Loic Chevenas-Paule: Fernando Alonso. A Formula-1 legendájának története. G-Adam Kiadó, 2023. 

„Pályája ívéből pontosan kitűnik: (néha túlságosan) maximalista természete, hibás csapatválasztásai és néhány elmaradt sikere akadályozta meg, hogy magasabbra pörgesse a statisztikák számlálóit.”

Fernando Alonso a Formula-1 egyik ikonikus alakja. Azok közé tartozik a kétszeres világbajnok, akik megosztják a Száguldó Cirkusz közönségét. Első visszavonulásakor már szóba került, hogy megírja az életrajzát, ez a visszatérése miatt hiúsult meg. Helyette egy francia szerző könyvét olvashatjuk már magyarul is, ami eléggé felemásra sikeredett.

A kötet tartalma mondhatni a teljes pályafutást lefedi és ez az egyetlen pozitív oldala a munkának. A gokartos évektől kezdve tárgyalja a karrierjét a kisebb szériákon át, ezzel rendkívül gyorsan végez a szerző. A több fejezetet kitevő Formula-1-es karrier a leghosszabb, amelyben más-más fejezetekben mutatja be a különböző csapatoknál eltöltött éveket. A Renault-s éveknél átélhetjük az első pole pozíció és dobogós helyezés örömét, amelyet lázas betegen szerez meg Malajziában és nem maradhat ki a Hungaroringen megszerzett első futamgyőzelem sem. Viszonylag nagyon gyorsan túllép a szerző a két világbajnokságot eredményező évadon, de szerencsére nem hagyja ki a Schumacherrel vívott csatát a 2005-ös San Marinói Nagydíjon és az egy évvel későbbi visszavágót sem. A 2006-os csatát így is elég jól körbejárja, nem hallgatva el azt sem, amikor azt mondta, hogy az egész világ ellen versenyez, miután megbüntették Massa feltartásáért Monzában. A két nyertes szezon után megismerhetjük, mit csinál Alonso a versenypályán kívül és máris következik az első balul sikerült döntés eredményezte 2007-es év, amikor egyrészt Hamiltonnal akasztotta össze a bajszát, másrészt belekeveredett a Spygate-be, amit elég részletesen leír nekünk a szerző. A Renault-hoz való visszatérése után nem maradhat el az a két győzelem, amit itt szerzett és természetesen szó van a Crashgate-ről is, amelynek segítségével ő megnyerte az első Szingapúri Nagydíjat. Nagyon részletes képet kapunk majdnem 40 oldalban a Ferrariban eltöltött évekről, ahol csak egy gond volt, azt pedig Sebastian Vettelnek hívták. Itt természetesen nem maradhat ki a „Fernando gyorsabb nálad” okozta balhé sem. A McLarennél töltött második etapot érezhetően körüllengi a Honda kezdeti gyengesége, ami a más szériák iránti kikacsintást eredményezi. A szerző ennél a résznél megemlíti a brazíliai napozást, de az a vicces jelenet kimaradt, amikor az Indianapolisi 500-asra készülő Alonso telefonon megkéri az őt helyettesítő Buttont, hogy vigyázzon az autójára, amire az angol azzal válaszol, hogy majd belepisil. Az ideiglenes búcsú után olvashatunk a sikeres Le Mans-i 24 óráson való részvételről és a sikertelen Indy500 próbálkozásról, majd a Dakaron való részvételről is, majd ismét visszatérünk a Formula-1-hez, ahol az Alpine színeiben újra teljes kedvvel versenyez, majd említésszinten képet kapunk a 2023-as szezonjáról az Aston Martinnál.

A könyvről elmondható, hogy olyan, mint Alonso egy rossz csapatválasztása. Egy nagyszerű karriert ismerhetünk meg a lapjain, de a kivitelezés elég sok kívánnivalót hagy maga után. Ugyan ígéretes a kemény táblás borító, azonban a belső rész már kevésbé. A 256 oldalnak olyan a szedése, mintha egy lányregényt olvasnánk, ennek előnye, hogy könnyen lehet vele végezni. A szövegbe a szerző egész újságcikkeket és Martine Camus: Fernando Alonso, a fiatalság megkoronázása című könyvéből bekezdéseket emelt át szó szerint (ugyan külön elkülönítve) mintegy 60 oldalban. Ezt még tetézte azzal, hogy egyes szó szerinti idézetek szinte ugyanazt mesélik el, amit pár bekezdéssel korábban a szerzőtől önállóan olvastunk. Ez pedig rendesen rontja az olvasmányélményt.  Ha még ez sem lenne elég, a magyar fordítás sem sikerült valami fényesre, legalábbis egy Forma-1-et ismerő számára szerintem az olyan kifejezések, mint a „felágaskodó ló”, a „leglassúbb autó”, a „lemegy a safety car” (kisbetűvel) vagy a „garázspartner” kifejezések megrökönyödést válthatnak ki, magyartalanságuk pedig elborzaszthatja az esetleg igényesebb szöveghez szokott olvasót.

Alonsót lehet szeretni és nem szeretni, de ennél a könyvnél ő egy sokkal jobbat érdemelt volna. Remélhetőleg, amikor pár év múlva visszavonul, egy sokkal színvonalasabb önéletrajzot, ezerszer jobb fordításban élvezhetnek majd a rajongói.

Sásdi Tamás