Dr. Csernus Imre: A Magyar. Jaffa Kiadó, 2024.

„Amikor én azt mondom, hogy szeretek magyarnak lenni, annak semmi köze az aktuális politikához. Egyszerűen itthon érzem magam. Ahhoz szükséges a bátorság, hogy kimondjam, ez az én hazám.”

Az ország legismertebb pszichiátere nem akármilyen témához nyúlt aktuális kötetében. A magyar lélek legmélyebb bugyraiba ásta be magát és igazán megdöbbentő dolgokat hozott felszínre, amelyet saját szókimondó stílusában jár körbe.

A kötet 23 fejezetet tartalmaz és ez mind egy-egy jó tulajdonságot feltételez rólunk, magyarokról. Aztán ahogy a szerző maga fogalmazott a könyvbemutatóján, „hogy ami azután jön, na az az igazi feketeleves”. Saját maga büszkén hangoztatja az identitását, ennek ellenére keményen lerántja a leplet arról, milyenek is vagyunk mi valójában: búvalbéleltek, irigyek, áskálódóak, és simlisek.  Hiányzik belőlünk a felelősségvállalás és az a tűz, ami megvolt őseinkben a honfoglalás és a kalandozások korában. Elsősorban a magyar történelem 20. századi tragikus eseményeiből vonja le azt a következtetést, ami alapján ez kialakult bennünk. A történelem mellett felhozza a Himnusz szövegét, ami még egy lapáttal rátesz arra, hogy a nép búskomoran lássa a világot. Szóba hozza azt is, hogy bizonyos politikai tábor a magyarságtudatot folyamatosan felhasználja, ő pedig azt mondja, hogy politikai pártállástól függetlennek kellene lennie, hogy magyarnak érezhessük magunkat. Miközben megmutatja az utat, hogyan legyünk jobb emberek és jobb magyarok, számos pozitív dolgot felsorol, ami jelenleg a magyarsághoz köthető: a magyar történelem jó és rossz eseményeire való emlékezés, a kultúrában és a tudományban elért eredmények, az országban körbejárható és megcsodálható gyönyörű tájak, a finom ételek és persze a magyar lányok, akikről köztudott, hogy a világon a legszebbek.

Amellett, hogy lemegy a nép pszichéjének a legmélyére, őt is megismerhetjük, számos érdekes élményét elmeséli, ami az adott témához köthető, vagy olyan sztorikat ír le, amelyeket egy-egy barátjától hallott. Ezek közül számomra a következő volt a legjobb:

„Annak idején, amikor a Lipóton dolgoztam teljesen tudatosan alakítottam ki a megjelenésemet: két fülbevaló, karkötő, nyaklánc, westerncsizma, bő szárú, lobogó farmer, torzonborz haj. Emlékszem, egyszer épp kimentem a szobámból, aminek az ajtaján ott állt a tábla a nevemmel meg alatta az adjunktusi címmel, amikor arra jött egy látogató, és benézett a vállam fölött a nyitott ajtón. Kérdezem tőle: segíthetek? Azt mondja, dr. Csernus Imre adjunktust keresi. Végignéztem magamon, az ékszereimen, a szakadt ruháimon, és azt válaszoltam: én vagyok. Leírhatatlan érzés volt! Nem érdekelt, hogy egy adjunktusnak nem így kellene kinéznie.”

Mindezt olvasmányos és könnyed formában tárja elénk, és a csípős humorát is élvezhetjük, így a könyvet kevésbé ajánlatos tömegközlekedésen olvasni. Olvasás közben elgondolkodhatunk rajta, hogy mit jelent számunkra magyarnak lenni? Ha odafigyelünk a másikra, vállaljuk azt a külföldiek szemében is, hogy magyarok vagyunk és büszkék vagyunk azokra az értékekre, amelyek a nép legfőbb jellemzői. Számomra pedig a kötet egyik legfontosabb üzenete a következő:

„Ha valamit kellően kitartóan művelsz, ha soha nem adod fel a célodat, és hiszel benne, hogy el fogod érni, akkor világbajnok is lehetsz.”

Dr. Csernus Imre büszke magyarként tart görbe tükröt honfitársai elé, amit érdemes mindenkinek elolvasni, hogy megismerhesse annak a népnek a lelki mélységét, amelyikbe ő is beletartozik!

A könyv 2024. júliusi közös olvasásunk volt a BrigEri blog Brigijével, az ő véleményét a következő linken olvashatjátok: https://brigeri.blog.hu/9999/12/31/dr_csernus_imre_a_magyar_brigi

Sásdi Tamás