Nagy könyvtáralapítások kora Magyarországon

A könyvtárak általános helyzete a század folyamán

A könyvtári kultúra fejlődése összefügg a polgárosodással. Ez a folyamat megindul Magyarországon is a 18. század végén. A század folyamán születtek lényeges eredmények a könyvtárügy terén, azonban a magyar könyvtári kultúra még nagyon elmaradott volt a 20. század elején a nyugat-európaihoz képest. Az 1848-ig élő feudalizmus hatalmas nyomot hagy a könyvtári kultúránkon. A század végére sem jut el a magyar fejlődés arra a szintre, hogy polgári könyvtári kultúráról beszélhessünk, bár sokan törekedtek ennek megvalósítására. A könyvtárügy fejlődése a haladó személyek és mozgalmak érdeme, akik az idegen uralom ellen harcoltak és ezzel szemben sikereket értek el a könyvtárügy területén. Közkönyvtáraink nem állami kezdeményezéssel jöttek létre, el is maradtak a fejlődésben. Ugyanis az állam nem is törődött a fejlesztésükkel. Majd csak később, a század végén kaptak egy kisebb támogatást az államtól, de ez könyvbeszerzésre sem volt elég, így nem tette lehetővé kellő létszámú és képzettségű dolgozó alkalmazását sem. Ebből is látható, hogy mennyire el volt maradva a magyar könyvtárügy fejlettsége.

Ennek ellenére az országban a század folyamán gyarapodott a könyvtárak száma, állományuk bőségesen szaporodott. Az olvasók száma szintén emelkedett. Kialakultak ugyan a polgári jellegű könyvtártípusok, de olyan felsőbb állami szerv nem létezett, amely munkájukat irányítaná. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (a továbbiakban VKM) élére 1867-ben Eötvös József került, aki szívügyének tekintette a kulturális színvonal emelését. A könyvtárügyet fontosnak tartotta, mert tudta, hogy ez ad lehetőséget a felnőttek művelődésére. Első minisztersége idején készített egy javaslatot a múzeumi és könyvtári reform ügyében. Azonban második minisztersége alatt sem tudott sokat tenni a könyvtárakért. Ismerte az ország szegénységét. Magyarország költségvetése 1868-ban 110 millió volt, ebből a VKM részesedése alig haladta meg az egymilliót. Ebből nemigen tellett új könyvtárak alapítására. Eötvös így elsősorban a már meglevő nagykönyvtárak zavartalan működését, fejlesztését próbálta biztosítani, és részükre az országgyűléssel szerény 5000-5000 forintos beszerzési keretet szavaztatott meg. Próbálkozott azzal is, hogy a helyi közösségeket rábeszélje népnevelési intézetek és ezek révén népkönyvtárak létesítésére. Kezdeményezése a közömbösség és az ellenszenv áldozata lett. Egy eredményes kezdeményezés volt e téren Irányi Dániel és Türr István közreműködésével, a Központi Népoktatási Kör, későbbi nevén Budapesti Népoktatási kör. Számos felnőttet megtanított írni-olvasni, de könyvtárat sajnos nem szervezett. Eötvös szerette volna elérni, hogy a VKM feladatává tegyék a közgyűjtemények felügyeletét, de a feudális reakció gátolta ebben. Második utódának, Trefort Ágostonnak ezt sikerült elérnie királyi határozattal. Az 1874. július 13-ai leirat megengedte, hogy egy országos főfelügyelői állást szervezzenek, amely egyházi és világi hatóságok birtokában levő vagy ezután létesítendő közgyűjtemények felett ellenőrzést gyakorol. Kötelességévé tette, hogy a hiányosságokat a miniszternek jelentse, s egyben javaslatot készítsen megszüntetésükre. Ez csak 1898-ban valósult meg, erősen leszűkítve a főfelügyeletet, kevés könyvtárra korlátozva.

1886-ban megjelent egy tanulmány, Magyarország köz-és magánkönyvtárai 1885-ben címmel, a szerzőt György Aladárnak hívták. Ebben a tanulmányban leírja a korabeli állapotokat. Megfogalmazza, hogy a magyar társadalom számára a könyvtárak „nem egyszerűen szellemi élvezetet nyújtó áruk raktárai, s gyűjteményei, hanem valóságos nevelő eszközök”. Vagyis a kiegyezés után sem fejlődött ki teljes fokában a könyvtári kultúra. Kiemeli, hogy a nők „a könyvtárak legnagyobb részétől csaknem teljesen el vannak zárva”. Leírja a közkönyvtárak hiányosságait is: „nyilvános könyvtáraink nagy részében nincsenek olvasótermek, a legtöbb hatósági könyvtárt nem gyarapítja s nem gondozza rendszeresen senki, az egyházi, sőt részben még a nagyobb iskolai könyvtárak is használatlanul hevernek, a kaszinói s kölcsönkönyvtárak végre egészen tervszerűtlenül, legtöbb esetben a közművelődés, jó ízlés, sőt erkölcs kárára gyarapíttatnak.”

A század folyamán két nagy könyvtártípus alakul ki: a magánkönyvtár és a közkönyvtár. A magánkönyvtárak általában zárt gyűjteményeket jelentettek, de voltak közöttük nyilvánosak is. Ez a nyilvánosság azonban korlátozott volt. A közkönyvtárak nagy részének nyilvánossága szigorú elvárásokhoz volt kötve. A látogatóktól bizonyos társadalmi rangot, iskolai végzettséget követelnek meg. Voltak olyan könyvtárak is, például a városi könyvtárak, amelyeknek használatához bárkinek joga volt, de itt  az olvasótermeket csak normális ruhában lehetett látogatni, ami sok embert visszatartott a könyvtárba járástól. Ráadásul magas használati díjat szedtek a könyvtárak és nyitvatartási idejük is akkor volt, amikor a legtöbb ember dolgozott. Mindezek ellenére a század végére létrejöttek Magyarországon a főbb könyvtártípusok. A továbbiakban a magánkönyvtárak és a közkönyvtárak helyzetét mutatom be, utána az Egyetemi Könyvtárról írok. A dolgozat végén pedig a két nagy könyvtár, az Országos Széchenyi Könyvtár és az Akadémiai Könyvtár megalapításának és fejlődésének történetét ismertetem.

Magánkönyvtárak

A 18. században magánkönyvtárak tulajdonosai közül kiemelkedtek a főurak és a főpapok. Valamennyi római katolikus pap udvarában volt könyvtár. Többségük saját használatra volt feltalálva. Kivételek persze akadtak. Ezek a könyvtárak később kiemelkedő jelentőségűek voltak a művelődésben. Kiemelkedik a Klimó György pécsi könyvtára, aki 1774-ben nyitotta meg bibliotékája kapuit a nyilvánosság előtt. A másik nagy könyvtáros főpap Eszterházy Károly volt Egerben. Megalapította a Líceumot, amit egyetemmé kívánt fejleszteni. Az oktatás segítésére terjedelmes könyvtárat gyűjtött az 1780-as évektől. A gyűjteményt a Líceumban állította fel és 1793-ban nyitotta meg a nagyközönség előtt. A könyvtár teljes állományát a Líceumra hagyta végrendeletében. Napjainkban a Líceum az Eszterházy Károly Főiskolához tartozik, és bárki számára megtekinthető, mint könyvtár. A főpapok mellett a főurak is kiemelkedtek saját könyvtáraikkal. Volt, aki csak dicsekedni akart gyűjteményével, azonban volt olyan is, aki az ország művelődését akarta fejleszteni könyvgyűjtésével. Innen kiemelhetjük a péceli Ráday-könyvtárat, melyet Ráday Pál alapított, majd fia, Gedeon örökölte. Ő minden tudós kutató előtt megnyitotta a könyvtárat, szívesen adott is kölcsön. A másik kiemelkedő könyvtár Keszthelyen volt, melyet főúri és szakkönyvtár jelleg egyaránt jellemzett. Tulajdonosa Festetics György volt. Az általa alapított mezőgazdasági szakiskola, a Georgikon mellé az 1810-es évek elején könyvtárat is létesített. Az intézmény tanárai szabadon használhatták, a többiek csak Festetics hozzájárulásával olvashatták a könyvtárban megtalálható könyveket.

A 18. század végére az alacsonyabb rangú emberek is bekapcsolódnak a könyvgyűjtésbe. Ők már írók, tudósok, köznemesek. Megemlíthetjük közöttük Bod Pétert, Kisfaludy Sándort, Kazinczy Ferencet és Batsányi Jánost. Az alacsonyabb társadalmi rangú gyűjtők száma a század folyamán erősen megszaporodik. Változatos az érdeklődésük, általában szakmájuknak megfelelő tárgyú könyveket gyűjtöttek. A század folyamán sok magángyűjtemény kerül a közkönyvtárak birtokába.  A magángyűjteményeknek túl nagy súlyuk volt. György Aladár tanulmánya 964 magánkönyvtárat említ, szemben 1004 közkönyvtárral.

A 19. század első felében három gyűjtő emelkedik ki:

1. Jankovich Miklós régész, bibliográfus és történetíró, akinek. könyvtári állománya 30 ezer kötet volt, mely több kódexből és egyéb értékes kéziratból és oklevélből állt. Gyűjteményét az 1832-1836-os országgyűlés az Országos Széchenyi Könyvtár (a továbbiakban OSZK) részére vásárolta meg. Jankovich ezután is gyűjtögetett tovább, ennek egy része az Akadémiai Könyvtárba került, a másik részét elárverezték.
2. Horvát István történetíró és egyetemi tanár, 1823-1846 között az OSZK vezetője. 30 ezer nyomtatott művet és csaknem 1000 kéziratot tartalmazott gyűjteménye Halála után gyűjteményét megvásárolta az OSZK.
3. Nagy István gyűjteménye 13 ezer kötet könyvből, kéziratból, oklevélből állt. Örökösei a lipcsei List és Franke antikváriumnak adták el őket, így az szétszóródott. A legnagyobb ritkaságok a British Museumba kerültek, a magyar vonatkozású kéziratokat az OSZK vásárolta vissza külföldről.

A század második feléből is három gyűjtő emelkedik ki:

1. Apponyi Sándor diplomata, aki járt Londonban és Párizsban. Itteni aukciókon, antikváriusoktól és magángyűjtőktől külföldi szerzők magyar vonatkozású műveit vásárolta össze. A gyűjtést itthon is folytatta, majd elkészítette könyvtára katalógusát és kiadta németül és magyarul. Könyvtárát még életében az OSZK-nak ajándékozta, ahol Bibliotheca Hungarica Apponyiana néven különgyűjteményként kezelték.
2. Todoreszku Gyula földbirtokosként régi magyar könyvanyagot gyűjtött. 1254 régi magyar könyv, 44 ősnyomtatvány és 26 kézirat került birtokába. Görögkeleti vallású révén érdekelték a cirill betűs nyomtatványok is, amelyekből 83 növelte könyvtára állományát. Halála után felesége az OSZK-nak adta át a gyűjteményt.
3. Ráth György táblai tanácselnök, főrendiházi tag volt. Gyűjtése sokrétű volt, érdeklődése állandóan változott. Eleinte latin klasszikus írók első kiadásai vonzották, aztán aldinákat gyűjtött, majd magyar történeti forrásmunkákat szép kiadásban, végül pedig régi magyar nyomtatványokat. Utóbbi gyűjteménye 2363 műből állt, ezt 1895-ben az Akadémia Könyvtárának adta át.

Mellettük a század második felében feltűntek olyan bibliofilek, akiket a polgárosodó irodalom érdekelt. Szűry Dénes irodalomtörténész az 1767-1867 között megjelent magyar szépirodalmi művek első kiadásait gyűjtötte. Kb. 3000 kötetes gyűjteményét halála után a Fővárosi Könyvtár vásárolta meg. Horánszky Lajos irodalomtörténész 1772-1910 között megjelent első kiadásokat gyűjtötte, csakis eredeti borítású és hibátlan példányokat vásárolt. Elischer Boldizsár budapesti ügyvédet Goethe művei érdekelték, 4100 darabot sikerült összegyűjteni belőle, amelyből 44 eredeti Goethe-kézirat volt. Halála után az Akadémiai Könyvtárba került a gyűjtemény. Ballagi Géza jogakadémiai tanár 10 ezer darabból álló politikai röpiratgyűjteményt gyűjtött össze, amely később a Fővárosi Könyvtár tulajdonába került. A század vége felé voltak olyan bibliofilek is, akik szocialista irodalom termékeit gyűjtötték. Innen kiemelkedett Szabó Ervin, akinek 5000 kötetből álló gyűjteménye gazdagon felölelte a marxizmus klasszikusainak kiadásait. Gyűjteményében megtalálható volt a Kommunista Kiáltvány több kiadása és Marx Tőkéjének első kiadása 1867-ből.

Közkönyvtárak

A 18. század végén, 19. század elején 4 fontos esemény történt, amely meghatározta a magyarországi közkönyvtárak fejlődését. 1773-ban Mária Terézia feloszlatta a jezsuita rendet, majd 1781-ben II. József több szerzetesrendet feloszlatott. A feloszlatott rendek könyvtárát zárolták, majd állományaikat a Budára került egyetemi könyvtár és különböző királyi akadémiák könyvtárai gyarapítására fordították. 1777-ben a nagyszombati egyetem könyvtárát Budára költöztették és megnyitották a nagyközönség előtt ( a könyvtár 19. századi történetéről később bővebben lesz szó). Ugyanebben az évben kiadták a Ratio Educationist, amely az oktatást szabályozta. A hatékonyabb oktatás végett rendelkezett a felsőbb iskolák könyvtárainak gyarapításáról. Ezek állami intézkedések voltak. 1802-ben Széchenyi Ferenc magánkezdeményezése révén megalapították a nemzeti könyvtárat, amelynek történetéről később bővebben lesz szó. A közkönyvtárakon belül megkülönböztetünk tudományos könyvtárakat, szakkönyvtárakat és közművelődési könyvtárakat. Tudományos könyvtárak közé sorolhatjuk az OSZK-t nemzeti jellege miatt, illetve az Akadémiai Könyvtárat és az Egyetemi Könyvtárat. A 19. században, főleg a kiegyezés után Magyarországon is fontossá váltak a szakkönyvtárak: a szakemberképzésnek és a szakegyetemek képzéséhez biztosítani kellett a könyvanyagot.

Az első magyarországi szakkönyvtár a Selmeci Bányászati Akadémia könyvtára volt, amelyet 1765-ben alapítottak. Legismertebb szakiskolák a század elején a már említett Georgikon és Tessedik Sámuel szarvasi gazdasági iskolája, amely 1779-1806 között működött és volt könyvtára is. Állománya megnyitáskor 733 kötet volt. 1848-ban alapították a József Ipartanodát, amelyet Eötvös József is támogatott. 1000 kötetes könyvtárát az intézményre hagyta. A könyvtár állománya a kiegyezés után gyarapodott erőteljesen, 1909-re 85 ezer kötetből állt. Napjainkban a BME könyvtáraként üzemel. A kiegyezés után megnyíltak az iskolán kívüli szakkönyvtárak is. Legjelentősebb közülük a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és az Országgyűlési Könyvtár.

A közművelődési könyvtárak kezdetei Magyarországon a 18. század végére estek. Kezdeti formái az olvasókör és a kölcsönkönyvtár. Az olvasókör egyfajta politikai társulás, amelynek programjában az olvasás is helyet kapott, mint a társadalmi átalakulás egyik fontos eszköze. Nyitottságuk eléggé korlátozott, csak azonos politikai felfogásúak számára volt nyilvános. A legnevezetesebb a Budai Olvasókör, amelynek tagjai voltak a Martinovics-mozgalom résztvevői és a korabeli szellemi élet meghatározó alakjai, például Hajnóczy József, Szentmarjai Ferenc, Berzeviczy Gergely, Verseghy Ferenc. Mindenki előtt nyitva álltak a kölcsönkönyvtárak és olvasókabinetek. Nehéz a kettő között különbséget tenni. Mindkettőt könyvkereskedők hozták létre, akik a könyvárusítás mellett bizonyos összegért otthoni olvasásra kölcsönadták. Az első magyarországi olvasókabinetet Gleixner János nyitotta meg Pesten 1787-ben. A Martinovics-mozgalom leleplezése után I. Ferenc a cenzúra megszorításával betiltotta az olvasókabinetek és kölcsönkönyvtárak működését, majd csak az 1800-as évek elején adtak működésükre lehetőséget, akkor is szigorítottan. A reformkori kölcsönkönyvtárak közül a már említett Heckenast Gusztávé volt a legnagyobb és legjelentősebb. Az árvíz által megrongált könyvekből állította össze kölcsönkönyvtárát. Állománya 8000 körül mozgott.

A reformkor hajnalán Széchenyi István hozta létre a Nemzeti Kaszinót. Ezután tömegesen jöttek létre hasonló egyesületek, kaszinó, olvasókör, olvasóegylet elnevezéssel. Itt az olvasás és művelődés mellett heves politikai viták is folytak. Ezek az intézmények terjesztették a reformeszméket és részt vettek az 1848-as események előkészítésében. Helységeikben voltak elhelyezve könyvtáraik. Számos folyóiratot, időszaki kiadványt járattak. Többségük könyvekkel is rendelkezett, főként reformkori politikai, publicisztikai irodalom és korabeli szépirodalom volt megtalálható állományaikban. Néhány kaszinó tudományos munkákat is vásárolt. Ezek az intézmények főként a vidéki köznemesség és a jobb módú városi polgárság szervezetei voltak. Tagjai között megtalálható számos reformkori politikus. Volt olyan is ahova csak nemeseket, vagy csak polgárokat vettek fel. A cél, a reformeszmék képviselete azonban azonos volt. Ezekből a parasztság kimaradt. Ők csak 1848 márciusa után kívántak hasonló olvasóköröket létrehozni. Sallay Pál sárbogárdi református tanító tett javaslatot két garasos népi olvasókörök létrehozására. Az értelmiséget ösztönözte vele, hogy az elmaradott néprétegek is kulturálisan fejlődjenek a politikai helyzet azonban nem adott erre lehetőséget. A szabadságharc leverése után a kulturális életet szürkület jellemezte, csak 1867 után jön a fellendülés: új korszak kezdődött a magyar közművelődési könyvtárak életében.

A kiegyezés után a legkülönbözőbb közművelődési könyvtárak léteztek és működtek egymás mellett. Minden társadalmi osztálynak megvoltak a maga könyvtárai. Felélednek az olvasóegyletek és kaszinók, de természetesen nagyszámban alakulnak új szervezeti formák is. A kaszinók már más funkciót töltenek be, mint a reformkorban. Inkább a mulatozásnak, a kártyázásnak és egyéb szórakozásnak adtak teret, művelődési jelentőségük kevés lett. A bennük megtalálható olvasnivaló általában a korabeli politikai pártok napilapjai voltak. A polgárság és a középosztály létrehozza a maga szervezeteit, de ezek inkább a hivatalos politika fórumai. Jelentősebbek voltak a parasztság és a proletariátus által létrehozott olvasókörök és könyvtárak. Ezek voltak az agrárszocialista olvasókörök és a munkáskönyvtárak.

Az agrárszocialista olvasókörök főleg a nagy alföldi parasztvárosokban, falvakban jöttek létre. A parasztság a kiegyezés után nehéz helyzetbe került. Nem juthattak földhöz, kénytelenek voltak olcsó bérért robotolni. Kulturális színvonaluk az Eötvös-féle népoktatási törvény hatására emelkedett. Helyzetükön maguk igyekeztek változtatni, szervezkedni kezdtek. Olyan ismereteket igyekeztek szerezni az olvasás révén, amelyek tájékoztatják őket a világ folyásáról és megkönnyítik az életüket. Mivel normál könyvtárakban nemigen találtak ilyen könyveket, megpróbáltak a saját ízlésüknek megfelelő egyesületeket alapítani. A mozgalom főfészke a Viharsarok volt. A legjelentősebb városokban jöttek létre, például Békésen, Hódmezővásárhelyen, Gyulán, Csongrádon, Orosházán és Szarvason. Állományuk főleg szépirodalomból és az 1848-as emlékeket ápoló művekből álltak. A magyar irodalmat többek között Petőfi, Arany, Jókai, Mikszáth képviselték elsősorban, a világirodalmi művek közül Tolsztoj, Zola és Gorkij műveit lapozgatták főleg. Előfordultak ponyvaszerű művek is. Az újságokat általában közösen olvasták, leginkább a Népszavát járatták. A könyveket inkább hazavitték és otthon olvasgatták.

A század folyamán Európában mindenhol elterjedtek a munkáskönyvtárak, amelyek olvasói kezdeményezésre alakultak, működésüket tagsági díjakra alapozták és szellemük demokratikus volt. Magyarországon 1868-ban az Általános Munkásegylet programjába vette „egy hasznos iratokból álló könyvtár” létesítését. Az első munkáskönyvtár a nyomdászoké volt 1869-ben. Egyből ki is alakították a központi könyvtárat. 1869-ben már nyomtatott katalógust adtak ki. A könyvállományban első helyet a szocialista és pártirodalom foglalta el (Marx, Engels, Lasalle, Liebknecht). Mellettük helyet kapott a nyomdászati szakirodalom és az ismeretterjesztés is (például Darwin). A szépirodalom sem hiányzott, megtalálható volt például itthonról Jókai, Gárdonyi, Bródy, Herczeg Ferenc, külföldről Dickens, Maupassant, Victor Hugo, Goethe, E. T. A. Hoffmann és Gogol 1-1 műve. A nyomdászok után a többi szakma képviselői is szerveztek könyvtárakat: 1903-ban megalapították a Magyarországi Vas-és Fémmunkások Központi Szövetségét, amelynek összevont könyvtára volt kis állománnyal. Ugyanebben az évben az Építőmunkások Szövetsége alapított könyvtárat, amelyet a budapesti szaktársak 5%-a használt. Könyvtárat alapítottak még a szabók, a bányászok, az aranyművesek, a vésnökök, a húsipari munkások, a mintakészítők, a mészárossegédek, a vasúti munkások és sokan mások is.

Az ország szellemi erőinek nagy része Budapesten összpontosult. Egy gond volt, hogy a közművelődési igények nagy része sokáig kielégítetlen volt. Az összes könyvtár nem tudott a főváros 800 ezer lakosának helyet biztosítani. Így szükség volt egy nagy Fővárosi Könyvtárra. A fővárosban a századfordulón két nagyobb könyvtár volt: az 1893-ban alapított Budapest Székesfőváros Könyvtára és a Fővárosi Statisztikai Hivatal könyvtára. Ezeknek egyesítéséről 1902-ben döntöttek Fővárosi Könyvtár néven. Profilja a közigazgatási és várostörténeti művek lettek. Vezetésével 1903-ban a fentebb említett Szabó Ervint bízták meg. Irányítása alatt 1905 közepéig a két gyűjtemény állományát egyesítették. A gyűjtőkört Szabó Ervin kibővítette társadalomtudományi művekkel. Később a könyvtárügyet felügyelő Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa felhívására bővítették a könyvtárat. A Tanács angol-amerikai mintájú közművelődési könyvtárat szeretett volna fiókokkal. Ennek programját Szabó Ervin dolgozta ki az Emlékirat községi nyilvános könyvtár című írásában. Fontosnak tartotta, hogy minél több olvasó menjen könyvtárba, akiket „jó olvasmánnyal kell ellátni”. Változatos állományt kívánt kialakítani: „képviselve kell lennie az irodalom minden ágának, tudománynak és szépirodalomnak, művészetnek és természettudománynak, ifjúsági irodalomnak és bölcseletnek”. Szabó Ervin ennek a tanulmánynak szánta azt a feladatot, hogy a főváros vezetőségét meggyőzze egy új központi könyvtári hálózat létrehozásának szükségességéről. A könyvtár megalakult, majd állománya gyarapodott ajándékok révén. Az ajándékba kapott könyvek nagy része történelmi, politikai, szépirodalmi anyag volt. 1913-ban a közgyűlés módosította a profilját: a központban főleg jog-és államtudományi műveket kell gyűjteni, a kiépítendő fiókhálózatokban pedig az ismeretterjesztő és szórakoztató irodalmat. A központban újságrészletekből és egyéb művekből külön Budapest gyűjteményt rendeztek be. A könyvtár napjainkban is létezik Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár néven.

Az Egyetemi Könyvtár

A könyvtár eredetileg 1561-ben a nagyszombati jezsuita kollégium könyvtáraként keletkezett. 1635-ben a Pázmány Péter által alapított egyetem könyvtára lett, azóta folyamatosan egyetemi könyvtárként működik. Gyűjtőköre az egyetemi oktatásnak megfelelően minden tudományágra kiterjedt. A könyvtár életében 1773-ban kezdődött új fejezet, amikor feloszlatták a jezsuita rendet. Innentől az egyetem és könyvtára állami intézménnyé vált. Mária Terézia az egyetemet orvosi fakultással egészítette ki, majd 1777-ben a könyvtárral együtt Budára, a Várpalotába költöztette. A költözés nagy feladatokat rótt az intézményre: lehetővé kellett tennie a kb. 15 ezer kötetes nagyszombati könyvtár működését valamint a feloszlatott jezsuita intézmények könyvtárainak leltározását, s azok könyvtárba való beszállítását. Ebből a könyvanyagból az Egyetemi Könyvtárat előválogatás joga illette meg. A könyvtár összesen évi 500 forintot kapott fejlesztésre. A személyzet is kevés személyből állt: a könyvtárigazgató, egy könyvtáros és egy szolga dolgozott. Az első igazgató Lakits György volt, őt követte Pray György.  A költözés után csak 5 helyiséget kaptak. Az anyag egy része Nagyszombatban maradt, mégis nagyon szűkös volt az elhelyezés. A személyzet száma viszont nőtt: egy másodkönyvtárossal, két könyvtárőrrel és két írnokkal.  1779-ben elkészült a könyvtár első szervezeti szabályzata. Ez nyilvánossá tette az intézményt. A beszerzések terén a karok és a szaktanárok kívánságaihoz kellett igazodnia. A könyvtárnak évente össze kellett állítania és közreadnia egy tudományos jellegű tájékoztató jegyzéket a magyar könyvtermésről. Ezt nem tudta megvalósítani, ezért kapta meg 1780-ban Magyarországon elsőként a kötelespéldány jogot.

II. József uralkodása alatt az igazgató és a könyvtárőr Bretschneider Henrik és Kovachich Márton György lett. Ők készítették el az Index Generalis nevezetű könyvjegyzéket a beszállított jezsuita könyvanyagról, amely mintegy 58 ezer kötetet tett ki. Ezzel jelentősen gyarapodott a könyvtár állománya: kb. 900 ősnyomtatvány és 450 kézirat került a könyvtár tulajdonába.  Személyi, világnézeti és politikai ellentétek miatt 1784-ben távoztak a könyvtár éléről. A vezetés újra Pray György kezébe került. Ugyanebben az évben a könyvtárat a pesti ferences rendház épületébe költöztették át. Ezzel a könyvtár bekapcsolódhatott a szellemi életbe és válhatott a város szellemi fegyvertárává.

Pray György távozása után Gabelhofer Gyula lett az igazgató, akit nemsokára felelőtlen pénzkezelés miatt mozdítottak el. Őt 1794-ben Schönvisner István régész követte, aki Schwartner Mártonnal nagy gondossággal vezette a könyvtárat három évtizeden keresztül. Schönvisner távozása után Schwartner lett az első protestáns igazgató. Széles körű tudományos és könyvkereskedői kapcsolataik voltak, amelyek segítették a könyvtár állományának bővítését. A könyvtár számára nagy gond volt a folyóiratok beszerzése. 1815-ben csak négy politikai és kilenc szakirodalmi folyóirat megrendelését engedélyezték. Később a politikai és szakirodalmi folyóiratok száma egyaránt 30-ra emelkedett. Gond volt a kötelespéldány beszolgáltatásokkal. Sok mű csonkán érkezett be, a nyomdászokat nem érdekelte ez a kötelesség, nem tartották érdeküknek, hogy az ország állami könyvgyűjteményeit a hazai nyomdatermékekkel ellássák. A vétel-és kötelespéldány útján történő gyarapodás 1819-1844 között 8757 kötet volt. Több értékes ajándékot is kapott a könyvtár, köztük volt az 1506-ból származó Winkler-kódexnek nevezett és Ráskai Lea kézírásával készült magyar nyelvemlék. A cenzúra keze természetesen ide is elért. Tilos volt tartani Kant és Fichte műveit. A könyvtárban bárki olvashatott, a kölcsönzés már nehézkesebb volt. Csak professzorok, később budai és pesti tanárok, orvosok, ügyvédek, tisztviselők, majd az Akadémia tagjai kölcsönözhettek. A cenzúra itt is éber volt. A felvilágosodás irodalmához és a kalandregényekhez itt is nehezen lehetett hozzájutni, akár olvasóteremben akarták olvasni, akár ki akarta valaki kölcsönözni.

A reformkorban nem fejlődött kellőképpen a könyvtár. Ennek elsőrendű oka az volt, hogy a könyvtár élén olyan igazgató állt, aki nem nagyon lelkesedett a könyvtári munkáért és az egyetemi hatóságokkal sem volt valami jó viszonya. Fejér György elismert történész volt, 1824-ben került a könyvtár élére. A rossz viszony hozzájárult ahhoz, hogy az államhatalom politikai irányvonala mind jobban érvényesülhessen a könyvtár életében. Az egyetem vezetősége fokozatosan kivette kezéből a beszerzés irányítását. A gyarapodás így lassú volt. Az állomány 1845-ben 54 ezer kötet volt, még a külön kezelt állatorvosi, csillagászati és hittudományi fiókkönyvtárakkal együtt is mindössze csak 69 ezer kötet volt. Ráadásul az épület állaga sem volt a legjobb állapotban.

1843-ban leváltották Fejér Györgyöt, helyére Toldy Ferenc került. Tőle várták, hogy irodalomtudományi szaktudásával, könyvtárszaki ismereteivel fejlődést hozzon a könyvtár életébe. Előzetesen már nagyon jól megszervezte az Akadémia könyvtárát, így nem volt számára ismeretlen a dolog. Meg is látszott, hogy ő került a könyvtár élére: alatta a könyvtár állománya évente kb. 1000 kötettel gyarapodott. Beszerzéseit tudományos céltudatosság és jól megfontolt tudománypolitikai szempontok irányították. Mindenki igényeire tekintettel volt. Beszerzési elképzeléseit tervszerű belső könyvtári munkával párosította, amely egyet jelentett a rendszeres katalogizálással. Állandó gondot fordított a könyvállomány megőrzésére is. Gondoskodásának köszönhetően a könyvtár látogatóinak száma a kétszeresére nőtt. 1848. március 14-én új szervezeti szabályzat lépett életbe. Toldy maga készítette el. Tükrözte is elveit a beszerzés, a könyvtárhasználat, az épület-és állományvédelem minden vonatkozásában.

1849 után új korszak kezdődött a könyvtár életében. Toldy a könyvtárat továbbra is a hazai szellemi élet központjává óhajtotta fejleszteni. 1850-ben új folyóiratolvasó szobát hozott létre. Célja az volt, hogy a könyvtár a tudományos eszmecsere, a kollegiális szellem erősödésének színhelye legyen. Így jött létre Toldy által az első magyar tudósklub. A könyvtár állománya ebben a korszakban is gyorsan gyarapodott, 1867-re már 108.000 könyv volt. A kötelespéldány szolgáltatás továbbra is rendszertelen maradt. Jelentős gyarapodást figyelhetünk meg a hagyatékok terén. A nagyobb gyarapodást a nádori család könyvtárából származó művek, a szlavista Kollár János ajándékai, az Egyetemi Nyomda juttatásai, Szilasy János hittudományi professzor hagyatéka, Széchenyi István kezelőorvosának, Almási Balogh Pálnak és Frank Ignác jogászprofesszor hagyatéka jelentették. Fontossá váltak a cserekapcsolatok is. 1862-ben 18 könyvtár és 13 más európai és amerikai tudományos intézmény állt cserekapcsolatban a könyvtárral. Lendületesen fejlődött a kézirat-és ritkaságtár. A személyzet kisszámú és rosszul fizetett volt. Az 1860-as években már nyilvánvaló lett, hogy a könyvtár a régi épületben nem maradhat, újra van szükség. Ez már csak a kiegyezés után következett be.

A könyvtár 1875-ben költözött a Barátok terén (mai Károlyi Mihály utca) emelt épületbe, ahol napjainkban is megtalálható. A költözés után állományát teljesen újjárendezték és újból feldolgozták. A költözés gyors volt, az újrakatalogizálás 11 évet vett igénybe, de nem zavarta az olvasóforgalmat. A könyvtár elsőrendű feladata volt, hogy az egyetem tanárait ellássa az oktatás és továbbképzésük szempontjából fontos irodalommal, hallgatóit pedig a tanuláshoz szükséges könyvekkel, folyóiratokkal. Állománygyarapításra 1870-ig 2000, innentől 5000 forintot fordíthatott évente. 1892-től 12 ezer, 1913-tól 40 ezer forintra emelkedett. A növekvő könyvtermés miatt a gyűjtőkört szűkíteni kellett. Már a korszak elején nem gyűjtötték a műszaki és mezőgazdasági könyveket. Pontosan meghatározták, hogy miből mennyit lehet beszerezni: a teológiai kar 12%-kal, a jogi 22%-kal, az orvosi 30%-kal és a bölcsészeti 36%-kal részesült. Ekkor még a természettudományos tárgyak is a bölcsészetbe tartoztak, de a humán tárgyakat előnyben részesítették. Az állomány 1918-ra elérte majdnem az 524 ezer kötetet. Már nem kapott kötelespéldány jogot, így a hazai kiadványokat is pénzért kellett beszerezni. A kézirattár nagyon értékes ajándékot kapott 1877-ben. Az egyetemi ifjúság az orosz-török háború kitörése előtt rokonszenve jeléül díszkardot ajándékozott a török hadsereg fővezérének, Abd-ul Kerim basának. Ezt a szultán 35 olyan kódexszel viszonozta, amely még a 16. században magyar tulajdon volt és hadizsákmányként kerültek török kézre. Közöttük volt 14 corvina Mátyás király könyvtárából. Emellett a Helytartótanácstól 800 céhlevelet kapott a kézirattár. A könyvtár látogatottsága az országban a legmagasabb volt. Az olvasóterem túlzsúfolt lett, sokszor kellett várakozni a szabad helyre.

Toldy Ferenc a költözés után nemsokára nyugdíjba ment. Utóda Horvát Árpád volt, akinek nem voltak megfelelő képességei a vezetéshez, helyette az első őr, Szinnyei József csinált mindent. 1878-ban Szilágyi Sándor történész lett az igazgató. Dézsi Lajos nekrológja szerint a korszakban nem volt olyan tudományos dolgozat, „melynek szerzője hálásan el ne ismerte volna” a források megszerzésénél Szilágyinak és a könyvtárnak „készséges közreműködését”. Szilágyi halála után 1899-ben Ferenczi Zoltán Petőfi-kutató lett az igazgató, aki sokat tett a katalogizálás színvonalának emelése és a könyvtárhasználat megkönnyítése érdekében. A könyvtárban ekkoriban sok későbbi tudós kezdte pályáját, például Fitz József és Hóman Bálint. Az egyetemhez két kari könyvtár tartozott, a teológiai és az orvosi kar. Később sorra alakultak meg a tanszéki, szemináriumi, klinikai könyvtárak. 1917-ig 7 a jogi, 23 a bölcsészeti, 20 az orvosi karon. Ezek a központi könyvtártól függetlenek voltak. Állományuk pár száz kötettől 6000-8000-ig terjedt.

1895-ben alapították az Eötvös József Kollégiumot, a középiskolai tanárjelöltek internátusát. Szakmai fejlődésüket nagyban elősegítette a kollégium könyvtára, amelynek állományát korlátozás nélkül használhatták a kollégisták.

Az Országos Széchényi Könyvtár

A könyvtár alapítója, a legnagyobb magyar édesapja, Széchényi Ferenc, aki Magyarország egyik leggazdagabb családjából származott. A bécsi Theresianumban nevelkedett, ahol megismerkedett a felvilágosodás eszméivel. Itt ismerte meg a könyvtárismeret alapjait. II. József felfigyelt rá és igyekezett az államigazgatásban elhelyezni. Hamarosan átlátta a jozefinista államgépezet magyarellenességét és ezután művelődéspolitikai kérdések felé fordult. Innentől kezdve a hazai műveltség és tudományosság szolgálatát tűzte ki célul.  Külföldi tapasztalatok gyűjtése reményében 1787-1788-ban hosszas nyugati utazást tett.. Hazatérve kapcsolatba került a hazai tudományos élet képviselőivel. Eleinte egy tudós társaság alapítását tervezte. A Martinovics-mozgalom leleplezésével sok bizalmas emberét elvesztette, köztük első könyvtárosát, Hajnóczy Józsefet. Emiatt visszavonult nagycenki birtokára és ott hozzálátott könyvtára rendezéséhez. Sokan segítettek neki ebben. Ekkori könyvtárosa, Tibolth Mihály rendezte és katalogizálta a könyvanyagot. Nemsokára kiadta a Magyar szerzőktől és Magyarországról írt könyvek gyűjteménye elnevezésű katalógusát, amely több kint 7000 darabból állt. Széchenyi célja a nagycenki könyvtár létesítésével és jegyzékének kiadásával elsősorban az volt, hogy megmentse az ország szellemi örökségét, bizonyítsa annak 900 éves folyamatosságát.

1802 márciusában felterjesztést írt I. Ferenchez a Nemzeti Könyvtár alapításáról. Ebben leírja, hogy „ifjúságomtól kezdve fáradhatatlan gonddal, nagy áldozattal szerveztem meg magamnak azt a gyűjteményt, amely részint vagy közvetlenül, részint közvetve Magyarországra és a társországokra vonatkozik”. Leírta, hogy milyen tárgyakból állt gyűjteménye: nyomtatott könyvekből, kéziratokból, érmekből és régi pénzekből, rézmetszetekből, címerekből, földabroszokból, és egy 5000 darabos térképgyűjteményből. Kérte Ferencet, hogy engedélyezze, hogy „ezen gyűjteményt Magyarországnak adományozhassam”. Ezt a gyűjteményt továbbra is gyarapítani kívánta, amelyről évente katalógust akart megjelentetni 1000 példányban. Helyet is javasolt a könyvtárnak: „ezen hazai múzeumot a legcélszerűbben talán a pesti királyi egyetem könyvtárának épületében lehetne elhelyezni”, természetesen az egyetem tulajdonával külön kívánta kezelni. Továbbá kérte Ferencet, hogy leszármazottait illesse meg az a jog, hogy a felügyelői állásokra ők nevezzék ki a tagokat. Ferenc június 23-án válaszolt Széchényinek, amelyben engedélyezte Széchényi felterjesztését. Véglegesen november 25-én erősítette meg a nemzeti könyvtár alapítólevelét. Az alapítólevél előírta, hogy az új könyvtár az Egyetemi Könyvtártól teljesen független legyen.

A könyvtárnak első időszakában számos nehézséggel kellett megküzdenie. Első főkönyvtárosa Miller Jakab Ferdinánd volt, aki munkatársaival 1803 elején kezdték meg a könyvtár berendezését az egykori pesti pálos kolostor díszes barokk termében. A könyvtárat November 10-én József nádor jelenlétében - a könyvtár akkori fővédnöke-, ünnepélyesen nyitotta meg. Hamarosan az olvasóközönség is birtokba vette, amely professzorokból, írókból és tudósokból állt. Nehézségek sem kerülték el a könyvtárat. Nem rendelkezett rendszeres pénzalappal, kiadásait csupán az alapító által utalt juttatásból tudta fedezni. A kötelespéldányokat se szolgáltatták rendszeresen. Nem sokáig maradt nyitva a közönség számára. A napóleoni háborúk alatt 1805-ben és 1809-ben értékesebb darabjait biztonságos helyre kellett menekíteni.

Közben 1808-ban az országgyűlés törvényt fogadott el a Magyar Nemzeti Múzeum megalapításáról, amelynek alapját Széchényi könyvtára és értékes érmegyűjteménye alkotta. Az intézmény otthonának Grassalkovich Antal ajánlott egy értékes pesti helyszínt, mely a Nemzeti Múzeum mai helyének felel meg. A gyűjtemények fokozatosan beköltöztek, utoljára a könyvtár 1817 nyarán. Ezután a könyvtár folyamatosan gyarapodott. Ez Széchényi Ferencnek volt köszönhető, aki 16-17. századi kiadványokat, magyar vonatkozású ősnyomtatványokat és kódexeket juttatott a könyvtárnak. 1820-ban családi könyvtárából 9200 kötet könyvet és 6000 térképet ajándékozott az általa alapított könyvtárnak. A többi adományozó között megemlíthetjük a pozsonyi káptalant és József nádort, aki a Múzeum elnöke volt. A könyvtár kísérletet tett a külföldre került corvina kötetek visszaszerzésére is, azonban eredménytelenül.

Az abszolutizmus korában (1812-1825) ismét nehézségek támadtak. Az országgyűlést nem hívták össze, így a rendek nem tudtak gondoskodni a könyvtárról. Ráadásul Miller igazgatóval, is gondok voltak. Hiába végzett hasznos munkát, gondozta többek között a tudományos folyóirattár, a kézirattár és más különgyűjtemények katalógusait. Emberileg nem jött ki beosztottaival, sőt megvádolták azzal is, hogy eltulajdonított a könyvtárból olyan köteteket, amelyek eredetileg az alapítóé voltak. A leltárt már nem érte meg: 1823-ban meghalt.

1820-ban történt egy másik nagy tragédia a könyvtár életében: az alapító, Széchenyi Ferenc is meghalt. Végrendeletében a gyűjtemény további sorsát fiai gondviselésére bízta.

A reformkor idején a könyvtár állománya 23 ezer mű volt. Széchenyi Lajos komoly pénzösszeget adományozott a könyvtárnak 10 ezer forint értékben, amely évi 500 forintot kamatozott. Ebből 400-at hungarikumbeszerzésre, 100-at a könyvtárigazgató illetményének kiegészítésére kellett fordítani. 1832-ben a könyvtár megvásárolta Jankovich Miklós műgyűjtő táblabíró felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét. 1835-ben Illésházy István értékes, 6000 kötetes családi könyvtárát adta ajándékba a könyvtárnak. A fejlődést 1838-ban a pesti árvíz akasztotta meg. Az értékeket sikerült megmenteni és átmenekíteni a Ludovika Akadémia épületébe. Ez felbomlasztotta a könyvtár addigi rendjét. Használhatóság voltaképpen lehetetlen volt, az épület csak kezdetleges állapotban tudta fogadni a kevés látogatót egészen az új múzeumi palota megnyitásáig.

Az új épület tervét Pollack Mihály készítette el. A munkálatok 1837 nyarán indultak meg, 1840 végére kész is lett az épület. A belső berendezés lassabb volt, mivel az építkezés költségei megnövekedtek. E nehézségeket kellett a nádornak ellátnia, aki tulajdonképpen az igazgató volt. 1843-ban új igazgatót választott Kubinyi Ákos személyében. A könyvtári ismeretekbe Horvát István könyvtárőr, majd Mátray Gábor zenetudós vezette be. 1846 nyarán megkezdődött az akkor már 100 ezer kötetre gyarapodott állomány átköltöztetése. Ezzel egy időben megvásárolták az elhunyt Horvát István szakmailag kitűnő könyvtárát. Pár nappal később újabb nagy tragédia érte a könyvtárat: József nádor meghalt. A legnagyobb probléma a könyvtár felállítása és használhatóvá tétele volt. Technikai és személyi gondok miatt nem tudott megnyitni, pedig a többi gyűjtemény már nem volt elzárva. Kevés volt a személyzet, a bútorzat se volt megfelelő. A megoldást a politikai események következtében el kellett halasztani. A szabadságharc és önkényuralom első évei csak tervek készítésével teltek el. Az állománygyarapítás rendszertelen lett. Kevesebb volt az ajándékozó, szokás szerint akadozott a kötelespéldány szolgáltatás. Ennek ellenére a könyvtár 1848-1849-ben 2500 nyomtatvánnyal és 102 kézirattal gyarapodott. A katalogizálás sem haladt kellőképpen. Mátray és egyetlen írnoka 1857-ig a 100 ezer kötetből 12 ezret tudott katalogizálni. A kézirattár helyzete jobb volt: 1858-ig 13 ezer címleírás készült. Tudósok, akadémikusok, egyetemi tanárok és közéleti személyek kölcsönözhettek is. 1865-ben uralkodó döntés született, amely 50 ezer forint kegyelmi adományt állapított meg a könyvtárnak, 14 ezer forintos kiegészítéssel, amelyet az épület rendbehozatalára kellett költeni. A rendszeres államsegély 12 ezer forint lett. Ezzel bővítették a személyzetet is. 1866. június 4-én végre megnyithatta a könyvtár a kapuit. Ezt részben a közvélemény és a sajtó kényszerítette ki. A közönség nem értette, hogy miért nem tették nyilvánossá a könyvtárat. Ennek oka az volt, hogy a legtöbb könyv, különösen a 30-as években ajándékozottak nem voltak feldolgozva. Az állomány a 60-as években tovább bővült, többek között Kölcsey Ferenc és Sándor Móric könyvtárával. A kiegyezés évében 110 ezer kötet állt feldolgozatlanul. Ami fontosabb, hogy ekkoriban nem volt még rendszerbe sorolás sem.

A helyzet tarthatatlan volt. Eötvös József 1868. október 12-én megbízta Barna Ferdinánd segédőrt a müncheni Hof-und Staatsbibliothek tanulmányozásával, amely alapján tervet kellett készítenie. Barna társaival a müncheni könyvtár kicsit módosított katalogizáló raktári és szakrendszerét fogadták el. Az állományt 12 főszakba és 120 alosztályba sorolták. A szakokon belül a műveket a szerzők betűrendje szerint állították fel. A későbbiekben bekerülő művek számára üres helyet hagytak. A rendezés 1875-ig tartott, ekkoriban nem látogathatták az intézményt. 1875-ben újranyitott a könyvtár, amelybe bevezették a központi fűtést, így már télen is nyitva lehetett. Az intézményt nevezték ekkoriban Múzeumi Könyvtárnak is, mivel kezdetektől fogva a Nemzeti Múzeum egyik tára volt. Azonban maradt nemzeti könyvtár. A feladatává tették, hogy szerezzen be:

• minden Magyarországon megjelent nyomtatványt nyelvre való tekintet nélkül,
• magyar szerzőktől külföldön megjelent könyveket,
• minden, bárhol és bármilyen nyelven megjelent, Magyarországot részletesen tárgyaló művet,
• a magyar összehasonlító nyelvészet tárgykörébe vágó minden dokumentumot,
• a hazai nem magyar nyelvű szerzők jelesebb munkáit.

Az állami támogatást 1870-ben 5000 forintra emelték fel. Továbbra is kevés volt. Ez megakadályozta, hogy nemzeti könyvtári feladatai mellett általános gyűjtőkörű tudományos könyvtár is legyen. Az állománygyarapítást a kötelespéldányokra akarták építeni. Hiába volt szabályozva a kötelező kötelespéldány, volt nyomda, amely semmit nem küldött a könyvtárnak éveken keresztül. A könyvtár rendszeresen gyarapodott ritkaságokkal, írók, tudósok kisebb-nagyobb gyűjteményeivel. 1869 és 1909 között sok értékkel gyarapodott a könyvtár, többek között 4 corvina kódexszel, Petőfi kézirataival és könyveivel, továbbá Széchenyi István titkárához, Tasner Antalhoz írt leveleivel, Kossuth 4303 kötetes könyvtárával, Kisfaludy Sándor és Szigligeti Ede hagyatékaival, Pulszky Ferenc, Egressy Gábor könyveivel. 1876-ban a könyvtár 4 osztályra tagozódott: nyomtatványosztály, kézirattár, hírlaptár és levéltár. Az állomány nagy szaporodása már a századforduló évében helyhiányt eredményezett. Az új beszerzéseket új állványok megrendelésével, a folyosók bepolcozásával tudták megoldani. A könyvtárnak ekkoriban 80 férőhelyes könyv- és 20 férőhelyes folyóiratolvasója volt. A rendezés után sokan felkeresték, megjelent a művelődésre vágyó közönség is. A látogatók száma 1912-ben meghaladta a 34 ezer főt.

Az Akadémiai Könyvtár

Az Akadémia könyvtára szintén főúri alapítású könyvtáraink közé tartozik. Az alapokat Teleki József koronaőr rakta le a családi könyvtár megalapításával. Rokonságban állt Ráday Gedeonnal, Bethlen Katával és Teleki Sámuellel, így a könyvtáralapítás családi hagyománynak számított. Fia, Teleki László gondoskodásával a könyvtár nagy értékű tudományos gyűjteménnyé fejlődött. A könyvtár ekkoriban Marosvásárhelyt volt, s 2500 kötetes lehetett. László maga dolgozta ki szakrendszerét. Gyűjteménye a felvilágosodás eszméit hordozó munkakönyvtárnak számított, a legfrissebb irodalom termékeire támaszkodott. Emellett Pesten is létrehozott egy 3200 kötetes könyvtárat, amely a magyar vonatkozású művekben modernebb volt a marosvásárhelyinél. Megvásárolta Péczeli József és Cornides Dániel könyvtárait is. Könyvtáráról kéziratos jegyzéket készített - a minta Széchenyi Ferenc katalógusa volt. Közben könyvtára 12 ezer kötet fölé emelkedett. Magyar és magyar vonatkozású művek mellett a tudomány minden ága megtalálható volt könyvtárában. Foglalkozott könyvritkaságok és könyvtári katalógusok gyűjtésével is. Külön gondot fordított a nyugati nagy tudós társaságok kiadványaira is. 1821-ben bekövetkezett halálakor könyvtárának állománya 24 ezer példányszám körül volt.

Fia, József örökölte a könyvtárat. Amikor 1826. március 17-én az országgyűlés elfogadta Széchenyi István tervezetét a Magyar Tudós Társaság megalapításáról, Teleki József elkezdett gondolkodni annak könyvtárának felállításáról. Apjától örökölt gyűjteményt fel is ajánlotta az Akadémiának. A könyvtár alapítólevelében megfogalmazta, hogy az alapítandó Társaság „a maga feladatának a rábízottakban óhajtott eredménnyel meg bírjon felelni, nagy mennyiségű irodalmi segélyekkel, elsősorban pedig nagyobb könyvgyűjteményekkel látandó el.”  Teleki mindenki számára használhatóvá kívánta tenni a könyvtárat, a Nemzeti Könyvtárral való egyesítést sem tartotta kizártnak. A könyvek eladását vagy elcserélését azonban megtiltotta. Továbbá meghatározta, hogy a könyvtár az alapítónak, Teleki Lászlónak a nevét viselje. Engedélyezte a kölcsönzést is megfelelő juttatás ellenében. Az utolsó pontban magának és leszármazottainak fenntartotta a jogot, hogy a könyvtárt tovább gyarapíthassák.

A megalapításkor tisztázatlan volt a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia jogviszonya. Amint az alapítólevélben olvasható, Teleki József is gondolt rá, hogy a két intézmény esetleg együtt fog működni. Mivel mindkét intézmény funkciója más volt, ez a viszony nem valósult meg. Elhelyezési gondok is adódtak. Az Akadémiának alapításakor nem volt önálló épülete, ezért a könyvtár a szervita téri Teleki-palotában maradt. Az akadémikusok már használhatták a könyvtárat, kölcsönözhettek is belőle. A könyvtár 1836-ban költözött a Petőfi Sándor utcába, a Trattner-Károlyi-házba. Költözés után elkezdődött a könyvanyag katalogizálása és hozzáférhetővé tétele. 1844-ig tartott a munka, amikor Teleki József hivatalosan is átadta az Akadémiának és a nagyközönségnek a könyvtárat. A megnyitás ünnepélyes alkalmára írta meg Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című versét.

Az alapítás és megnyitás között eltelt közel 20 év alatt a könyvtár erőteljesen gyarapodott, állománya 50 ezer kötet volt. A könyvtár beszerzését maga Teleki intézte, aki betöltötte az Akadémia elnöki tisztét is. Saját vagyonából finanszírozta az állománygyarapítást, külföldről tudományos folyóiratokat szerzett be. 1841-re 17 ilyen folyóiratra volt előfizetése a könyvtárnak. Az Akadémia külföldi társintézményekkel is felvette a kapcsolatot az Akadémia, amely segítette a könyvtár gyarapodását. A hazai könyvtermést a kötelespéldányok szolgáltatták volna, azonban ez itt is állandóan akadozott. A kötelespéldány jogot az Akadémia 1836-ban nyerte el. Természetesen ez a könyvtár is gyarapodott ajándékokkal. Teleki József megvásárolta Kresznerics Ferenc szombathelyi nyelvész-hittudós hagyatékát, amely értékes könyvekből, kéziratokból, pénz-és érmegyűjteményekből állt. A Marczibányi család egyik tagja is ajándékozott egy 400 kötetes gyűjteményt. Pár évvel később a Batthyányiak voltak soron: Batthyány Gusztáv 30 ezer, Batthyány Kázmér 2600 kötetes könyvtárát adományozta. A könyvtárba került Pázmándi Horvát Endre nyelvész 677 kötetes gyűjteménye is. Még régebben Sándor István bibliográfus 1814-es halála előtt könyvgyűjteményét egy felállítandó magyar akadémiára hagyta. Az Akadémia 1840-ben lépéseket tett a hagyaték megszerzése érdekében, azonban csak maradványokat lehetett fellelni. Hosszas pereskedés kezdődött az örökösökkel, melynek végén 1154 kötetet kapott csak meg a könyvtár. Teleki ezen kívül adományozott egy corvina kötetet, egy 1488-as Koberger-bibliát is. 1850-ben ősnyomtatványokból és Aldinákból gazdagon felszerelt saját könyvtárát is az Akadémiának adományozta. A kézikönyvtárba általa került be egy francia és egy német szótár. Az Akadémia tagjai kötelességüknek érezték, hogy műveik szerepeljenek a könyvtárban: Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc Czuczor Gergely, Bolyai Farkas művei jelentek meg a polcokon.

Az Akadémia fontos feladatai közé tartozott a magyar nyelvemlékek és a külföldön található magyar vonatkozású könyv-és levéltári anyag gyűjtése. Megindult a külföldi keresés és a dokumentumok másolása. Többek között a British Museumból és a bécsi Udvari Levéltárból szereztek anyagokat. Közben a kéziratok rendszeres katalogizálását a helyhiány akadályozta, amely nehezítette a könyvtár nyilvános használatát is. A könyvkölcsönzés megoldhatatlan volt. A helyben olvasás viszony nagyjából zökkenőmentes volt. Az alapítólevél előírta, hogy a főkönyvtárnok az Akadémia tagja legyen. Kinevezését a Teleki család a kiegyezésig magának tartotta fenn. Eleinte Toldy Ferenc vállalta el ezt a tisztséget, mivel az átadásig nem neveztek ki senkit. 1850-ben Hunfalvy Pál lett a főkönyvtárnok. Toldy ismereteit továbbra is igénybe vették. Ő dolgozta ki a könyvtár első szabályzatát.

A könyvtár nehéz napok előtt állt 1849 tavaszán, Buda ostroma idején. A kézirattárat és a legértékesebb könyvanyagot az utolsó pillanatokban menekítették le az első emeletre. Pár nappal később találat érte a házat, a könyvtárat a gyors tűzoltás mentette meg a pusztulástól. Az önkényuralom ideje alatt az Akadémia kevés figyelmet tudott könyvtárára fordítani, azonban így is szépen gyarapodott. Az 1860-as évek közepére az állomány 100 ezer kötetre emelkedett. A könyvtár többek között megkapta Döbrentei Gábor kéziratgyűjteményét. A 60-as években új akadémiai palota építésére került sor, itt van jelenleg is a könyvtár, mely a Lánchíd pest hídfőjénél található. A könyvtárat két év alatt (1865-1867) rendezték át, itt már szakrendbe voltak csoportosítva a könyvek. A rendezést szakbizottság irányította, melynek tagja volt természetesen Hunfalvy és Toldy is. Részletes szakrendszert dolgoztak ki, amelyet az 1855-ben elhunyt könyvtáralapító unokaöccse, Teleki Sándor jóváhagyott. A könyvtárat 1868 szeptemberében adták át a nyilvánosságnak.

Az állományt ekkoriban 180 ezer kötetre becsülték. Ezeket 50 szakra osztották és megkezdték a címfelvételek előkészítését. Ez lassan haladt, 1884 végéig csak 37 ezer mű katalogizálásával készültek el. Hunfalvy 1891-ig volt főkönyvtárnok. Őt követte Fröhlich Róbert archeológus, akit 1894-ben Heller Ágost fizikus váltott fel, majd 1905-ben Szily Kálmán került a könyvtár élére. Mindannyian kiváló tudósok voltak, de Hunfalvy kivételével nem rendelkeztek könyvtári ismeretekkel, így könyvtári reformot nem lehetett várni tőlük, mivel idejük java részét szaktudományuk művelésével töltötték.

Szász Károly a kiegyezés után készült leírásában kifejtette, hogy a könyvtárnak mit kell gyűjtenie: Többek között a világ akadémiáinak, jelesebb egyesületeinek évkönyveit, értesítőit, egyéb kiadványait, és folyóiratokat – kivéve a teológiai, az orvosi, a technikai tárgyúak és a napi politikával foglalkozókat. Gyűjtőkörébe tartoztak a tudományos utazásokról szóló beszámolók, a történelem, az állam-és jogtudomány, és az orvosi, csillagászati mérnöki munkák kivételével a természettudományos művek. Mivel az Akadémia nyelvművelő társaság, gyűjtötte még a magyar irodalom remekeit és még a nagy enciklopédiákat és bibliográfiákat. A könyvtár éves gyarapodása 1918-ra elérte az évi 10 ezer kötetet. Ennek 85%-a kötelespéldány volt. Az ajándékok ekkor már csak 2%-ot tettek ki, de értékesek voltak. 1880-ban a könyvtár megkapta Széchenyi István kéziratait, könyveit, illetve 1895-ben Elischer Boldizsár Goethe-gyűjteményét. Majdnem minden évben a könyvtárba került egy-egy elhunyt tudós hagyatéka. A könyvtár raktárai az 1890-es évek közepére zsúfolásig megteltek. Pótállványokat állítottak fel. Egyes szakokat össze kellett csomagolni, amiket a használatból ideiglenesen kivontak. Az állománygyarapítás miatt gondot okozott a katalogizálás, mivel még a régi anyagok sem voltak feldolgozva. A 11 ezer oklevélből és nagyszámú kötetes kéziratból álló kézirattár katalogizálását Rómer Flóris régész kezdte el, és Jakab Elek történész fejezte be. A katalógus azonban nem elégítette ki a kutatók igényét, így a katalogizálást 1904-ben újra kellett kezdeni. Az akadémikus főkönyvtárnokok mellett dolgozott Hellebrandt Árpád alkönyvtárnokként 1877 és 1924 között. Ő képviselte a szakértelmet. Egymaga végezte el azokat a feladatokat, amely később több osztály munkája volt. Az állomány 1913-ban 240 ezer körül volt, aminek a fele sem volt katalogizálva. Ekkor az állomány többségét képezték az irodalmi, nyelvészeti, történelmi és bölcseleti művek. A természettudományos művek aránya alig haladta meg a 8%-ot. A könyvtárat bárki látogathatta. Az akadémikusok és egyetemi tanárok kölcsönözhettek, a többiek csak helyben olvashattak.

Felhasznált irodalom:

A könyv és a könyvtár a magyar társadalom életében az államalapítástól 1849-ig (szerk.: Kovács Máté), Gondolat Kiadó, Bp., 1963.

Csapody Csaba – Tóth András – Vértesí Miklós: Magyar könyvtártörténet, Gondolat Kiadó, Bp., 1987.

Fülöp Géza: A könyv és a könyvtári kultúra a kapitalizmus időszakában (1789-1917) II. kötet, Tankönyvkiadó, Bp., 1977.