Tisza Kata: Kékre szeretni. Scolar Kiadó, 2020.

„Persze, ha az ember úgy nézne a szerelmére, mint egy tankönyvi esetre, akkor máris tudná, melyik oldalt lapozza fel, de a szerelmedet nem úgy nézed. Ha már úgy nézed, az nem szerelem.”

Kezdődő párkapcsolatainkban kevésbé gondolkodunk azon, hogy az újonnan megismert partnerünk vajon milyen lelki sebeket hordoz magában, ami később nagy gondokat okozhat. Az első csontvázak kihullásakor is inkább a megoldáson gondolkodunk, főleg ha olvastuk Füst Milántól A feleségem történetét. Tisza Kata feldolgozásregénye a legjobb példa arra, hogy a lila köd pillanatában a szakember se éppen ezzel foglalkozik.

A viszonylag rövid, 256 oldalas könyv műfaját elég nehéz megfogni, azt mondanám rá, hogy pszichológiai munka szépirodalmi elemekkel megtűzdelve. A szerző a szintén pszichológus Nóra bőrébe bújva meséli el viharos párkapcsolatát Dáviddal, majd a szakítást követően azt a lelkileg rendkívül megrázó utat, ami a trauma feldolgozástól a végső gyógyulásig tartott.

A kötet három részre osztható, az elsőben váltott nézőpontból ismerhetjük meg Nóra és Dávid nézeteit. Átérezzük, hogy eleinte minden rendben van, majd amikor jönnek az első furcsa jelek, akkor Nóra inkább a partner megjavítására törekszik, de semmit sem ér vele hosszú távon. Fokozatosan mélyül el a kapcsolat bántalmazó volta, ami az abortuszban teljesedik ki és kis idő múlva a szakításhoz vezet. Innentől fogva csak a lány gondolatait látjuk, ahogyan lelke mélyén megküzd a traumával és egyben a saját múltjával.

Feldolgozás közben előkerülnek a gyerekkori sérelmek feldolgozatlanságai, kötődési zavarok, a szerelem és a szeretet kérdésköre, a félelem az elmúlástól és természetesen az elengedés. Külön kiemeli a kapcsolat intimebb részét, eszerint a férfi barbár módjára viselkedett vele az ágyban és Nóra ezen is próbált javítani. Hangsúlyozza, hogy nagy különbség van szeretkezés és a baszás között, amit sokszor az emberek egy kategóriába sorolnak. Ezen a ponton egy kisebb kritika is megjelenik társadalmunk irányába ezzel kapcsolatban:

„Szomorú, hogy egy túlszexualizált társadalomban éppen a szex tabu, ami azt jelenti, hogy megjelenik az irrealitásban, ami a pornográfia, és megjelenik a felületességben és tárgyiasításban, mint a reklámok és lábszagos, szexista viccek és poénok, csak éppen a dolgok mélysége és realitása az, ami hiányzik.”

A szerző a tőle megszokott stílusban, szókimondóan és szépirodalmi igénnyel megformált, olykor barokkos körmondatokkal tárja elénk a történetet és a női főszereplő lelkében az elengedésig vezető harcot. Mindezt érdekfeszítően teszi, mégis érdemes vele lassabban haladni, mert az olvasót könnyen elborzaszthatja, ahogyan a bántalmazó kapcsolat legmélyebb bugyraiba lemerül. Miért érdemes elolvasni? Mert sötét valóság mellett megmutatja a reményt, hogy igenis van kiút azok számára is, akik a legnagyobb szenvedést átélték egy hasonló szituációban. Egyben figyelmeztet, hogy mindannyian érző emberek vagyunk, és egy kapcsolatban mindkét fél érzéseire oda kell figyelni, pedig sokszor ezt nem tesszük meg:

„A mentális egészség megőrzése különösen fontos erőforrásunk. Annyi mindenre figyelünk: autó- és lakásbiztosításra, viharkárra, banki tartalékra, előmenetelre, szép ruhára, parfümre, ami mind rendben van. De az érzéseinkre ki figyel? Ki figyel a mindent ellepő belső pusztításra?”

Sásdi Tamás