Veczkó József: Gyermekvédelem pszichológiai és pedagógiai nézőpontból. Társadalmi, család-és gyermekérdekek. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007.
Az embert ritkán érdekli ilyen téma. Kivételt képez, ha pedagógia szakon végzett és ehhez a témához fűződik élete legviccesebb kollokviuma. Erre a könyvre régóta kíváncsi voltam, de valahogy nem azt adta amit elvártam tőle a témában. Túlságosan alapos, jobbára alig foglalkozik magával a gyermekvédelem témájával, inkább a határterületeket járja körbe. Véleményem szerint túlságosan sok a pszichológiai alapozás, mivel jelen munka tankönyvnek készült, vélhetően a célzott olvasó már túl van néhány félév pszichológián, ráadásul nem is egy könyv készült belőle. Legalább 100 oldalt le lehetett volna szedni ebből a könyvből, de a maradék 245 pont a téma közepébe vág. Rögtön az elején megismerkedhetünk eléggé részletesen a gyermekvédelem történetével, a mai szabályozással és a kutatási módszerekkel. Utóbbi eléggé száraz téma, de túl lehet élni. Az előbb leírt szerintem felesleges pszichológiai alapozás után jön maga a kegyetlen világ, egyből a bántalmazás fajtáival ismerkedhetünk meg, majd a gyermekekre leselkedő különböző veszélyekkel. Mint írtam elég sok a pszichológiai alapozás, mivel ott van a címben pedagógiai is, illett volna a témát jobban körbejárni, egyedül a nevelés fogalmával találkozunk, amit többféleképpen fogalmaz meg egy oldalon keresztül, majd ír a nevelési módszerekről. Végül pár gyakorlati tanáccsal zárja a nevelésről szóló fejezetet. Külön érdeme a könyvnek, hogy a főbb fejezetek végén fogalommagyarázattal segíti az adott témakör jobb megértését. A könyv kifejezetten ajánlható azoknak, akik képet szeretnének kapni a pedagógia azon ágáról, amelyet gyermekvédelemnek neveznek, mellé kapnak egy kisebb pszichológiai alapozást is.