Dávid Sándor: Forma-1 sztorik 2013-2014. Duna International, 2013.

„Ma ugyanis már ott tartunk, hogy Vettelnek lassan elég lenne a kalapját, azaz a sisakját elküldeni a versenyekre, és bekaszírozni az első helyet – a többiek ugyanis annyira esélytelenek vele szemben.”

A 2013-as idény a Formula-1 egyik azon évadai közé tartozott, amely jól indult, de a végére hihetetlenül unalmas lett. Az otromba autók utolsó évadában Sebastian Vettel mindent megnyert, amit lehetett és ekkor még messze tűnt a vége. Ez volt az az évad, amikor Fernando Alonso még nyert futamot, a Mercedes feljövőben volt és kiesett az élcsapatok mezőnyéből a McLaren.  Dávid Sándor sztorizós szezonösszefoglaló könyve szokás szerint érdekesen mutatja be ezt a felemás évadot, amely egyben a sorozat záró kötete is.

Az elején a szerző arról elmélkedik, mennyire számít a pénz ebben a sportágban, majd megadja a tippjét a leendő világbajnok személyére, akit nem talál el. Bemutatja nekünk a Mercedes új csapatvezetőjét és megemlékezik sajátos módon a menesztett Norbert Haugról. Ezután következnek a versenyek összefoglalói, ahol először vagy egy különleges rendezvényt mutat be az adott futamhoz kapcsolódóan, vagy régebbiekről hoz fel emlékeket. Utána kiemeli azokat a köröket, amikor történt valami, azután elmondja a véleményét, és pár pilóta nyilatkozatát ismerteti. Ezáltal újra átélhetjük többek között Räikkönen váratlan győzelmét az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, a két Red Bull ádáz küzdelmét a vezetésért Malajziában, Alonso máig utolsó két futamgyőzelmét, a gumik okozta káoszt Silverstone-ban és Hamilton első sikerét a Mercedesszel a Magyar Nagydíjon. Külön figyelmet szentel a negyedik világbajnokságát bezsebelő, akkor még pimaszul fiatal Vettelre, akiről akkor még nem tudta senki, hogy ez volt az utolsó világelsősége. A futamöszefoglalók közben megemlékezik Gilles Villeneuve-ről és Kesjár Csabáról és interjút olvashatunk a Hungaroring vezérigazgató-helyettesével, Gazsi Júliával is. Az utolsó verseny után pedig megismerteti az olvasóval a 2014-es leendő nagy változásokat. A szöveges ismertetőket követően jönnek a futamokról szóló statisztikák, a pálya térképével, az eddigi győztesek felsorolásával és az évadbeli végeredményekkel. Az utolsó részben a csapatok és pilóták adatainak ismertetése mellett értékeli is pár mondatban az idénybeli teljesítményüket.

A köteten sajnos érződik, hogy az utolsó része a sorozatnak. A szerző ugyan hozza a régebbi kötetekben megszokott színvonalat, alapos futambeszámoló és olykor csipkelődő humor, mégis a szerkesztők nem lehettek a helyzet magaslatán a sok elgépeléssel, ami kicsit rontja az olvasmányélményt, ráadásul kétszer is eléggé pontatlan visszaemlékezést kapunk tőle, amikor Gilles Villeneuve halálát egy hónappal korábbra teszi és fiát, Jacques-ot kihagyja a felsorolásból, amikor az 1999-es Kanadai Nagydíjon a Bajnokok Falának áldozatait mutatja be.

Természetesen nem maradhatnak ki a szerzőtől az aranyköpések sem, ezek kevésbé kapcsolódnak a témához, viszont derültséget okoznak olvasás közben:

„Amikor mi Kanadára gondolunk, valahogy azonnal a kemény tél jut az eszünkbe. ami igaz is – télen.”

„Az angolok azért cserélnek névjegyet, mert kiejtés szerint fogalmuk sincs, hogy a másikat hogy hívják.”

„Fiatalabb koromban, ahol csak megfordultam, mindenütt fölmentem a lehető legmagasabb pontra.
Hódmezővásárhelyen például a templomtoronyba.”

A kisebb hibáktól eltekintve egy kiváló szezon összefoglaló sorozat utolsó darabja ajánlható minden, a sportágat szerető olvasó számára, amellyel más szemmel fogják átélni ezt a kevésbé izgalmas évadot. Nagyon nagy kár, hogy később nem folytatódott, szívesen olvastam volna Lapaj véleményét a 2016-os és a 2021-es évek futamairól.

Sásdi Tamás