esőzés miatt a rajtot egy órával későbbre tették, majd a versenyzők átmeneti esőgumin indultak el. A piros lámpák elalvása után Perez lerajtolta Leclercet, és ebben a sorrendben tették meg egymás mögött haladva a távot, amit az ötvenkilencedik körben intettek le a kétórás időlimit lejárta miatt. A harmadik Sainz lett, míg Verstappen egy elfékezést követően a hetedik helyre hozta vissza az autóját.

 

Japán Nagydíj (2022. október 9.)

Az időmérőn a szokásos Verstappen – Leclerc sorrend alakult ki. Vasárnap szakadó esőben kezdődött a verseny, amelyet mindketten nagyon jól kaptak el az első sorból, a kanyarba végül Verstappen fordult el elsőként. Hátul páran falnak mentek, köztük Sainz is, ennek köszönhetően piros zászlóval leállították a versenyt, és csak egy jó másfél óra után kezdték újra a biztonsági autó mögött. Miután elengedték a pilótákat, Verstappen elhúzott a messzeségbe, és meg is nyerte a futamot, mögötte Perez és Leclerc vívott nagyot. Az utolsó körben Perez támadta a monacóit, aki elfékezte magát, levágta a kanyart és beért Perez előtt, de ezen mutatványa miatt kapott egy öt másodperces büntetést, és hivatalosan Perez lett a második. Ennek köszönhetően a versenyt megnyerő Verstappen behozhatatlan előnyre tett szert, négy futammal a bajnokság vége előtt. A hátsó sorokban is volt azért most érdekesség: a befutónál nagyot vívott egymással a két egykori rivális, Vettel és Alonso, célba éréskor két ezredmásodperc döntött Vettel javára a hatodik helyen.

 

Amerikai Nagydíj (2022. október 23.):

Az időmérőn a két Ferrari végzett az első két helyen, kivételesen Sainz – Leclerc sorrendben. Utóbbi megint hátrébb került tíz hellyel motorcsere miatt, így az újdonsült kétszeres világbajnok indulhatott a spanyol mellől.

Verstappen lerajtolta Sainzot, akit a szintén jól induló Russell pörgetett meg. Sainz kiesett, Russell versenyét pedig a mutatványért kapott öt másodperces büntetés pecsételte meg. A futamot először Bottas kicsúszása, majd Alonos és Stroll ütközése zavarta meg, utóbbinál a spanyol előzni akarta a kanadait, de az meg pont elévágott, úgyhogy Alonso repült egyet, de szerencsére tovább tudott menni, és sérült autójával a hetedik helyen végzett. Stroll már nem volt ilyen szerencsés: egy pörgést bemutatva a falban végezte, és ki is esett a versenyből.

 Verstappent most a csapata hátráltatta, a kerékcserénél ugyanis nehezen tudták a helyére illeszteni a bal első kereket, a pályára való visszatérése után jöhetett a felzárkózás. Először Leclerc-kel vívott nagy csatát, miközben Hamilton az élre állt, megelőzve a kivételesen pár körig vezető Vettelt. Ezután Verstappen megmérkőzött a tavalyi ellenfelével is, a gyenge Mercedest most simán legyűrte. Ennek köszönhetően Verstappen ezt a versenyt is megnyerte, Hamilton és Leclerc kíséretében mehetett fel a dobogóra. Perez a negyedik helyen futott be, amivel a Red Bull a konstruktőri pontversenyben is bebiztosította az év végi első helyet.

 

Mexikóvárosi Nagydíj (2022. október 30.):

Az időmérőn most Verstappen volt a leggyorsabb, míg a Ferrariknak nem kedvezett a 2000 méteres tengerszint feletti magasság, és a Mercedes is eléjük került Russell – Hamilton sorrendben. A rajtnál Verstappen szokás szerint elhúzott, míg a két Mercedes az első kanyarokban kakaskodott egymással, és végül az idősebb Hamilton maga mögé utasította fiatal csapattársát. Utóbbit még Perez is lehagyta a végére, úgyhogy a versenyen Ricciardo és Tsunoda ütközése volt az egyetlen említésre méltó esemény. Verstappen a győzelmével újabb rekordot tudhatott magáénak: tizennegyedik győzelmével ő lett az egy szezonon belül a legtöbb versenyt megnyerő pilóta.

 

Sao Paoló-i Nagydíj (2022. november 13.):

A pénteki időmérőn szakadt az eső, és tizenkét év után egy újabb meglepetés született: Magnussen volt a leggyorsabb a Haas-szal. A szombati sprintversenyen ő indulhatott az élről, egy darabig tartotta is magát, majd visszacsúszott a nyolcadik helyre. A nagydíj rajtsorrendjéről döntő miniversenyt Russell nyerte meg Sainz és Hamilton előtt, Verstappennek most a gumikkal akadt gondja.

Vasárnap Sainz öt hellyel hátrébbról indult motorcsere miatt, ennek köszönhetően a két Mercedes várhatta az első sorból a piros lámpák kialvását. Russell jól jött el, majd a száguldást egy baleset szakította meg már az első körben: Ricciardo megpörgette a pénteki hőst, Magnussent, így ők mehettek is zuhanyozni egyből. Az újraindítás után Russell elhúzott, majd Hamilton és Verstappen felidézték egymás között a tavalyi csetepatéjukat, össze is akadtak a célegyenes utáni kanyarban.

Verstappen mehetett egy kisebb szervizelésre, és mivel őt találták vétkesnek a balesetben, egy öt másodperces büntetést is kapott. Hamilton a sérült autóval nagyon jól felzárkózott a második helyre, de csapattársával már nem tudott mit kezdeni, így az megnyerte élete első nagydíját. A harmadik Sainz lett, míg Verstappen a hatodikként végzett, és kisebb vita alakult ki közte és csapattársa, Perez között. Perez a vége felé elengedte Verstappent, hátha gyorsabb tud lenni, de mivel nem sikerült feljebb kerülnie, nem adta vissza a helyét, és ez fájt a mexikóinak. Szerencsére a következő versenyre már megbeszélték a konfliktust.

 

Abu-Dhabi Nagydíj (2022. november 20.):

Az időmérőn a két Red Bull volt a leggyorsabb, míg mögöttük most a két Ferrari és a két Mercedes következett. A rajtot jól elkapták, egy ideig úgy tűnt, kettős győzelemmel zárják az évet az energiaitalosok, de Perez nem tudta tartani a második helyet Leclerc-kel szemben. Verstappen megnyerte az idénybeli tizenötödik futamát is, míg hátrébb Hamilton vívott késhegyre menő csatát Sainz-cal, de csak a spanyol látta meg a kockás zászlót, a hétszeres világbajnok angol váltóhiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Még hátrébb Mick Schumacher pöckölte meg Latifit, aminek hatására úgy pördültek meg, mint ahogy a szinkronúszók szokták bemutatni produkciójukat. Szerencsére mindketten folytatni tudták a verseny, ám a kisebbik Schumachert öt másodperces büntetéssel jutalmazták produkciójáért.

 

Felhasznált források:

A Formula-1 Youtbe-csatornájának Race Highlight 2022-es videói https://www.youtube.com/@Formula1 (2023. 01. 04.)

A Wikipédia 2022-es Formula világbajnokságáról szóló szócikke: https://hu.wikipedia.org/wiki/2022-es_Formula%E2%80%931_S%C3%A3o_Paul%C3%B3-i_nagyd%C3%ADj (2023. 01. 04.)

A Moly.hu Forma-1-es zónájának karcai: https://moly.hu/zonak/forma-1 (2023. 01. 04.)

 

A képek forrásai:

https://formula.hu/galeriak (2023.01.09)

https://rallycafe.hu/wp-content/uploads/2022/10/Ffx2FocXgAA-aLn-1-e1666591632270.jpeg (2023.01.09.)

https://liveblog.digitalimages.sky/lc-images-sky/lcimg-b3f40fa0-2884-47c3-b739-5cd1f5d0aa46.jpeg (2023.01.09)

 

Nagyon nagy köszönet Tarja Kauppimennek a szöveg átnézésében nyújtott segítségért.